Baku, teaház a századfordulón. A great.az fotógyűjteményből
A múlt század 30-as éveiben Európa- sőt világszerte híressé vált Essad Bey, a titokzatos „azeri herceg” több nemzetközi könyvsiker szerzője és a korabeli kulturális élet számos jeles képviselőjének barátja volt. Ám annak ellenére, hogy neve – amely ma már Nyugaton szinte teljesen feledésbe merült – ott állt számos könyv, cikk és tanulmány címe fölött, s mindmáig ott áll egy kis Nápoly-környéki temető egyik tengerre néző sírkövén, Essad Bey, az előkelő muszlim voltaképpen soha sem létezett.
Az orosz zsidó származású Lev Nussimbaum 1905-ben született – Bakuban, ahogy maga állította, Kijevben, ahogy születési bizonyítványában áll, illetve egy Európa és Ázsia között közlekedő vonaton, ahogyan hangoztatta, amikor a náci rendőrség nyomára bukkant valódi származásának, s aminek jelképes jelentősége nagyon is illene életéhez. Haláláról nem maradt fenn hivatalos okirat, sem sírkő nem őrzi nevét. Lev Nussimbaum 1922-ben tűnt el Berlinben, ugyanott és ugyanakkor, ahol Essad Bey elsőként feltűnt a semmiből. Mindkét név, Lev és Essad „oroszlánt” jelent a maga nyelvén.
A meg nem született azeri herceg és a soha meg nem halt orosz zsidó egy és ugyanaz a személy.
Essad Bey kaukázusi hegylakó-ruhában, ahogy a Twelve secrets of the Caucasus angol kiadásának címlap előtti szerző-portréja ábrázolta, New York: Viking Press, 1931 (AI 15 (2011) 2-4)
Az 1900-as évek elején Azerbajdzsán egymaga elégítette ki a világ kőolajszükségletének felét. Lev apja, az ukrajnai askenázi Abraham Nussimbaum Bakuban megtelepedve a fekete aranyból szerzett vagyont. Az akkortájt még gazdag és kozmopolita város a Kaukázus gyöngyének számított a Kaspi-tenger partján, ahol muzulmánok, zsidók, keresztények és zoroasztriánusok éltek együtt az emírek egykori dicsőségének árnyékában. Lev anyja, Berta Slutzki fehér-oroszországi zsidó bolsevik forradalmár volt, állítólag a fiatal Sztálin barátja (aki, mint Lev szerette hangoztatni, néhány hónapot a bakui Nussimbaum-házban vendégeskedett). Berta, aki talán a párt utasítására ment feleségül az olajmágnás Abraham Nussimbaumhoz, hogy ilyen módon férkőzzék be a nagypolgári körökbe, 1911-ben, leleplezésekor kénsavat ivott. A kis Lev német nevelőnő mellett nőtt fel, s tőle tanult meg németül, ilyen módon meghatározva élete további pályáját.
Képeslap orosz és francia felirattal: „Három kőolajkút lángokban Bibi-Heybatban,
1903. szeptember 14.” Bibi-Heybat az egyik leggazdagabb olajkút volt
Baku nyugati részén, közel a tengerhez (AI 15 (2011) 2-4)
1903. szeptember 14.” Bibi-Heybat az egyik leggazdagabb olajkút volt
Baku nyugati részén, közel a tengerhez (AI 15 (2011) 2-4)
Az első világháborút és az 1917-es forradalmat követően Lev és apja első ízben kényszerültek – mint Lev később írja, Turkesztánon és Perzsián keresztül – elmenekülni Bakuból. 1919-ben tértek vissza a rövid életű Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaságba, a világ első iszlám parlamentáris köztársaságába. A Vörös Hadsereg azerbajdzsáni inváziója után kalandos úton hagyták el ismét Bakut. Rövid ideig Konstantinápolyban állapodtak meg a kalifátus utolsó hónapjaiban, aztán Párizsban, majd végül Berlinben, ahol Lev beiratkozott az egyetem orientalisztika szakára. A fiatal Nussimbaum soha nem látta viszont szülőföldjét, és a messzi távolból alakította ki magában a toleráns és kozmpolita iszlám ideálját és az eszményi Kelet képét, amelyben menedéket talált a maga számára. 1922-ben a berlini török követség imámja előtt a zsidó Lev Nussimbaum a muzulmán hercegnek, Essad Beynek adta át a helyét. Egy később készült portréja fezzel a fején ábrázolja őt.
