A nemrég lezajlott fülemüle-posztváltásról jutott eszembe az a madár, amelyet a mi argentin fülemülénknek nevezhetnénk: a zorzal (Turdus rufiventris, amelynek még magyar neve is van, noha arrafelé soha színét sem látták: rozsdáshasú rigó).
Amerikában nem él az a madár, amelyet az öreg kontinensen fülemülének neveznek, még ha a Karib-szigeteken van is néhány faj, amelyekre ráruházták ezt a nevet. (Elbűvölő látni egyébként, hogy aggatták rá a honvágytól gyötört felfedezők és konkvisztádorok az európai neveket a sosem látott és teljesen másféle amerikai növény- és állatfajtákra.)
A zorzal minden bizonnyal a Río de la Plata völgyének legismertebb énekesmadara. A fülemülééhez hasonlóan dallamos énekét főleg éjfél és hajnal között hallani tavasztól fogva, amikor megkezdődik udvarlási és párzási időszakuk.
A városokban igen nagy számú zorzal él békésen együtt az emberrel. S a legtöbb porteño, azaz buenos airesi, akinek egyébként fehér folt az ornitológia, annyit egészen biztosan tud, hogy ez az a madár, amely tavasszal – október-novemberben – már hajnalban felveri őket. Az igazat megvallva, bármilyen bájos madár a zorzal, készséggel elhiszem, hogy a végtelenségig ismételgetett átható éneke tényleg nagyon idegesítő lehet a rossz alvók számára.
A pacsirtához vagy a fülemüléhez hasonlóan a zorzal éneke sem egyforma, hanem évszaktól, földrajzi helytől, sőt egyedtől függően változik. Ezek a madarak ugyanis egymástól tanulnak énekelni, ami olykor igen különös dallamokat eredményez. Sok olyan esetet ismerünk, amikor a fészkük közelében hallott motor, malom vagy harang hangját utánozták, zavarba hozva ezzel nem egy ornitológust. Azonfelül az ének a hímek hódításának fegyvere, s vannak közöttük tapasztalatlan fiatal kezdők és érett amorosók, akiknek széles és kipróbált repertoárja számos sikeres hódításról tanúskodik.
A zorzal éneke, innen
A zorzal annyira emblematikus énekesmadara Argentínának, hogy Carlos Gardelt, a 20. század leghíresebb tangóénekesét is „el zorzal criolló”-nak, „a kreol rigó”-nak nevezték.
Gardel alábbi két tangója a legismertebb klasszikusok közül való. Dalainak több sora széles körben idézett szólásmondássá vált. Ezek a dalok egyszersmind kitűnő példáját adják a lunfardo porteñó-nak, a buenos airesi zsargonnak is, amelynek megértésébe még a máshonnan származó spanyol anyanyelvűeknek is beletörik a bicskája.
Az első tangó, „Mano a mano” egy nőről szól, aki korábban szerény körülmények között élt, de most „bacaná”-nak, gazdag nagyvilági nőnek képzeli magát. Korábban elfogadta az énekes szerelmét, de most lenézi őt, mert egy otario („bolond”) gazdag kitartja, s az ő morlacos-át („pénzét”) szórja két kézzel a la marchanta („szanaszét a szélbe”). Az énekes azonban már a jövőbe lát, és figyelmezteti őt, hogy rövid életűek lesznek ezek a hiú ábrándok és tűnékeny győzelmek, s hogy eljön majd a perc, amikor „akár egy kidobott öreg bútor” elfeledve magára marad.
Abban egyetérthetünk, hogy pontosan ezek azok a frázisok, amelyeket minden lecserélt szerelmes szeretne képébe vágni volt kedvesének. Ez az érzés pontosan jellemzi a porteñó-t, aki bármilyen mélyen szenved is, akkor is megjátssza gyötrelme okozója előtt, hogy ő már felülemelkedett minden sértésen és megvetésen, sőt már azt is tudja, hogy a másik sokkal rosszabbul végzi majd, mint ő.
