Sárkányjárás

Többen kérdezték az előző bejegyzés után, mi légyen ez a krokodil, amely oly abszurd módon és mégis oly magától értődő természetességgel úszik Brno kockakövei és a járókelők látómezeje fölött mint a másik dimenzióban élő szörnyek Michal Ajvaz Prágájában. Ez a brněnský drak, a brünni sárkány.


A sárkány sok évszázaddal ezelőtt úszott fel a Svratka folyón, rettegésben tartva a várost, és elragadozva a folyóra lejáró marhákat, sőt embereket. A városi tanács hatalmas jutalmat ajánlott fel annak, aki végez vele, de aki megpróbálta, mind odaveszett. Végül egy vándorlegény győzte le úgy, hogy egy kibelezett ökörbe egy zsák oltatlan meszet varrt, s kitette a folyópartra. A sárkány az egészet szőröstül-bőröstül felfalta, ám amikor visszavonult emészteni a folyóba, a mész a víztől forrni kezdett benne, s ezer darabra robbant. Hogy aztán a helyi mesterek miként rakták össze, hogy felfüggeszthessék a városháza óratornya alatti átjáróba figyelmeztetésül minden arra járó sárkány számára, az már a brünni kézműipar krónikájának aranybetűs lapjaira tartozik.

A helyi mesterek tehetségéről tanúskodik a falon látható kerék is, amely nem pusztán rusztikus dekoráció, hanem jelentős történelmi emlék, sőt személyiség: ő a brněnské kolo, a brünni kerék. A várostól negyven kilométerre fekvő Lednicében készítette Jiří Birk bognármester, mégpedig fogadásból tizenkét óra alatt a fa kivágásától odáig, hogy begurította a kereket Brünn kapuján. A fogadást megnyerte, hanem a kuncsaftjait elveszítette: ettől fogva le nem moshatta magáról, hogy az ördöggel cimborál. Koldusszegényen halt meg.


Ez az egyik változat. A másik az, hogy a krokodil már preparált állapotban érkezett a városba. A török szultán ajándékozta 1608-ban a brünni őrgrófnak, aki nem más volt, mint az alkimista Rudolf császár öccse, a későbbi I. Mátyás német-római császár és II. Mátyás magyar király. Így mondja legalábbis a tábla, amelyet a városi tanács 1749-ben helyezett az óratorony falára.

Csakhogy a tanács nem ismerte eléggé a saját iratait. Ezekből ugyanis kiderül, hogy a krokodilt 1578-79-ben az elöljáróság már restauráltatta és szuvatlanította. Még ennél is korábban kellett tehát idekerülnie.


Számos jel arra utal, hogy az 1500-as évektől példátlan krokodil-invázió árasztotta el Európát. A szórványosan ránk maradt forrásokból ítélhetően szörnyű küzdelem bontakozott ki az őslakosok és a betolakodók között, amelyben végül az utóbbiak maradtak alul. Egyikük-másikuk trófeája azonban a győzelem emlékére mind a mai napig fennmaradt.


A leghíresebb közülük minden bizonnyal a lagarto de la Malena, „a malenai gyík”, amelynek legendáját (!) Spanyolország éppen tavaly terjesztette fel „a világ szellemi öröksége” címre. A sárkány, amely az andalúz Jaén város Magdalena avagy Malena negyedében egy kútban lakott, a vízért jövőket és a szomjas birkákat ragadozta el, míg egy vándorlegény nem végzett vele. Hogy pontosan miként, az vitatott. Az egyik párt szerint a Brünnben már bevált oltatlan meszes csalétekkel. A másik párt szerint viszont úgy, hogy tetőtől talpig tükrökkel borította magát, s az így elvakított bestiát már könnyűszerrel mészárolta le. Kitömött bőrét hosszú ideig a San Ildefonso templomban őrizték, de ma már csak a Malena kútja mellett megfaragott képmása emlékeztet rá.


Ha az oltott meszes stratégia Brünnből származott, úgy a tükrös harcmodor Valenciából. Ott egy vándor zsidó (!) hasonló módon végzett azzal a bestiával, amely a mára már kiszáradt folyóban élt és hosszú időn át rettegésben tartotta a várost. Ennek bőrét máig őrzik a Collegio del Patriarca templom előcsarnokának falán, amelyről a dragón del Patriarca nevet kapta. Sőt képmása még az úrnapi körmenet dekorációjában is előkelő szerephez jutott.


