Mercedes Sosa

Violeta Parra szövege Gracias a la vida que me ha dado tanto, Me dio dos luceros que cuando los abro, Perfecto distingo lo negro del blanco Y en el alto cielo su fondo estrellado Y en las multitudes el hombre que yo amo. Gracias a la vida que me ha dado tanto, Me ha dado el sonido y el abecedario, Con las palabras que pienso y declaro: Madre, amigo, hermano y luz alumbrando, La ruta del alma del que estoy amando. Gracias a la vida que me ha dado tanto, Me ha dado la marcha de mis pies cansados; Con ellos anduve ciudades y charcos, Playas y desiertos, montañas y llanos Y la casa tuya, tu calle y tu patio. Gracias a la vida que me ha dado tanto, Me dio el corazón que agita su marco, Cuando miro el fruto del cerebro humano; Cuando miro el bueno, tan lejos del malo Cuando miro el fondo de tu ojos claros. Gracias a la vida que me ha dado tanto, Me ha dado la risa y me ha dado el llanto. Así yo distingo dicha de quebranto Los dos materiales que forman el canto Y el canto de todos que es el mismo canto. Gracias a la vida.

Köszönet az életnek, amely annyit adott: két szemet, hogy ha kinyitom őket világosan látom, mi fekete, mi fehér, a magasban az ég csillagos hátterét, és ezer közül azt, akit szeretek. Köszönet az életnek, amely annyit adott: a hangokat, az ábécét, a szavakat, amelyeket gondolok és kimondok: anyát, barátot, testvért, világosságot, a lélek útját, amellyel szeretek. Köszönet az életnek, amely annyit adott: ő adta a járást fáradt lábaimnak hogy bejárhassak várost és vadont partot és pusztát, hegyet és síkságot és a te házadat, utcád és udvarod. Köszönet az életnek, amely annyit adott, ő adta a szívet, amely megdobban ha az emberi elme gyümölcsét látom, ha a jót látom, amely oly távol áll a rossztól, ha tiszta szemeid mélyére nézek. Köszönet az életnek, amely annyit adott, a sírást és nevetést, hogy megkülönböztessem a boldogságot és a szomorúságot: a dal két anyagát, mindenki dalának anyagát, amely egy és ugyanaz a dal. Köszönet az életnek.

Október negyedikén, vasárnap hunyt el itt, Buenos Airesben a nagy argentin énekesnő, Mercedes Sosa, a „cantora”, ahogy magát szerette nevezni, s akinek ragyogó tehetségéből egy korábbi bejegyzésben már ízelítőt adtunk.

Temetése hatalmas visszhangot váltott ki az egész országban. A kormány háromnapos gyászt rendelt el. A parlament dísztermében ravatalozták fel, s honfitársai végeérhetetlen sorokban álltak, hogy utolsó istenhozzádot mondhassanak neki.

Manapság, amikor az argentinokat annyi valódi és képzelt ellentét osztja meg, nagyon vigasztaló felfedeznünk, hogy egy nagy művész szeretete és egy eszményeihez haláláig ragaszkodó személy emléke még mindig képes egyesíteni minket.

Sokat írtak ezekben a napokban Mercedes Sosáról. A sok nyomtatott szó közül különösen megindítónak találom azt a levelet, amelyet Mercedes családja küldött a sajtónak. Olyannak, amely pontosan leírja, hogyan éreztünk iránta mi valamennyien argentínok.

Unokái, testvérei, unokaöccsei, fia vagyunk. Számunkra ő több volt, mint híres és nagy énekes. Osztoztunk életében, személyes örömeiben és fájdalmában, mert ez a nagy művész egyszersmind nagyanyánk, testvérünk, nagynénénk, anyánk is volt. Ebből a bensőséges helyzetből szeretnénk Önökhöz szólni, túllépve a hivatalos nyilatkozatok kimértségén és formalitásán, mert tudjuk, hogy Önök is szerették és mindig is szeretni fogják, nemcsak mint énekest és művészt, akit annyiszor hallottak, hanem mint olyasvalakit, aki minden rokoni szál nélkül is családjuk része lett.

Innen szeretnénk elmondani Önöknek, hogy Mercedes – anyánk, nagynénénk, nagyanyánk, testvérünk – a mai napon eltávozott ebből a világból. De szeretnénk elmondani azt is, hogy mindig, akkor is, amikor már nem tudhatott róla, a barátok és kiváló művészek, s mindegyikükön keresztül az Önök odaadó figyelme kísérte őt. S hogy utolsó percei a haldoklást mindig kísérő szomorúság és a halál ellen korábban folytatott hosszú küzdelme ellenére békében teltek.

Megrendültségünket és fájdalmunkat szeretnénk Önökkel is megosztani. Még akkor is, ha nyugodtak és biztosak vagyunk benne, hogy mindenki – beleértve a mi „Feketénket” is – megtett mindent érte, hogy egy kicsit tovább maradhasson még közöttünk.

Mercedes akkor volt a legboldogabb, ha énekelhetett. Biztos, hogy ebben a fináléban is jólesett volna neki, ha énekelhet Önöknek. Szeretnénk így megemlékezni róla, és Önöket is meghívjuk, hogy tegyék ezt közösen velünk.

Kimondhatatlan köszönet együttérzésükért, amelyet minden pillanatban éreztünk.

Mercedes családja.

A kérés meghallgatásra talált. A ravatalnál a látogatók szünet nélkül az ő dalait énekelték.