Kevesen tudják, hogy Tarkovszkij, akinek filmjei gyakran mintha állóképekből lennének összevágva, egy időben valóban szenvedélyesen fotózott is, mégpedig egy Polaroid kamerával. Ezek az odahaza és Olaszországban készült fotók minden technikai tökéletlenségük mellett is ugyanarról a látásmódról és képi világról tanúskodnak, mint a nagy filmek.
A képekből először 2006-ban jelent meg egy válogatás Olaszországban. A nagyszerű ex Ponto fotóblog kétszer is írt róla: egyszer a könyvre várva, egyszer pedig megérkezése után. Nemrég egy orosz fotóblog az összes képet digitalizálta. Innen vettük át az alábbi fotókat. A mozaikszemek fölé menve a szokásos módon kis nézőképen, rájuk kattintva nagyobb méretben láthatjuk őket.
„1977-ben, Moszkvában tartott esküvőmön Tarkovszkij egy Polaroid kamerával jelent meg. Akkoriban fedezte fel magának ezt az eszközt, és nagy élvezettel használta közöttünk. Ő és Antonioni voltak az esküvői tanúim. Az akkori szokás szerint nekik kellett kiválasztani, mit játsszanak a zenészek a házassági dokumentumok aláírása alatt. Ők a „Kék Dunát” választották.
Abban az időben Antonioni is gyakran fényképezett Polaroiddal. Emlékszem, hogy egy terepfelmérés során Üzbegisztánban, ahol egy filmet akartunk forgatni – amelyet végül is nem készítettünk el – három idősebb muszlimnak odaadta a róluk készült képeket. A legidősebb, ahogy rápillantott a képekre, mindjárt vissza is adta őket ezekkel a szavakkal: „Minek megállítani az időt?” Ez a szokatlan visszautasítás annyira váratlanul ért bennünket, hogy belénk fojtotta a szót: teljesen meglepődtünk, s nem tudtunk mit válaszolni.
Tarkovszkij sokat gondolkodott az idő „röpülésén”, és csak egyetlenegyet akart: megállítani – ha csak egy pillanatra is, a Polaroid kamera képein.”
Abban az időben Antonioni is gyakran fényképezett Polaroiddal. Emlékszem, hogy egy terepfelmérés során Üzbegisztánban, ahol egy filmet akartunk forgatni – amelyet végül is nem készítettünk el – három idősebb muszlimnak odaadta a róluk készült képeket. A legidősebb, ahogy rápillantott a képekre, mindjárt vissza is adta őket ezekkel a szavakkal: „Minek megállítani az időt?” Ez a szokatlan visszautasítás annyira váratlanul ért bennünket, hogy belénk fojtotta a szót: teljesen meglepődtünk, s nem tudtunk mit válaszolni.
Tarkovszkij sokat gondolkodott az idő „röpülésén”, és csak egyetlenegyet akart: megállítani – ha csak egy pillanatra is, a Polaroid kamera képein.”
Tonino Guerra
Tényleg csodásak. Különösen a tájképek. Szokatlan, h színes. Régen volt szerencsém megnézni Tarkovszkij-filmet (nem is tudom, ma elérhető-e valahol), de úgy emlékszem, fekete-fehérek. Legalábbis így rögzült bennem. Talán a Stalker nem.
VálaszTörlésMegint csak gratulálni tudok, kedves Studiolorum!)))
Telitalálat, ahogy a fotók és a mozgókép közötti analógia egyfelől és a fotózásnak az idő megállításaként való jellemzése másfelől keretbe fogja a bejegyzést. Valóban, sokkal találóbban jellemzi ez Tarkovszkij filmjeit, mint akár az idézet utolsó mondata, amelyet ha hangosan olvasnánk fel, az utolsó vesszőnél nagy levegőt kellene venni. Nem csak "a Polaroid kamera képein": Tarkovszkijnál az időt éppen az hajtja előre, hogy mindig áll.
VálaszTörlés@találttárgy: Bennem is a Sztalker idéződött fel a legtöbb kép (főleg a kutyások:)) alapján, a film önarcképi jellege is így vált igazán átérezhetővé. A másik fő kapcsolódási pont a Nosztalgia, az egyébként végig színes. Ajánlom az Odeon kölcsönzőhálózatot (www.odeon.hu), négy helyen is vannak a városban.
http://1100sor.110mb.com/
VálaszTörlésDe melyik városban, kedves eg?)