A Cáceres közelében élt lagarto de Calzadilla, a „calzadillai gyík” bőre a helyi Ermita del Cristo templomában maradt fenn igen rossz állapotban. A főtéren álló bronzszobra arról tanúskodik, hogy a nyájakat pusztította, mígnem egy pásztor végzett vele. Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogyan, de a kezében tartott fegyver valamilyen új, ravasz módszert sejtet.


Az első Európába került krokodil, amelyről tudomásunk van, olyan régi, hogy már el is porladt, s ma csak fából faragott hasonmása függ a helyén. Élő eredetijét az egyiptomi szultán küldte 1260-ban, Andalúzia spanyol meghódítása után diplomáciai kapcsolatfelvétel céljából X. Bölcs Alfonz királynak egy elefántagyarral, egy eleven zsiráffal és más egzotikus kincsekkel együtt. A sevillai székesegyház kapuja előtt függesztették fel, amely róla kapta a Puerta del Lagarto, azaz „Gyík-kapu” nevet.


Mallorcára mindig minden később ér oda. A krokodil-invázió csak a farkával legyintette meg a szigetet a 18. század végén. Ez a bestia Palma sikátoraiban élt és éjjel ragadozott, főleg a bölcsőben fekvő gyermekeket, legalábbis a legenda szerint. Végül Alcúdia kapitánya, Bartomeu Coc végzett vele 1776-ban, aki aznap éjjel éppen szerenádot adott szíve hölgyének, s a trófeát is mindjárt felajánlotta neki szerelme zálogaként. A hölgyet a gesztus teljesen levette a lábáról, s tüstént kezét nyújtotta a kapitánynak: így kapta a kimúlt szörny a drac de na Coca, „Cocné sárkánya” nevet. A trófea hosszú időn át a hölgy leszármazottainak, a Roselló családnak a birtokában volt, akik minden december 31-én közszemlére tették. Csupán a 20. század elején ajándékozták a Museu Diocesànak, ahol máig megtekinthető. Itteni képét egyik legkedvesebb napi olvasmányunk, a kiváló Mallorca Daily Photo Blog közli.


Coc capitány hőstettéről népszerű ballada is fakadt a nép ajkán, amelyet az alábbi felvételen a sziget népdalénekes-királynője, Maria del Mar Bonet ad elő.


Maria del Mar Bonet: El drac de na Coca (A Cocné sárkánya). A Bon viatge faci la cadernera (1990) lemezről.

Pel carrer de Sa Portella, quan la nit cau, diuen que hi surt una bèstia; valga’ns Déu, val! S’engoleix les criatures valga’ns Déu, val! Les mares de Sa Portella ploren d’espant. Han dit que la nau d'un vell mercader que anava i venia de Mallorca a Alger, va dur d’un viatge un ou venturer. I va néixer el drac: feroç carnisser. Pel carrer de Sa Portella valga’ns Déu, val!, les nits fan olor de por, d’algues i sal. Bartomeu Coc, cavaller, jove i galant, diuen que arriba d’Alcúdia quan la nit cau. De nit ve d’Alcúdia, –galant cavaller–, per veure la dama: rosa de febrer. I allà ha de combatre enmig del carrer fins que en queda tros del drac carnisser. Pel carrer de Sa Portella, quan l’alba penja, la pluja esborra la sang color de menta.

A Sa Portella sikátorában amikor az éj leszáll azt mondják, előbújik egy szörny: Isten irgalmazzon nekünk! Felfalja a gyermekeket: Isten irgalmazzon nekünk! Az anyák a Sa Portellán rémülten zokognak. Azt mondják, egy vén kereskedő hajója hozta el aki ide-oda járt Mallorca és Algír között, s egyik útjáról egy furcsa tojást hozott. Kikelt belőle a sárkány, a vérszomjas húsevő. A Sa Portella sikátorában – Isten irgalmazzon nekünk! – az éjszakák alga- és só- és félelemszagúak. Bartomeu Coc, az ifjú és derék lovag úgy mondják, Alcúdiából jött mikor az éj leszállt. Éjjel jött Alcúdiából a derék lovag, hogy szíve hölgyét lássa, a februári rózsát. És összecsaptak ott a sikátor közepén míg a vérszomjas sárkányból egy izink is maradt. A Sa Portella sikátorában mikor a hajnal hasad az eső mossa el a mentaszínű vért.

