Veritas filia Dei. 1. Az Ithika

Veritas filia Dei
1. Az Ithika
2. A meztelen Igazság
3. Idő és Igazság
4. Isten lánya
Felkérést kaptunk egy tanulmányra, jubileumi emlékkönyvbe, Pedro F. Campa, az embléma-kutatás élő klasszikusa és különösen az orosz emblematika jó ismerője számára. Úgy határoztunk Wang Weijel, hogy a tanulmányban a modern ikonológia egy klasszikus témájának – Veritas filia temporis, az Igazság az Idő leánya – írjuk meg a párdarabját, mégpedig az orosz emblematikából kiindulva. Ahogy első változatát írjuk, úgy tesszük közzé fejezetenként itt a Wang folyón, várva olvasóink véleményét és kiegészítéseit.

Néhány évvel ezelőtt Moszkvában az utcai könyvesstandok között nézelődve különös képre lettem figyelmes. A Lenin könyvtár – később Orosz Állami Könyvtár – régi nyomtatványainak kamarakiállításáról készült vékony katalógus illusztrációja az 1712-ben kiadott Иѳіка ієрополітіка című könyvből egy nőt ábrázolt könnyű barokkos öltözékben, egyik kezében a napkoronggal, a másikban СЛОВО БОЖIЕ – Isten Szava feliratú könyvvel. A kép címe az volt: Истина – Igazság.


Minthogy nem sokkal korábban fordítottam magyarra Cesare Ripa Iconologiájának (1593) első illusztrált 1603-as kiadását, a reneszánsz és barokk művészet legnagyobb hatású szimbólumszótárát, ezért erről a képről mindjárt eszembe jutott egy másik kép is: az, ahogyan Ripa javasolta allegorikus formában ábrázolni az Igazságot:


Ripa Iconologiája több mint kétszáz éven át a nyugat-európai festők és szobrászok egyik legfontosabb kézikönyve és allegorikus témáik leggyakoribb forrása volt. Nyolc nyelvre fordították, s az 1800-as évek második feléig – míg ki nem ment a divatból – negyvenhárom különböző kiadása jelent meg. Önmagában véve tehát semmi szokatlan sem lenne abban, hogy egyik allegóriájával egy 18. századi könyvben találkozunk. Ami szokatlan, az az, hogy orosz – sőt egyházi szláv – nyelvű könyvben találkozunk vele.

Az emblematikus-allegorikus irodalom és grafika ugyanis, amely a katolikus és protestáns Európában a reneszánsz elejétől kezdve virágzott, ortodox területen soha nem vert igazán gyökeret. Pedro Campa az orosz emblematikáról írott legújabb összefoglalójában * csak két-három ilyen jellegű 17. századi kísérletet említ, amelyek mind erőteljes nyugati – lengyel vagy jezsuita – hatásra készültek. Az első valódi orosz emblémáskönyvet Symbola et emblemata – Сѵмволы и ємблємата címmel * maga Nagy Péter rendelte meg 1705-ben Jan Tesing amszterdami kereskedőtől. Ez a gyűjtemény 840 emblémát foglalt magában a legelterjedtebb nyugat-európai emblémáskönyvekből összeválogatva, szokásos mottóikat latin, francia, olasz, spanyol, holland, angol, német nyelven és – első ízben – orosz fordításban is megadva. A könyv nyilvánvalóan a péteri reformok szolgálatában állt, és a nyugat-európai kultúrának ezt a fontos korabeli műfaját akarta elterjeszteni az orosz olvasóközönség körében, de ez sem igen akadt követőre.