Számomra a fényt és árnyékot megjelenítő fotók tetszenek legjobban, s szokás szerint a tömör, találó képkivágások a mozaikokon.
VálaszTörlésKiváncsi lennék az esküvői felvételekre is.
Ó, én balga, tényleg! (Csak most kattintottam a profilra, bocsánat.)
VálaszTörlésVáros csak egy van…
VálaszTörlésSzerencsére Tarkovszkij minden filmje megvan a neten, ha nem is föltétlenül magyar, de legalább angol felirattal.
Sajnos az esküvői felvételek, úgy látszik, nem maradtak fenn. Vagy, ami valószínűbb, az érintettekhez kerültek, és nem a Tarkovszkij-hagyatékba. A szakmabelinek – az esküvői fotós kollégának – ez persze felbecsülhetetlen inspirációs forrás lenne, de engem inkább az üzbegisztáni fotók érdekelnének, ha választani lehet. Sajnos nem lehet.
A színességről szólva a Sztalker volt nekem az első film, amely fekete-fehérből adott ponton hirtelen színesbe váltott át. Reveláció volt, azóta is mindig ez a film jut eszembe erről a módszerről.
Állókép-mozgókép: megpróbáltam különféle egérmozgásokkal végigjárni az egyes blokkokat, mintha egy (vagy inkább sok-sok) sosem látott Tarkovszkij-film egymást követő jelenetei volnának. Működik!
eg )). Nem baj az, de hát mi itt vidéken is szeretjük Tarkovszkijt.))
VálaszTörlésStudiolorum! Hol? Mármint a filmek?
1958 Gyilkosok
VálaszTörlés1959 Ma senki sem utazik el
1960 Úthenger és hegedű / Az én nagy barátom
1962 Iván gyermekkora
1966 Andrej Rubljov
1972 Solaris
1974 Tükör
1979 Stalker
1983 Nosztalgia
1986 Áldozathozatal
vagy itt együtt, csak itt nem tudom, van-e hozzájuk angol felirat.
Studiol-or-um :-)
VálaszTörlésez egy vicces tudatalatti szóösszetétel, még ha véletlen is (azt hiszem)
Gyerekkori emlékeim szerint a lorum valami kártyajáték nem?
Észre se vettem, annyira megszoktam már, hogy (pl. amikor számlát íratok) valamilyen variánssal írják le a cég nevét. A Studiolum eredetileg a „studium” szó „-olum” kicsinyítő képzővel ellátott alakja: „dolgozószobácska”. A humanisták nevezték így a maguk végső menedékét, kezdve az urbinói Montefeltro hercegekkel, akik az 1400-as évek végén építtetett palotájukban, az első reneszánsz nemesi palotában alakították ki a máig fennmaradt leghíresebb, gyönyörű faberakásos studiolumot. (A palota Mátyás budai palotájának mintája volt, tehát valószínű, hogy a második európai Studiolum csak néhány kilométerre volt attól a harmadiktól, ahol ezt most írom.) Az „-orum” viszont a többes szám birtokos ragja, tehát a „studiorum” annyit tenne: „a tanulmányoké”, mint például az 1500-as évektől Európa-szerte elterjedt jezsuita Ratio Studiorum, az első modern tanterv elnevezésében. Mindezek alapján a „studiolorum” szó sem hibás nyelvtanilag, hiszen ez a „studiolum” szó „-orum” ragos többes szám birtokos esete: jelentése tehát „a dolgozószobácskáké”. Minthogy pedig a Studiolum kettős székhelyű – itt, ahol most írom, és Palma de Mallorca óvárosában –, ezért a névnek ez a változata is abszolút elfogadható.
VálaszTörlés(A lórum tényleg kártyajáték, Mixáth és Jókai emlegetik sűrűn. De hogy milyen, annak ma már nem nézek utána: egy napra egy etimológia.)
A fotótechnika fejlődése miatt ezek inkább festmények. Mágia, mitől működnek ezek fényképek mégis a "spektákulum társadalmában":) Gyönyörűek! Köszönöm!
VálaszTörlésLegalább 30 éve szemezek a polaroiddal. Itt a szekrényemben számos filmes gép, amiket használok is. És van egy Polaroid is. Csakhogy nem vagyok Tarkovszkij :)
VálaszTörlésMindannyian ezzel küzdünk. :(
VálaszTörlés