Mano A Mano (Egyik, akár a másik)
Zene: Carlos Gardel és José Razzano. Szöveg: Celedonio Flores
A következő, ugyancsak közismert tangó a nagy porteño zenésztől és költőtől, Enrique Santos Discepolótól származik. Minden sorából keserűség és kiábrándultság árad, a tangó tipikus világképe, amely különösen jellemző volt Discepolóra, a híres „Cambalache” szerzőjére: „El mundo fue y será una porquería, ya lo sé en el 503 y en el 2000, también” – „A világ egy trágyadomb volt és az is marad mindig, 530-ban éppúgy, mint 2000-ben.”
Az énekes itt is a mindentudó bölcs szerepében tetszelegve figyelmezteti a másikat, hogy hagyjon fel minden hiú reménnyel. (Mennyire jellemző ez a mindentudás ránk, porteñó-kra… bár szeretném hinni, hogy nem mindannyiunkra… mindenesetre ez a jellemvonás eléggé mélyen gyökerezik a közvéleményben.) Minden hazugság, a szerelem sehol, senkit nem érdekel, mi történik veled, és senki sem segít, ha bajban vagy. Ő aztán igazán tudja, mert vele is így történt, és ismeri, milyen az, „rajarse los tamangos buscando ese mango que te haga morfar” elkoptatni a cipője talpát pénz után járva, csak hogy valamit ehessen. S amikor majd azt veszed észre, hogy a körülötted állók már készülnek megkaparintani, ami bukásod után marad: „manyés que a tu lado / se prueban la ropa que vas a dejar” (azt látod, hogy melletted / már próbálgatják a ruhát, ami majd rólad marad; a lunfardo manyés, ‘észreveszed’ kifejezés szintén olaszból jön, a mangiare szóból, mintha az ember úgy venné észre a dolgokat, ahogy megeszi őket, egyfajta szellemi bevételezésképpen), no majd akkor emlékezz vissza arra, amire jó előre figyelmeztettelek.
Ebben a tangóban talán a kezdő kép a legérdekesebb, amelyből aztán az összes többi is kibomlik: „Cuando la suerte, que es grela”, „mikor a szerencse, aki asszony…” A szerencsét, alkalmat vagy sorsot már az ókor óta nő alakjában ábrázolják, amibe belejátszik nemcsak az erények és bűnök női formában történő szokásos megszemélyesítése, hanem az a feltételezett hangulati változékonyság is, amelyet nekünk, nőknek tulajdonítanak, vagy az az – elfogadottabb – női állapotváltozás is, amelyet a hagyomány a holdéhoz hasonlít. A szerencsét vagy az alkalmat ilyenformán egy keréken vagy gömbön álló asszony alakjában ábrázolták, amely sosem állandó, folyvást forog, s ilyen módon váltogatja a férfiak szerencséjét. Épp erről szól ez a tangó, amikor azt énekli: „yira, yira”, forog, forog (az olasz girare igéből). Ugyanakkor a lunfardo „yiró”-nak nevezi a prostituáltakat is, mert körbe-körbe járnak a városban, kliensre vadászva. A szerencse tehát asszony, aki csak hiteget („fallando, fallando”), de aztán cserben hagy („te largue parado”), anélkül, hogy megadná, amit vársz tőle. A szerencse körbejár, akár a prostituált, sőt a szerencse nem egyéb, mint prostituált. Ez hát a világ képe, ahol semmi sem állandó, semmi sem biztos, eltekintve ettől az egyetlen keserű igazságtól.
Yira yira (Forog, forog)
Szöveg és zene: Enrique S. Discépolo, 1930
De a „kreol rigó” hangját talán a híres „El día que me quieras” adja vissza a leginkább, amely nem tipikus tangó, hanem úgynevezett tangó-sanzon. A dal a hasonló című 1935-ös film számára készült. Ha eltekintünk a két főszereplő eltúlzott gesztusaitól, a felejthetetlen dallam és szöveg – amely talán kissé finomkodó, de nekem akkor is elbűvölő – egyik nemzeti büszkeségünkké avatja ezt a sanzont.