Lev kitalálhatott ugyan magának egy fiktív identitást, amelyhez haláláig hű marad, ám választott világai egymás után semmisülnek meg körülötte. Az egykori, idealizált és elveszített Baku után Atatürk, a modern Törökország atyja is betiltja a fezt és eltörli a „bég” címet, polgári családnevek viselésére kényszerítve polgártársait.
A vörös hadsereg Bakuban 1920. májusában. Az azerview.com fotógyűjteményből
Essad Bey 24 éves korában, német nyelven teszi közzé első nagy könyvsikerét: Vér és olaj a Keleten. Rövid élete során tucatnyi más könyvet írt, amelyeket számos nyelvre lefordítanak: többek között Mohamed próféta, Lenin és Sztálin, II. Miklós cár és Reza Pahlavi sah életrajzát. A weimari Németország legnagyobb kiadóinál publikál, német és osztrák folyóiratokba ír, botrányos szerelmi élete a pletykarovatok hősévé avatja őt, és megnyílik előtte a kor szellemi elitje, amelyet teljesen elbűvöl a száműzetésben élő muszlim hercegből sugárzó egzotikum.
Baku, a Boulevard a Kaspi-tenger partján a 19. század végén. Balra a középkori óváros, a háttérben a kora középkori Szűz-torony (AI 15 (2011) 2-4)
Essad Bey azt hangoztatja, hogy a zsidóknak és muzulmánoknak a Kelet és a hagyomány felé fordulva fel kell fedezniük közös szemita gyökereiket, amely ellentétben áll a nyugati modernizmussal. Ugyanakkor a Nyugatban látja az egyetlen védőbástyát azzal a kommunizmussal szemben, amelynek családi tragédiái nyomán mindörökre hadat üzent. Ilyenformán tehát a Kelet és a Nyugat szintézise lesz az az utópia, amelyet Lev-Essad tulajdon személyiségén keresztül megvalósítani igyekszik egész életében.
Ugyanaz a helyszín 1900 körül, immár lóvontatás nélküli villamossal és telefonpóznákkal (AI 15 (2011) 2-4)
Ám körötte továbbra is minden változásban van. 1933-ban a weimari köztársaságot felülírja a nemzetiszocializmus felemelkedése, és az ezt követő faji törvények megtiltják a zsidóknak, hogy német nyelven publikáljanak. Németországban elkezdenek szállingózni a hírek Essad Bey valódi kilétéről, s kizárják a német Írószövetségből. Új álnevet kell választania, Kurban Said nevét. Továbbra is muzulmánságát tekinti valódi identitásának, miközben Berlinben él zsidó apjával együtt (aki 1941-ben pusztul el a treblinkai táborban).
Olajszállító szekerek Bakuban. Karl Bulla fotója, 1905
De itt az ideje egy új kalandnak, s Essad Bey a fasiszta Itáliában találja meg az új kihívást, ahol könyvei különösen nagy népszerűségnek örvendenek, s ahol a legmagasabb fasiszta körökben lel támogatókra és barátokra. Különösen Giovanni Gentile, a rendszer filozófus és pedagógus ideológusa támogatja, aki igyekszik találkozót létrehozni közte és a Duce között (ezt a rendőrség hiúsítja meg, akiknek tudomásuk van az író valódi kilétéről). Essad közel kerül a jobboldali cionistákhoz, akik Mussolini fasizmusában az angol ellenség ellenségét és politikai inspirációjuk forrását látják. Essad Bey 1936-ban Wolfgang von Weisllel, az odesszai Ze’ev Vlagyimir Zsabotyinszkij – a jobboldali cionizmus atyja – Revizionista Pártjának második számú vezetőjével együtt publikálja Allah nagy című könyvét. Ezekben az években – még az 1938-as faji törvényeket megelőzően – az olasz állam is viszonozza a radikális cionizmus érdeklődését: a harmincas években a civitavecchiai tengerésziskolában külön évfolyam nyílik a Zsabotyinszkij-párthoz kötődő Betarnak, a fiatal zsidók nacionalista mozgalmának tagjai számára. Az évfolyam élén Zvi Kolitz áll, művelt, kommunistaellenes litván zsidó, jeles rabbicsalád sarja, akit elbűvöl az olasz fasizmus élménye (1936-ban Tel Avivban publikálja Mussolini első héber nyelvű életrajzát), s aki majd sok évvel később teszi közzé a híres Yossl Rakover Istenhez fordul című apokrifet.