A Сѵмволы и ємблємата elő- és címlapja, és az emblémák első oldala

Az Иѳіка ієрополітіка című kiadvány azonban, amelyből az illusztráció származott, noha hét évvel Nagy Péter emblémáskönyve után adták ki, attól teljesen független mű. Nem annak emblémáit veszi át, és nem is elsősorban emblémáskönyv, hanem emblematikus metszetekkel illusztrált filozófiai-morális munka – az Orosz Életrajzi Lexikon szerint az első orosz filozófiai mű * – amelynek két-három oldalas rövid fejezetei egy-egy fogalmat mutatnak be olvasóiknak elmélkedő formában, a Biblia és egyházi szerzők alapján. Ahogy a Régi ukrán nyomtatott kiadványok katalógusa leírja: *

873. Ифіка ієрополітіка, или філософія нравоучителная [сѵмволами и приуподобления изяснения]… Київ, друкарня лаври, 1712.
12°. [10], 174, 2 арк. Рядків — 25.
Шрифт: 10 рядків — 38 мм. Гравюри: герб Скоропадських (зв. титулу, медерит), 67 ілюстрацій в тексті з 67 дощок (мідерити — офорти), заставка. Виливні прикраси.
Гравер: Никодим Зубрицький.
Філософсько-моралістичний твір, де у віршованій формі викладено основні норми суспільної етики, моралі, філософії та педагогічні настанови. Гравюри ілюструють такі поняття, як «смирение», «кротость», «терпение», «благодать», «надежда», «ощадность», «бодрость», «любовь родителей ко чадом», «равенство», «книг чтение», «академия или училище» тощо.
Ундольский, 1493; Петров, Бирюк, Золотарь, 425; Быкова, Гуревич, 1958, 91; Чернышева, 221; Максименко, 328. ДБЛ, ДІМ, ЦДАДА, ДПІБ, ДПБ, БАН, ЦНБ, ЛБАН, НБЛДУ БАН БРСР.

Ithika * ieropolityika ili filoszofija nravoucsityelnaja szymvolami i priupodoblenyija izjasznyenyija… (Vallási és politikai etika, avagy jelképekkel és megmagyarázott hasonlatokkal jóra tanító filozófia)… Kijev, kolostori nyomda, 1712
Metszetek: Szkoropadszkij-címer (belső címlapon), 67 egész oldalas szövegközi illusztráció, metsző: Nikodim Zubrickij.
Filozófiai-morális munka, amely költői formában mutatja be a társadalmi etika, morál, filozófia és oktatás alapvető normáit. A metszetek olyan fogalmakat illusztrálnak, mint az alázat, szelídség, türelem, kegyelem, remény, takarékosság, bátorság, a szülők szeretete gyermekeik iránt, egyenlőség, könyvek olvasása, akadémia avagy iskola, és így tovább.


Az egyes fogalmakat négysoros verssel bevezető illusztrációk közül nagyon sok valamilyen nyugat-európai forrásra – emblémáskönyvre, allegorikus vagy bibliai illusztrációra – megy vissza. Nem is csoda, hiszen Kijev csak néhány évtizeddel korábban került a lengyel-litván uniótól orosz fennhatóság alá. „Ruthénia”, ahogy a tartományt ekkoriban még nevezték, egyelőre autonómiát élvezett a cári birodalmon belül, és továbbra is fenntartotta kulturális kapcsolatait Lengyelországgal és rajta keresztül Nyugat-Európával. Ugyanebben a kolostori nyomdában ekkor még számos lengyel és latin nyelvű munkát is nyomtak, s a kolostor könyvtárában sok nyugati kiadványt, klasszikus szerzőt, katolikus teológiai traktátust, tudományos művet és emblémáskönyvet is őriztek. *

A kolostor, amely a könyvet kiadta, az 1015-ben alapított kijevi Barlangkolostor volt, az ortodoxia egyik legjelentősebb kelet-európai központja. Itt működött a három korabeli ukrajnai nyomda egyike: a másik kettő a csernigovi Szentháromság-kolostoré és a lwówi Stavropigia társulaté volt. A kolostor tartotta fenn a régió legnagyobb egyetemét, a Kijevi-Mohyla Akadémiát, ahol a pravoszláv értelmiséget képezték Litvániától Lengyelországon és a román fejedelemségeken át Bulgáriáig és Szerbiáig.

