A képek utóélete

Néhány napja jelent meg a hír, hogy hamarosan kiadják Luis García Berlanga, a nagy filmrendező – a háború utáni spanyol film újjáteremtője, és olyan klasszikus tragikomédiák rendezője, mint az Isten hozta, Mr. Marshall! (1952), a már idézett Plácido (1961), vagy a Mallorcán játszódó A hóhér (1963) – néhány eddig ismeretlen füzetét fiatalkori verseivel, rajzaival és fotóival, személyes jegyzeteivel és aforizmáival filmről és irodalomról. A füzetek jó hetven évesek – Berlanga azidőtájt húsz volt –, s a spanyol történelem egy ugyancsak távoli és jórészt elfelejtett epizódjához tartoznak, amikor a spanyolok az önkéntes División Azul révén részt vettek a második világháború szovjet frontján. 1941. július 14-én velük együtt indult el Berlanga is, alapvetően egy okból: hogy ezáltal börtönbüntetésre változtassák apjának, a balközép polgári Unión Republicana egykori tagjának halálos ítéletét. A szövegek némelyike, mint az idáig megjelent ismertetőkben olvassuk, falangistának, noha ugyanakkor Franco-ellenesnek mutatja a fiatal Berlangát.

A División Azul egy katonavonata a keleti frontra indul 1941. júliusában. Luis García Berlanga alul balról a második

„Párizsba induló” német katonavonat az első világháborúban, ahogy a Kirándulás c. bejegyzésben láttuk

Az interneten napról napra gyarapszik az elmúlt évtizedek elfelejtett vagy idáig hozzáférhetetlen archív fotóanyaga, s Oroszország az élen jár a történelemnek ebben a virtuális visszaszerzésében. Az egyik itteni szájton találtunk nemrég egy ismeretlen fotósorozatot a División Azulról az orosz hadszíntéren, s közöttük az alábbi csodás fényképet, amelyen a spanyol katonák szabadtéri „szalonbika”-viadalt rögtönöznek valahol a sztálingrádi fronton.


Csábító azt gondoloni, hogy Berlanga is jelen volt, s hogy ez az emlékezetében megőrzött jelenet lett az 1985-ös Az üsző c. filmjének képi magja. Noha az időpont igen későinek tűnik ehhez, mégis ez volt az első film, amely groteszk hangot engedett meg magának a spanyol polgárháborúval kapcsolatban, s emiatt már akkor is vegyes fogadtatásban volt része. A film komédia formájában mutatja be a köztársaságiak próbálkozását egy üsző megszerzésére, amelyet a nacionalisták által ellenőrzött faluban bikaviadalra készítenek elő. A falun kívüli lövészárkaikban éhező köztársaságiak mindent lehetséges úton megpróbálják megkaparintani az üszőt, természetesen nem azért, hogy viadalt rendezzenek vele, hanem hogy megegyék.


Sok-sok képet őrzünk emlékezetünkben, amelyek a sötétben élnek és formálódnak tovább, míg egy nap váratlanul napvilágra nem kerülnek. Aby Warburg ír erről a poiesisről, a képek Nachlebenjéről, s talán a División Azulnak ez az abszurd jelenete is ilyenfajta kép volt Berlanga számára. Hiszen az ember nem azért lesz fotós vagy rendező, hogy megörökítse a világot, hanem hogy formát adjon a képeknek, amelyek benne élnek.

Berlanga hamarosan megjelenő jegyzetfüzeteinek egyike