El día que me quieras (Aznap, amikor majd szeretsz)
Zene: Carlos Gardel. Szöveg: Alfredo Lepera.
Amerikában nem él az a madár, amelyet az öreg kontinensen fülemülének neveznek, még ha a Karib-szigeteken van is néhány faj, amelyekre ráruházták ezt a nevet. (Elbűvölő látni egyébként, hogy aggatták rá a honvágytól gyötört felfedezők és konkvisztádorok az európai neveket a sosem látott és teljesen másféle amerikai növény- és állatfajtákra.)
A zorzal minden bizonnyal a Río de la Plata völgyének legismertebb énekesmadara. A fülemülééhez hasonlóan dallamos énekét főleg éjfél és hajnal között hallani tavasztól fogva, amikor megkezdődik udvarlási és párzási időszakuk.
A városokban igen nagy számú zorzal él békésen együtt az emberrel. S a legtöbb porteño, azaz buenos airesi, akinek egyébként fehér folt az ornitológia, annyit egészen biztosan tud, hogy ez az a madár, amely tavasszal – október-novemberben – már hajnalban felveri őket. Az igazat megvallva, bármilyen bájos madár a zorzal, készséggel elhiszem, hogy a végtelenségig ismételgetett átható éneke tényleg nagyon idegesítő lehet a rossz alvók számára.
A pacsirtához vagy a fülemüléhez hasonlóan a zorzal éneke sem egyforma, hanem évszaktól, földrajzi helytől, sőt egyedtől függően változik. Ezek a madarak ugyanis egymástól tanulnak énekelni, ami olykor igen különös dallamokat eredményez. Sok olyan esetet ismerünk, amikor a fészkük közelében hallott motor, malom vagy harang hangját utánozták, zavarba hozva ezzel nem egy ornitológust. Azonfelül az ének a hímek hódításának fegyvere, s vannak közöttük tapasztalatlan fiatal kezdők és érett amorosók, akiknek széles és kipróbált repertoárja számos sikeres hódításról tanúskodik.
A zorzal éneke, innen
A zorzal annyira emblematikus énekesmadara Argentínának, hogy Carlos Gardelt, a 20. század leghíresebb tangóénekesét is „el zorzal criolló”-nak, „a kreol rigó”-nak nevezték.
Gardel alábbi két tangója a legismertebb klasszikusok közül való. Dalainak több sora széles körben idézett szólásmondássá vált. Ezek a dalok egyszersmind kitűnő példáját adják a lunfardo porteñó-nak, a buenos airesi zsargonnak is, amelynek megértésébe még a máshonnan származó spanyol anyanyelvűeknek is beletörik a bicskája.
Az első tangó, „Mano a mano” egy nőről szól, aki korábban szerény körülmények között élt, de most „bacaná”-nak, gazdag nagyvilági nőnek képzeli magát. Korábban elfogadta az énekes szerelmét, de most lenézi őt, mert egy otario („bolond”) gazdag kitartja, s az ő morlacos-át („pénzét”) szórja két kézzel a la marchanta („szanaszét a szélbe”). Az énekes azonban már a jövőbe lát, és figyelmezteti őt, hogy rövid életűek lesznek ezek a hiú ábrándok és tűnékeny győzelmek, s hogy eljön majd a perc, amikor „akár egy kidobott öreg bútor” elfeledve magára marad.
Abban egyetérthetünk, hogy pontosan ezek azok a frázisok, amelyeket minden lecserélt szerelmes szeretne képébe vágni volt kedvesének. Ez az érzés pontosan jellemzi a porteñó-t, aki bármilyen mélyen szenved is, akkor is megjátssza gyötrelme okozója előtt, hogy ő már felülemelkedett minden sértésen és megvetésen, sőt már azt is tudja, hogy a másik sokkal rosszabbul végzi majd, mint ő.