Az egyetem nevét alapítójáról, Petro Mohyla kijevi metropolitáról és Barlangkolostor archimandritájáról kapta. Mohyla (1596-1646) a régi bojárcsaládból származó Ieremia Movilă moldvai fejedelem (1595-1606, a suceviţai ortodox kolostor újjáépítője) és a magyar Losonczi Csomortány Erzsébet fia volt. Apja a lengyel szövetség híve volt, anyja pedig jelentős szerepet játszott a moldvai katolicizmus megerősödésében. Az otthonról hozott széles kulturális látókör mellett Mohyla nyugati egyetemeken tanult, és kijevi metropolitaként is a nyugati műveltség és akadémiai rendszer, a skolasztikus teológia és a latin nyelv elterjesztésén és a lengyel kulturális kapcsolatok megőrzésén fáradozott az ortodox egyházban. Emellett jelentős ortodox teológus is volt, aki számos nézeteltérést tisztázott a konstantinápolyi, orosz és moldvai-havasalföldi ortodox egyházak között. Ma az ukrán, román és lengyel ortodox egyház egyaránt szentként tiszteli.

Minden bizonnyal a Mohyla által bevezetett nyugati szellemiségnek köszönhető az Ithika és több más hasonló mű keletkezése. Az Ithika olyanfajta fogalomtisztázó mű és „képes katekizmus” volt, amilyenek Nyugaton a filozófiai és egyházi megújulás hatására sorra jöttek létre a 16. század közepétől kezdve – mint korábban kimutattuk, * Ripa Iconologiája is ezek sorába illeszkedett –, de ortodox területen ez volt az első képviselőjük. Szergej Zagrebelnij a Mohyla Akadémia történetének összefoglalásában * kifejezetten a Petro Mohyla által alapított és az ő szellemi örökségét követő irodalmi iskola legjelentősebb művei között sorolja fel az Ithikát.

Az Ithika 1712-es kiadásának elején  Ivan Szkoropadszkij kozák hetman (1708-1722), a korabeli legnagyobb ukrajnai földbirtokos címerét találjuk. Szkoropadszkij, aki maga is a Mohyla Akadémia növendéke és annak nagy pártfogója volt, * a Nagy Péterrel szembeforduló Mazepa kozák vezér bukása után lett az ukrajnai kozákok vezetője. Elfogadta ugyan az orosz fennhatóságot, de ezen belül védelmezte Ukrajna autonómiáját, hasonlóan Petro Mohylának és akadémiájának törekvéseihez. Érdekesség, hogy éppen leszármazottja, Pavlo Szkoropadszkij lesz majd a rövid életű Ukrán Állam (1918-1920) vezetője.

A cár a birodalomnak nagy szolgálatokat tett Szkoropadszkij életében nem nyúlt az ukrán autonómiához, de halála után megkezdődött annak gyors felszámolása. Ennek egyik első lépéseként már 1720-ban cenzúrát vezettek be: a nyomdáknak csak a régi, hagyományos egyházi könyvek változatlan újranyomását engedélyezték, s a Mohyla-féle irodalmi iskola műveinek terjesztését kifejezetten tiltották. * Így szakadt meg az ortodox egyház Nyugat felé való nyitásának és belső intellektuális missziójának fél évszázados, nagyon ígéretes kísérlete, és így maradt folytatás nélkül az Ithika által teremtett képi és irodalmi műfaj.

Az Ithikát mindazonáltal 1718-ban még egyszer kiadták Szentpétervárott – változatlanul egyházi szláv nyelven, de már orosz helyesírással – ahol valószínűleg az új nyugati irányultság teremtett számára közönséget. Több évtized szünet után 1760-ban adták ki ismét – Ivan Filipopovicsnak az eredeti illusztrációkat követő metszeteivel – a lengyel fennhatóság alatt maradt Lwówban, ahol az ortodoxia megőrizte nyugatias kultúráját. Ezt két kései kiadás követte a két orosz fővárosban, 1764-ben Pétervárott, majd 1796-ban Moszkvában, mindkettő illusztrációk nélkül: így az emblematikus vonulat teljesen elveszett belőle.

