Llonovoy

ELADÓ föld a tenger alatt

Jó barátunk, Miquel Àngel már jópár éve átváltozott Miquel Àngel Llonovoy-já – yo no voy = kb. „csináljátok nélkülem” – mint valami mesebeli állat, amely hirtelen olyan végtagot növeszt, amelyről sejtelme se volt senkinek, de hogy ilyen látványos lenne, arról végképp nem. Azóta ezer dolgot művelt, főként szabadtéri, egyszemélyes és egyszeri produkciókat: nevezzük utcaszínháznak. De még mielőtt erre a fordulatra sor került volna, írja Wang Wei, közösen szerkesztettük, készítettük és terjesztettük kisipari módszerekkel egy folyóirat hat teljes számát (majd egyszer írunk róla), és sok egyébre is vállalkoztunk. Például sosem felejtem el, hogyan tüntettünk a felanitxi Porto Colom kikötő bővítése ellen egy performansz keretében (a szó akkor jött divatba Mallorcán), amelynek végén a résztvevőket, ööö, másodlagos frissességű halakkal öntötték le. És főleg együtt nőttünk fel és együtt feszegettük a képzelet és játék határait, hogy mi leszünk, ha nagy leszünk (ezt még mindig nem tudjuk). Máig nagy melegséggel gondolok ezekre az évekre.

De a legfőbb gondunk Mallorca volt, amely a szemünk láttára vetkőzött ki önmagából a tömegturizmus feltételezett elvárásainak és hamis jótéteményeinek igézetében. Miquel Àngel az egyik magánszámában azt prófétálta: „Megjöttek a turisták, és mostantól az emlékeket szuvenírnek hívjuk.” Nemrégiben ő indította el a „Cimentiments (o no m’asfaltis el respecte)” (Cemento mori, avagy ne aszfaltálljátok el a kilátást) mozgalmat, amelynek azonban sajnos nem sikerült megakadályoznia, hogy a különféle politikai pártokkal összefonódott építőipari nagyvállalatok a karmuk közé kaparintsák a szigetet. Ettől függetlenül dicséretes kezdeményezés volt.

Idén szentivánéjkor Miquel Àngel Llonovoy nyitotta meg a palmai ünnepségeket a Parc de la Maron. Ott, a Katedrális árnyékában, félig Keresztelő Szent Jánosnak, félig Bin Ladennek öltözött őrült prófétaként ostorozta valamennyi külső és belső visszásságunkat, a szinte észrevehetetlenektől a bevert orrnál nyilvánvalóbbakig, amelyeket bölcs vezetésünknek – és valószínűleg saját életformánknak is – köszönhetünk. Ám az ünnep heroldjaként mindenekfölött dőlt belőle a humor, s rendkívüli intelligenciája révén képes volt a bajok felsorolását az önparódiáig fokozni. Zseniális volt. Az alábbi felvételbe a hangulat kedvéért annak is érdemes belepillantania, akinek a szójátékokkal és helyi utalásokkal megtűzdelt katalán szöveg egyetlen retorikus mediterrán szózuhatag csupán.

„…mert egy ördög vasvilla nélkül olyan mint egy önkormányzati képviselő korrupció nélkül, mint egy politikus szabó nélkül, mint egy mező golf nélkül…”

De Miquel Àngel azért is külön posztot érdemel a Wang folyó verseinek sorában, mert ő alapította a L’Estrany Museu Llonovoy-t, a Llonovoy Kuriózeumot. Ha már a játékot emlegettük az imént, látogassák meg lehetetlen játékainak gyűjteményét, amelyeket új élettel megajándékozott és a naivtól az antimilitaristáig terjedő jelentéssel felruházott talált tárgyakból konstruált.