Szőnyegárusok a bakui óvárosban
Essad Beyt az Egyesült Államok-beli körútjáról hazatérve – amely a nyilvános siker csúcsát jelentette számára – hagyja el felesége, a zsidó Erika Loewendhal az író René Fülöp-Müllerért. Élete nagy szerelmének kudarca egy rövid időre pszichiátriai osztályra juttatja őt. Nem sokkal ezután az azeri herceg ritka és akkoriban gyógyíthatatlan betegségbe esik: a Raynaud-kórt (mások szerint Buerger-kórt) az ujjak cianózisos elszíneződése jellemzi, amely végül üszkösödéshez vezet. Az Anschluss Ausztriában éri őt. Svájcon keresztül Itáliába menekül, ahol a sziklás amalfi partvidéken fekvő Positano halászfalucskában talál menedékre. Irene Kowaliska visszaemlékezései szerint Positano ebben az időben a nácik által elfoglalt számos európai ország zsidó és politikai menekültjeinek nyújtott otthont. Armin Teophil Wegner német költő, aki ekkoriban Kowaliskával együtt ugyancsak Positanóban élt, úgy emlékszik vissza a zsidó-muzulmán Lev-Essadra, mint aki szerette játszani a komédiást maga és mások előtt, egészen a halálig.
A bakui Reáliskola 1900 körül. Ide járt Lev Nussimbaum és a fiktív Ali Khan, az Ali és Nino regény főhőse is. Ma a közgazdaságtudományi egyetem épülete (AI 15 (2011) 2-4)
Essad Bey 1938-ban érkezik erre a világvégi elszigetelt és kozmopolita menedékhelyre, könyveinek jogdíjaiból származó háromezer lírás takarékbetétkönyvvel, amely akkoriban jelentős összegnek számít. Ám a háború beköszöntével a jogdíjak folyósítása is elapad, és Essad Beyre ínséges idők jönnek, olyannyira, hogy csak barátai és a positanói polgárok támogatásának köszönheti megélhetését. Betegsége egyre súlyosabbá válik, s az orvos morfint ír elő neki elviselhetetlen fájdalmainak enyhítésére, de Essad Beynek nincs pénze az orvosságra. 1939-ben Nápolyban több menetben amputálják bal lábának ujjait. A fasiszta rendőrség, amely már régóta tisztában van zsidó származásával, ahelyett, hogy a faji törvények értelmében letartóztatná, aktívan igyekszik pénzügyi támogatást szerezni az operáció költségeinek fedezésére, s Nápoly, Salerno és Positano hatóságai egymás után kilincselnek ez ügyben a belügyi, külügyi és kulturális minisztériumban.
Sara Ashurbeyli, olajmágnás család gyermeke, Baku és a Sirvansah-állam későbbi nagy
történésze (akit már előző bejegyzésünkben is megemlítettünk,
egyetemista kori képével illusztrálva (AI 15 (2011) 2-4)
történésze (akit már előző bejegyzésünkben is megemlítettünk,
egyetemista kori képével illusztrálva (AI 15 (2011) 2-4)
Essad Beyt élete utolsó időszakában egy rapallói hölgy támogatja, Pima Andreae, számos író és művész, elsősorban a dramaturg Gerhart Hauptmann barátja. Éppen ez utóbbi hívja fel rá a figyelmét, hogy a Vér és olaj a Keleten szerzője Positanóban sínylődik ínséges körülmények között. Andreae Ezra Poundot is értesíti a dologról, aki mindig is érzékeny volt az írók sorsa iránt, s aki ugyancsak nagyra tartotta Essad Bey műveit (az egyikből, A Kaukázus titkaiból idéz is a Posztumusz dalok egy töredékében). Pound eléri, hogy Essadot felvegyék a római propagandaosztályra, amellyel ő maga is együttműködik. 1942-ben egy kék autó gördül Lev positanói háza elé, hogy az EIAR, az olasz állami rádió római stúdiójába vigye őt, ahol néhány adást szeretnének felvenni vele az Ázsiában sugárzott műsor számára. De az autó túl későn érkezik. Essad Beyjel néhány nappal korábban, augusztus 27-én, mindössze 36 éves korában végzett a betegség.