A drac de na Coca archív fotója a mallorcai legendák gyűjteményéből.

Ám a krokodilok olyan országokban is megjelentek, ahová tenger híján nemigen juthattak el maguktól: Svájcban például, vagy épp Csehországban. Minthogy felbukkanásukat nem lehetett természetes módon magyarázni, ezért valódi történetük is tényszerűbben fennmaradt, s talán a többi krokodil-trófeáéra is fényt vet. Ezeket a krokodilokat ugyanis szentföldi és egyiptomi zarándokok hozták haza a 15-16. században. Mint az alábbi képen restaurált szentgalleni krokodilt, amelyet Ulrich Kromm hozott egyiptomi zarándokútjáról, s tőle került 1623-ban a város könyvtárába.


Vagy a másik cseh krokodilt, a „budyněi sárkányt”, amelyet IV. Jan Zajíc z Hazmburka, azaz Negyedik Nyúlvári Nyúl János 1522-ben hozott a Szentföldről – élve.


A krokodil a Nyúlváriak budyněi reneszánsz kastélyának vizesárkában élt, míg csak meg nem halt, és IV. Jan ünnepi alkalmakkor szívesen mutatkozott vele sárkányölő pózban. Ilyen formában örökíttette meg önmagát a kastély dísztermében is.


A krokodil, mint azt a zarándokkalauzok kapcsán már említettük, a Szentföld emblematikus állatává vált, a tehetősebb zarándokok számára szinte elengedhetetlen szuvenírré. Nem csoda, hogy amelyik korabeli krokodil-trófeának ismerjük az eredetét, az ilyen módon került Európába.

A Szentföld csodái Breidenbach 1486-os mainzi latin kiadásából: Ezeket az állatokat úgy festettük
le híven, amiként a Szentföldön láttuk őket. Felülről lefelé: Zsiráf. Krokodil. Indiai
kecske. Egyszarvú. Teve. Szalamandra. Ennek nevét nem tudjuk.

A 17. században lassan megváltozott a helyzet. A kitömött krokodilok továbbra is a cabinets de curiosités kedvelt darabjai maradtak, de a hangsúly a szentföldi vonatkozásról a természettudományos érdeklődésre helyeződött át.


A szakgyűjtemények és tudományos múzeumok kialakulásával aztán a felfüggesztett krokodilok ezekből is kiszorultak, és egyre inkább az ódivatú antikváriumok és obskurus tudósok védjegyévé váltak. Ahogy Sir Terry Pratchett népszerű Discworld fantasy-sorozatának szövege és illusztrációja fogalmazza meg emblematikus módon:

Like all wizard’s workshops, the place looked as though a taxidermist had dropped his stock in a foundry and then had a fight with a maddened glassblower, braining a passing crocodile in the process (it hung from the rafters and smelt strongly of camphor).

A helyiség, mint minden varázsló műhelye, úgy nézett ki, mintha egy állatpreparátor minden holmiját begyűrte volna egy kovácsműhelybe, majd megküzdött volna egy őrült üvegfúvóval, aminek egy véletlenül arra járó krokodil itta meg a levét (ez most a szarufáról lógott alá és erős kámforillatot árasztott).


A brnói sárkánynak szerencsére nem ez a szomorú, magányos és bogaras öregkor jutott. Ő mindmáig a város életének középpontjában áll, nevét a város söre, focicsapata és helyi rádiója viseli, képe a brnói turistairoda pecsétjét jegyzi, másolatai Husice kerület szecessziós tanácsházát és a Husa na provázku, Liba cérnaszálon alternatív színház homlokzatát díszítik. Sőt utóbbinak az emblémája is ez: egy krokodil, amelyik oroszlánt játszik, de aztán kiderül, hogy valójában csak egy kis csikóhal.




Még ékszer is készült belőle, amelyet janina tett közzé a flickren azzal a megjegyzéssel: Brnóról számos történet járja, s ezek közül sok látható ezen a sárkányon. “Hol, hol? mutasd!” kérdi izgatottan zmetok. Házi feladat! válaszolja janina. Mint látják, dolgozunk rajta.