Orosz tájkép

Több éve már, hogy Moszkvában ilyenkor szeptember eleje és október közepe között megrendezik az „Orosz tájkép” fotóversenyt és szabadtéri fotókiállítást a Vörös Téren. Ebben az évben kilencven képet zsüriztek és állítottak ki négy kategóriában: „Klasszikus tájkép”, „Az én tájképem”, „Épített táj”, „Ember és táj”, valamint még egyszer ugyanezt a négy kategóriát fiatal fotósok számára.


Az orosz fotó manapság a világ élvonalában áll. Nagy hagyományra építhet, s az elmúlt évtizedekben olyan sajátos, egyszerre professzionális és bensőséges stílust dolgozott ki, amelyet intenzív fotós közösségi élettel és oktatással, mesteriskolák, színvonalas tömegkiadványok, fórumok, blogok sokaságával terjeszt és fejleszt tovább. Ennek a stílusnak pedig a tájképfotó a húzóágazata. Érdemes ezért figyelni erre a kiállításra.


Milyen az orosz fotó a kiállított képek alapján? Mindenekelőtt ködös. Párás. Az atmoszférikus viszonyok okozta meghatározatlanság sok képnek fontos alkotórésze. Nem hiába írja Ivan Gyementyievszkij, az egyik tehetséges kiállító, hogy „a köd a fotós barátja”, és nem véletlenül rendeztek azonnal fotóversenyt a füst borította Oroszországról a tavaly nyári nagy orosz tűzvész idején.

Nem független ez attól a távol-keleti tájképekből származó kompozíciós stratégiától, hogy a képeknek csak egy-egy részlete, gyakran metaforikus asszociációkat hordozó meghatározó motívuma rajzolódik ki szinte hiperrealisztikus élességgel, s nagyobbik, de legalábbis jelentős részüket uralja az üresség, a köd, a víz, az ég, az árnyékba vagy homályba visszahúzódó táj, amelyet a néző maga tölt ki a fő motívum továbbgondolásával. Ebből is fakad az orosz fotókra annyira jellemző meditatív hangulat.

És az egyszerűségből. Az orosz fotónak nagy erénye, hogy csupán néhány képi elemre koncentrál, az azokban rejlő árnyalatokat bontja ki, minél kevésbé hangsúlyozva a fotós jelenlétét. Az ilyen fotó halála a manipulálás, a konceptualitás, az extravagáns nézőpontok erőltetése – noha szinte mindig a korai orosz avantgard fotóból eredő meglepő beállításokkal dolgozik, vagy kissé emelt dobozperspektívával, ebben is rokon a japán metszetekkel –, a fotós személyének és értelmezéseinek előtérbe tolása. Nem mintha nem tapasztalnánk ilyet orosz fotókon, különösen kezdőknél, de ettől a legtöbb esetben gyengébb is lesz a kép.

Ebből az is következik, hogy az orosz fotó minden eredetisége és merészsége ellenére is alapvetően konzervatív, vagy ha úgy tetszik, klasszikus. Aminek megvan a maga biztonsága és kiszámítható hatása, de a maga veszélye is: hogy képeslap-szerű klisékbe csúszik. Látni is ezt a kiállított képek némelyikén, különös módon éppen a díjazottak nagy részén, ami a zsüri ízlését is fémjelzi.


Az alábbiakban négy csoportra bontva láthatjuk a kiállítás összes képét; ötödikként az ifjúság négy kategóriáját vontuk össze egyetlen csoportba, mert nem volt sok belőlük. Minden csoport elején külön áll az első és második helyezett, utána a mozaikon az összes többi, végül a mozaik alatt egy-egy olyan kép, amelyik nekem a leginkább tetszett az adott csoportból. Csak hogy ha már a zsüri ízlését bírálom, az enyémet is lehessen.

Nektek melyik tetszik a leginkább?

Az év tájképfotója: Alekszandr Ermolickij: A kövek csendje. Krasznojarszki terület, „Ergaki” természetvédelmi park, Mecsta (Álom) tó, 2010 augusztus

Klasszikus táj:

Vlagyimir Kirillov: Egy fagyos parton. Saturszki-tó, Satura, 2010 december

Mihail Versinyin: Seregesi akvarell. Kemerovói terület, Soria-hegy, Sereges, sziklák, 2010 december

Ivan Gyementyievszkij: Szahalin, Ohotszki-tenger, 2009 szeptember

Az én tájam:

Andrej Ivanov: A fa fogságában. Moszkva, Jahroma körzet, 2008 február

Igor Georgijevszkij: Álombéli lencse. Csukotka, Kejninej-hegy, a Pegtimel folyó völgye. 2008 július

Oleg Gracsov: Hajnal japán stílusban. Déli Ural, Muradimov-szoros, 2010 augusztus

Épített táj:

Irina Hovrina: Pityer. Szentpétervár, 2009 november

Alexandr Alexejev: Győzelem-park. Moszkva, a Győzelem-parki metrómegálló, 2009 március

Alexandr Alexejev: Szentpétervári tél. 2010 február

Ember és táj:

Mihail Versinyin: „Sárkányfog” csúcs, Ergaki. Krasznojarszki terület, Ergaki Nemzeti Park, 2008 augusztus

Szergej Rumjancev: Halászat. A „Gyermekek a peremen” sorozat darabja. Moszkva, 2011 február

Eduard Kutigin: Hol vannak a tavak, amelyek tengernek tűntek gyerekkorunkban? Urál, Kurgáni terület, Sadrinszki körzet, Vorobjevka, 2010 október

Fiatal tájképfotósok:

Az év fiatal tájképfotósa: Anasztaszia Iszkanceva: Csipke. Moszkva, 2010 december

Alekszej Rumjancev: Tavasz Msztyerában. Msztyera, Vlagyimiri terület, 2011 április

A kiállításon elsősorban a befutott tájképfotósok szerepelnek – amikor az egyik jó fotóbloggert megkérdezték kommentben, az ő képe is ott van-e, áhítatosan azt válaszolta: „á, ott csak nagy F-fel vannak”, mármint Fotósok. Érdemes megjegyezni a neveket: a következő években még biztosan találkozunk velük. Ezt a bejegyzést követően majd elkezdjük külön-külön is bemutatni őket.

De a szervezők a kis f-fel írt fotósokra is gondolnak, akiknek külön paparazzi-versenyt szerveztek a kiállítás idejére, a látogatók és reakcióik fotózására. Szép látni, hogy sok moszkvai arra használja a szép tájak képeit, amire valók: boldogan fotózzák előttük egymást.