Mano A Mano (Egyik, akár a másik)
Zene: Carlos Gardel és José Razzano. Szöveg: Celedonio Flores
Rechiflao en mi tristeza, te evoco y veo que has sido de mi pobre vida paria sólo una buena mujer tu presencia de bacana puso calor en mi nido fuiste buena, consecuente, y yo sé que me has querido como no quisiste a nadie, como no podrás querer. Se dio el juego de remanye cuando vos, pobre percanta, gambeteabas la pobreza en la casa de pensión: hoy sos toda una bacana, la vida te ríe y canta, los morlacos del otario los tirás a la marchanta como juega el gato maula con el misero ratón. Hoy tenés el mate lleno de infelices ilusiones te engrupieron los otarios, las amigas, el gavión la milonga entre magnates con sus locas tentaciones donde triunfan y claudican milongueras pretensiones se te ha entrado muy adentro en el pobre corazón. Nada debo agradecerte, mano a mano hemos quedado, no me importa lo que has hecho, lo que hacés ni lo que harás; los favores recibidos creo habértelos pagado y si alguna deuda chica sin querer se había olvidado en la cuenta del otario que tenés se la cargás. Mientras tanto, que tus triunfos, pobres triunfos pasajeros, sean una larga fila de riquezas y placer; que el bacán que te acamala tenga pesos duraderos que te abrás en las paradas con cafishios milongueros y que digan los muchachos: “Es una buena mujer”. Y mañana cuando seas deslocado mueble viejo y no tengas esperanzas en el pobre corazón si precisás una ayuda, si te hace falta un consejo acordate de este amigo que ha de jugarse el pellejo p’ayudarte en lo que pueda cuando llegue la ocasión. | Szomorúságtól meggyötörten újra rád gondolok, s most már látom, hogy csupán egy kedves asszony voltál szegény nyomorult életemben. Sugárzó szépséged meleget hozott fészkembe hűséges és jó voltál hozzám, és tudom, hogy szerettél, ahogy nem szerettél senkit és nem is szerethetsz már ezután. Akkor találtunk egymásra amikor még szegény lány voltál s egy panzióban próbáltál meg túljárni a szegénység eszén. Ma már úrinő vagy rád mosolyog, neked dalol az élet, gazdag bolondod pénzét két kézzel szórod a szélbe ahogy a gonosz macska játszik a nyomorult egérrel. Ma még elérhetetlen álmokkal van tele képzeleted körberajonganak a bolondok, a barátnők, a szépfiú. A gazdagok báljain a milonga őrült kísértései – ahol a táncosnők vágyai elbuknak vagy diadalmaskodnak – túlságosan beléd itták magukat, szegény szíved közepébe. Nincs miért köszönetet mondjak, így maradtunk, egyik akár a másik, nem érdekel már, mit tettél, mit teszel, vagy mit fogsz tenni. A tőled kapott kegyet úgy hiszem, visszafizettem s ha valami kevés adósságot akaratlanul is elfeledtem volna, írd csak fel nyugodtan a pillanatnyi bolondod számlájára. Kívánom, hogy győzelmeid szegény, tűnékeny győzelmeid hosszú sorban kövessék egymást gazdagságban, élvezetben; hogy a pénzeszsáknak, aki kitart, tartsanak ki hosszan a pesói, soká lássanak még a lokálok szépfiúid kíséretében, s soká mondják még a fiúk: „Micsoda remek egy nő!” És holnap, amikor már csak egy kidobott vén bútor leszel és nem marad már többé remény szegény szívedben, és segítségre lesz szükséged, ha majd kell a jótanács, emlékezz erre a barátodra aki a bőrét is vásárra vinné hogy segíthessen neked, amiben tud, ha eljön majd az alkalom. |
A következő, ugyancsak közismert tangó a nagy porteño zenésztől és költőtől, Enrique Santos Discepolótól származik. Minden sorából keserűség és kiábrándultság árad, a tangó tipikus világképe, amely különösen jellemző volt Discepolóra, a híres „Cambalache” szerzőjére: „El mundo fue y será una porquería, ya lo sé en el 503 y en el 2000, también” – „A világ egy trágyadomb volt és az is marad mindig, 530-ban éppúgy, mint 2000-ben.”