Baku, a régi muszlim temető
Testét utolsó kívánsága szerint Positano kis temetőjében helyezték nyugalomra. Török stílusú sírját – amelyet csupán 2008-ban fordítottak Mekka felé – kőből faragott turbán koronázza. A sztélére Essad Bey nevén kívül a Korán első szúrájának első versét vésték fel arab betűkkel: بسم الله الرحمن الرحيم, bismillāhi-rrahmani-rrahīm, a könyörületes és irgalmas Isten nevében. A költségeket Ahmed Giamil Vacca Mazzara algériai újságíró, ejtőernyős és a fasiszta Olaszország kéme állja, aki egyébként a történettel tökéletes összhangban ugyancsak hamis identitást visel. Valódi neve Bello Vacca, Tripoliban született olasz állampolgár és tartalékos tiszt, aki kairói évei alatt tért át az iszlámra.
A Szent Nino iskola, a grúz Nino iskolájának mintaképe az Ali és Nino regényben. Az iskola
történetéről részletesen lásd előző bejegyzésünket. A háttérben álló Nyevszkij-
székesegyházat, amelyet III. Sándor cár parancsára építettek
egy muszlim temető helyén, Sztálin parancsára
rombolták le. (AI 15 (2011) 2-4)
történetéről részletesen lásd előző bejegyzésünket. A háttérben álló Nyevszkij-
székesegyházat, amelyet III. Sándor cár parancsára építettek
egy muszlim temető helyén, Sztálin parancsára
rombolták le. (AI 15 (2011) 2-4)
A zsidó-azeri-török író titkai azonban halálával sem érnek véget. 1937-ben Essad Bey Ausztriában Kurban Said álnéven publikálja az Ali és Nino: egy szerelem története című regényt. A könyv, amely azonnal nemzetközi bestseller lett, s mára már 33 nyelvre fordították le, egy muzulmán Rómeó – az azeri Ali – és egy keresztény Júlia – a grúz Nino – közötti szerelem történetét beszéli el, s azzal a kérdéssel kezdődik, amely egész életében foglalkoztatta Nussimbaum-Beyt: „vajon mi bakuiak európaiak vagyunk vagy keletiek?” Ali, aki a Kelethez kötődik, s akit elbűvöl a Nyugat, az ősi Gandzsa város védelmében esik el az oroszokkal szemben. Azerbajdzsánban, ahol a regényt a nemzeti irodalom egyik főművének tartják, máig tagadják Essad Bey és Kurban Said azonosságát, s a regény szerzőségét Yusif Vazir Çemenzeminli azeri nemzeti költőnek tulajdonítják. Németországban viszont úgy tartják, hogy Kurban Said Elfriede von Bodmershof von Ehrenfels osztrák bárónő álneve. Essad Bey ugyanis, mivel zsidóként nem publikálhatott német nyelven, baráti megállapodást kötött a bárónővel (akinek férje ugyancsak áttért az iszlámra), hogy ez utóbbi a maga nevére veszi a Bey könyveinek copyrightját.
Essad Bey, az azeri herceg, Kurban Said, az író, Yusif Vazir, a költő és Elfriede von Bodmershof von Ehrenfels bárónő: hány élet és mennyi név Kelet és Nyugat között, egyetlen könyv és megannyi világot megváltoztató néhány év által összekötve. Olyan történet ez, amely biztosan elnyerte volna Lev Nussimbaum tetszését.
Az Ali és Nino szerzőségének négy jelöltje
A bejegyzés illusztrációi az Azerbaijan International legfrissebb – 15 (2011), 2-4 – tematikus
számából származnak, amelyet teljes egészében az „Ali és Nino. Az irodalom mint üzlet.
