Mint láttuk, az Amur és mellékfolyói mentén archaikus körülmények között halászó és vadászó nanaj törzseknek a vasút hozta el a világhírt. A transzszibériai vasút építkezésére érkezett keletről Henry W. Jackson, aki az első fotókat készítette róluk, s az elkészült vasúton jöttek nyugatról az orosz etnográfusok, köztük Vlagyimir Arszenyev, akinek könyve és a belőle készült filmek – 1961 Babajan, 1975 Kuroszava – jóvoltából ma a legtöbb mozinéző ismer legalább egy nanajt: Derszu Uzalát. Az egykori Szovjetunióban és a baráti országokban azonban a nanajok nem Jackson sosem publikált fotói, de még csak nem is Kuroszava filmje révén váltak igazán népszerűvé, hanem egy 1975-ben megjelent meséskönyv jóvoltából, amelynek Amur-parti mesék volt a címe.
Voltaképpen a könyvet is a vasútnak köszönhetjük, hiszen szerzője Csitában, illusztrátora Habarovszkban született a vasútépítő mérnökök leszármazottjaként, kettejük munkássága Vlagyivosztokban találkozott, s mindkettőjük munkáját a vasút e három város közötti ívében élő nanajok archaikus kultúrája ihlette meg.
Dmitrij Nagiskin (Csita 1909 – 1961 Riga) elektromérnöknek tanult, de 1929-től újságíróként és illusztrátorként dolgozott helyi lapoknak, miközben egyre inkább elbűvölte őt az ekkor még elevenen élő nanaj népi kultúra. Először 1945-ben publikálta a közöttük gyűjtött meséket Csokcso fiú címmel, majd 1946-ban adta ki az Amur-parti mesék-et, és 1949-ben a Bátor Azmun-t. Ő maga egyébként nem ezeket, hanem az 1944 és 1953 között a polgárháború távol-keleti hőseiről, a dalban is megénekelt amuri partizánokról írt Bonivur szívé-t tartotta irodalmi munkássága csúcsának, amelyre már aligha emlékszik valaki, annak ellenére, hogy 1969-ben még film is készült belőle.
Az amuri partizánok által elhozott új világ étosza azért az Amur-parti mesék-be is beszivárgott. A kötet utolsó darabja egy „Nem történhetett ez olyan nagyon régen” kezdetű apokrif népmese két vitéz, a nagyerejű Kile Bambo és a még nagyobb erejű Orosz Ivan találkozásáról szól, akik örök barátságot kötnek, együttesen elűzik a nanajokat sanyargató mandzsu – értsd, kínai – helyi urakat, megtanítják a nanajokat a földművelésre, és megszabadítják őket a sámánhit minden babonájától. Szép mese, csakugyan.
A kötet illusztrátora, a Habarovszkban született és máig ott élő Gennagyij Pavlisin a vlagyivosztoki képzőművészeti főiskolán tanult. Itt ragadta meg őt a helyi törzsek népművészete, s a régészeti leletek és korai sziklarajzok motívumai. Számos néprajzi és régészeti kiadványt illusztrált, de a világhírt az 1975-ben Habarovszkban újra kiadott Amur-parti mesék-hez készült illusztrációi hozták el neki, amelyeken az orosz szecesszió, Bilibin és Roerich stílusát ötvözte az Amur-menti archaikus művészet motívumaival. A könyv nagydíjat nyert a pozsonyi nemzetközi gyermekkönyv-biennálén, s számos baráti ország adta ki fordításban. A Szovjetunióban rendkívül népszerű olvasmány volt, ma is sok blogger nosztalgiával emlékszik vissza rá mint gyerekkori olvasmányára. Pavlisint Vlagyivosztok városa főként e könyvért választotta díszpolgárává 1993-ban.
A vasút nemcsak a világhírt, de egyszersmind kultúrájuk végét is elhozta a nanajok számára. Az Amurtól délre élő nanajokat Mandzsúria 1935-ös japán megszállása után vasúton szállították munkatáborokba. A háború végére alig háromszázan maradtak életben közülük. Ma 赫哲 hèzhé néven Kína 55 nemzeti kisebbségének egyikét alkotják, de a fiatalok már nem beszélik a nyelvet. Az északon, szovjet területen élők hagyományos életformáját az 1930-as években bevezetett kolhozok söpörték el, s folytatását az Amur ipari szennyezése okozta halpusztulás tette lehetetlenné. „Nincs itt semmi munka. A kormány harminc dollár ad havonta. Az egyetlen munka az, hogy vodkát találjunk”, mondja az egyik utolsó öreg. A tizenkétezer itt élő nanaj közül már alig néhány öreg beszéli a nyelvet. A nanaj hősök és sámánok dicsőséges világa, mint az apacsoké és a mohikánoké, egy könyvben él tovább.
Szomorú.
VálaszTörlésÁm mily vidító, hogy legalább egy könyvben élhet tovább!
VálaszTörlésez jólesett. mostantól még jobban őrzöm a könyvet!
VálaszTörlésApró észrevétel a csodás képekhez: map1\16.jpg és map2\26.jpg fejjel lefelé van.
VálaszTörlésUhh, így jár, aki éjjel, begyógyult szemmel csinál mozaikot kilencven képből. Köszönöm, javítottam! Viszont a mozaikon a fejjel lefelé álló tigris annyira tetszik, hogy ott már nem javítom, csak a felpattanó ablakban meg a nagy képen.
VálaszTörlésKedves jó Studiolum!
VálaszTörlésNagyon köszönöm ezt a bejegyzést!
Zsirmik István Pálmonostorán élő barátomtól kaptam ezt a könyvet.
Ő egy kis dobozban hordja fél Európát és egész Ázsiát, hangszerei, a dorombok formájában.
Nemrég elhatároztuk, hogy a Hét félelem című mesét megtanuljuk, és elmeséljük azoknak, akik kíváncsiak rá.
Dorombbal, hangokkal, dallal és szóval, úgy ahogy azt Rab Zsuzsa lefordította és úgy, ahogy a szánkra jön.
Hamarosan elkészülünk a munka felével, s akkor már csak a másik fele lesz hátra, vagyis, hogy meséljük az embereknek.
Addig is láthatja itt mindenki a képeket.
És külön köszönet a fotókért is!!
üdvözlettel
Tóth Anita
Kecskemét
Kedves Anita, megvalósult ez a terv? Elérhető valahol? X áldás
TörlésA szerelem még mindig tart ezekkel a mesékkel
TörlésNagyon tetszett ez a bejegyzés! Köszönöm! Én is ajánlottam a blogomban! http://roomwithviewhungary.blogspot.com/2012/07/tales-of-amur-amur-parti-mesek.html
VálaszTörlésNagyon köszönöm!
VálaszTörlésderszu nanaj volt...hmm
VálaszTörlésaz a film oriasi elmeny volt, azok a tajak, fantasztikus kepek!
raadasul mikor naplemente elott kellett egy oraalatt eszkabalni vmi kis kunyhot, hogy ne fagyjanak meg.
s elnezest a kepzavarert, de a tigrissel a farkasszemezes...
a film vege is olyan szomoru, mint a valosag.
Nagyon köszönöm ezt! Gyerekkorom egyuk kedvenc könyve...a rajzokat órákon át nézegettem és a motívumokat rajzolgattam...nagyon erős kötődést éreztem a történeyekkel. Az őseink vérének hangja ez.
VálaszTörlésA mai napig foglalkozok ezekkel a mesékkel. Van ottani hangszerem, amulettem....
Törlés