Az Ithika hatástörténetének különleges ága az 1774-es bécsi kiadás, amelyben az illusztrációkat rokokó stílusban metszették újjá. A kiadás keletkezésének történetét Ljiljana Stošić vázolta fel a szerb barokk szobrászat nyugat-európai előképeiről írott munkájában. * A török háborúk után, a 18. század elejétől Nyugat felé tájékozódó szerb ortodoxia számára az Ithika ábrázolásai könnyítették meg a nyugati előképek befogadását és ortodox témákra való alkalmazását. Stošić számos példát említ ilyen műalkotásokra Belgrádtól Szentendréig. A művészek elsősorban az 1712-es kijevi kiadást használták, amelyet a Mohyla Akadémián tanuló szerb fiatalok hoztak magukkal. A példányok száma azonban egyre fogyott, s ez tette végül szükségessé egy új, szerb kiadás elkészítését. A „szerb” természetesen a megrendelőket jelentette, hiszen a könyv nyelve ugyanaz az egyházi szláv maradt, amelyen az ortodox értelmiség Moszkvától Bukaresten át Tiranáig írt és olvasott. És mivel a dunai hajózást a kezében tartó szerb polgárság számára a szerb kultúra két legfontosabb központja ekkoriban Bécs és Buda volt – nem véletlen, hogy éppen Budán indítja meg a szerb nyelvújítást Vuk Karadžić –, ezért kézenfekvő volt, hogy a könyvet a bécsi szerb nyomdában adják ki.

Az Igazság képe az 1712-es kijevi, az 1718-as szentpétervári és az 1774-es bécsi kiadásból.
Az 1764-es pétervári és az 1796-os moszkvai kiadás illusztráció nélkül jelent meg,
míg az én 1760-as lwówi kiadásomból éppen ez a kép hiányzik.

Noha az Ithika, mint láttuk, a maga korának fontos és eredeti szellemű kiadványa volt, a modern kutatás szinte teljesen megfeledkezett róla. Nyugaton – Pedro Campa összefoglalójától eltekintve – gyakorlatilag ismeretlen. Az orosz irodalom csupán futólag hivatkozik rá a 18. századi könyvnyomtatás kapcsán. Csak az ukrán irodalom kezdi felfedezni az utóbbi években mint a sajátosan ukrán irodalom fontos korai képviselőjét. Több cikk is említi, hogy a nyugati allegorikus nyelvezetet közvetítette Galícia felé, * illetve hogy hatással volt az ukrajnai művészet ikonográfiájára, * de részletekbe nem mennek, és hivatkozási alapjuk is ugyanaz az 1984-es Ukrajna művészete a 16-18. században c. összefoglaló munka. * Képeinek és szövegének részletes elemzése, nyugati előképekkel való összevetése részletes tanulmány formájában még várat magára.

Az Ithika kontextusának áttekintése után térjünk vissza a kiindulópontra, az Igazság képének hasonlóságára az 1712-es kijevi Ithikában és az 1603-as római Iconologiában. Miért épp az Igazságot ábrázolja ez az allegória, és miért épp ezekkel az attribútumokkal? És vajon tényleg ugyanazt az Igazságot látjuk a két képen? Ezt vizsgáljuk meg a következő fejezetben.

1 megjegyzés:

  1. Nagyszerű volt, kíváncsian várom a folytatást!

    Mellesleg, érdekes "párhuzamos életrajzokat" lehetne írni Mohyláról és Pázmányról! Van néhány közös pont, ahogy látom...

    VálaszTörlés

A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.