Ki írta Azerbajdzsán leghíresebb regényét?” kérdésnek szenteltek. A kötet, amely a
legfrissebb és legrészletesebb kutatási beszámoló Essad Bey életéről és az Ali
és Nino-ban ábrázolt századfordulós Baku mindennapjairól, meggyőző
érveket sorakoztat fel Yusuf Vasir szerzősége mellett. Néhány
napja vettük Baku óvárosának utolsó kis antikváriumában,
amelyről hamarosan írunk majd, csakúgy mint a
kötetről és az eltűnt Bakuról, amelyről szól.
A bejegyzés illusztrációi az Azerbaijan International legfrissebb – 15 (2011), 2-4 – tematikus
számából származnak, amelyet teljes egészében az „Ali és Nino. Az irodalom mint üzlet.
Ki írta Azerbajdzsán leghíresebb regényét?” kérdésnek szenteltek. A kötet, amely a
legfrissebb és legrészletesebb kutatási beszámoló Essad Bey életéről és az Ali
és Nino-ban ábrázolt századfordulós Baku mindennapjairól, meggyőző
érveket sorakoztat fel Yusuf Vasir szerzősége mellett. Néhány
napja vettük Baku óvárosának utolsó kis antikváriumában,
amelyről hamarosan írunk majd, csakúgy mint a
kötetről és az eltűnt Bakuról, amelyről szól.
• Főbb források:
- Tom Reiss, The Orientalist, Random House, 2005
- Francesco M. Cataluccio, Vado a vedere se di là è meglio, Sellerio, 2010
- Massimo Introvigne, Essad Bey (alias Kurban Said), Il Domenicale, 2005, n. 4
- Stenio Solinas, Le tante identità di Mohammed Essad Bey, Leadership Medica 2004, n. 4
• Essad Bey sírjának képei
• Positano képe
Baku, a Sirvansah-palota a 19. század végén (AI 15 (2011) 2-4)
so many thanks to Studiolum for his kind translation, for the wonderful illustrations and for hosting this story.
VálaszTörlésmany thanks to Effe for digging out this story and so perfectly recounting it in the country where Essad Bey is laying just at the same time when we came across his traces in the one where he was born
VálaszTörlésEnnek az ironak szomoru tortenetet ha regenykent olvasnam, azt gondolnam, ez igy mar ponyvanak is eros, nehany fordulatot torolni kellene megis.
VálaszTörlésKinga
Valószínűleg a sors is így érezte, azért törölte őt harminchét éves korában…
VálaszTörlésAz "Allah ist gross" c. könyv a harmincas években, "Görbe kard" címmel jelent meg magyarul, s nagyon kiváló!
VálaszTörlésAz ember azt hinné, ilyen életrajzok csak Rejtő könyveiben lehetnek...
VálaszTörlésVagy legalábbis csak Rejtő korában…
VálaszTörlésNévtelen: Köszönöm a hivatkozást, föltétlenül utánanézek! Nem tud esetleg valaki valamit az Ali és Nino egy 1938 körül megjelent első magyar kiadásáról? Úgy tűnik, fennmaradt a szerződés a bécsi kiadóval a fordításról és közzétételről, de magának a könyvnek nincs nyoma, s az első ismert magyar kiadása 2004-ből való.
Antikváriumban 2002-es is van. :)
VálaszTörléshttp://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100627355&type=10&_v=Said_Kurban_Ali_es_Nino
bocsánat, persze, 2002-t akartam írni (ez a Borbás Mária-féle fordítás), csak közben már egy 2004-es angol nyelvű elemzése járt a fejemben, azért írtam tévedésből azt az évszámot. Amire viszont nagyon kíváncsi volnék, az az 1938-ban Bécsben leszerződött – de nagyon valószínűleg el nem készült – magyar fordítás.
VálaszTörlésAz már egy elég problémás időszak volt egy eredetileg zsidó szerző művének kiadásához akár magyar, akár osztrák területen...
VálaszTörlésMár hogy lett volna zsidó, amikor a Kurban Said név Elfriede von Bodmershof von Ehrenfels hundertprozentig árja bárónő regisztrált írói neve volt? :) Máig ő, illetve az ő mostohalánya kapja a copyright-bevételeket, és a könyvet láttam az ő nevén regisztrálva egy 1940-es, horogkeresztes-sasos német nemzeti bibliográfiában. Úgyhogy a magyar fordítás elmaradásának (ha tényleg elmaradt), más oka kellett legyen.
VálaszTörlés