Az énekes itt is a mindentudó bölcs szerepében tetszelegve figyelmezteti a másikat, hogy hagyjon fel minden hiú reménnyel. (Mennyire jellemző ez a mindentudás ránk, porteñó-kra… bár szeretném hinni, hogy nem mindannyiunkra… mindenesetre ez a jellemvonás eléggé mélyen gyökerezik a közvéleményben.) Minden hazugság, a szerelem sehol, senkit nem érdekel, mi történik veled, és senki sem segít, ha bajban vagy. Ő aztán igazán tudja, mert vele is így történt, és ismeri, milyen az, „rajarse los tamangos buscando ese mango que te haga morfar” elkoptatni a cipője talpát pénz után járva, csak hogy valamit ehessen. S amikor majd azt veszed észre, hogy a körülötted állók már készülnek megkaparintani, ami bukásod után marad: „manyés que a tu lado / se prueban la ropa que vas a dejar” (azt látod, hogy melletted / már próbálgatják a ruhát, ami majd rólad marad; a lunfardo manyés, ‘észreveszed’ kifejezés szintén olaszból jön, a mangiare szóból, mintha az ember úgy venné észre a dolgokat, ahogy megeszi őket, egyfajta szellemi bevételezésképpen), no majd akkor emlékezz vissza arra, amire jó előre figyelmeztettelek.
Ebben a tangóban talán a kezdő kép a legérdekesebb, amelyből aztán az összes többi is kibomlik: „Cuando la suerte, que es grela”, „mikor a szerencse, aki asszony…” A szerencsét, alkalmat vagy sorsot már az ókor óta nő alakjában ábrázolják, amibe belejátszik nemcsak az erények és bűnök női formában történő szokásos megszemélyesítése, hanem az a feltételezett hangulati változékonyság is, amelyet nekünk, nőknek tulajdonítanak, vagy az az – elfogadottabb – női állapotváltozás is, amelyet a hagyomány a holdéhoz hasonlít. A szerencsét vagy az alkalmat ilyenformán egy keréken vagy gömbön álló asszony alakjában ábrázolták, amely sosem állandó, folyvást forog, s ilyen módon váltogatja a férfiak szerencséjét. Épp erről szól ez a tangó, amikor azt énekli: „yira, yira”, forog, forog (az olasz girare igéből). Ugyanakkor a lunfardo „yiró”-nak nevezi a prostituáltakat is, mert körbe-körbe járnak a városban, kliensre vadászva. A szerencse tehát asszony, aki csak hiteget („fallando, fallando”), de aztán cserben hagy („te largue parado”), anélkül, hogy megadná, amit vársz tőle. A szerencse körbejár, akár a prostituált, sőt a szerencse nem egyéb, mint prostituált. Ez hát a világ képe, ahol semmi sem állandó, semmi sem biztos, eltekintve ettől az egyetlen keserű igazságtól.
Yira yira (Forog, forog)
Szöveg és zene: Enrique S. Discépolo, 1930
Cuando la suerte, que es grela, fallando y fallando te largue parao… Cuando estés bien en la vía, sin rumbo, desesperao… Cuando no tengas ni fe, ni yerba de ayer secándose al sol… Cuando rajés los tamangos buscando ese mango que te haga morfar… la indiferencia del mundo que es sordo y es mudo recién sentirás. Verás que todo es mentira, verás que nada es amor… que al mundo nada le importa Yira… Yira… Aunque te quiebre la vida, aunque te muerda un dolor, no esperes nunca una ayuda, ni una mano, ni un favor… Cuando estén secas las pilas de todos los timbres que vos apretás, buscando un pecho fraterno para morir abrazao… Cuando te dejen tirao después de cinchar, lo mismo que a mí… Cuando manyés que a tu lado se prueban la ropa que vas a dejar… ¡Te acordarás de este otario que un día, cansado, se puso a ladrar! | Mikor a szerencse, aki asszony, hitegetve, hitegetve cserben hagy téged… Amikor az utcára kerültél, céltalanul, reménytelenül… Amikor már hited se marad, se tegnapi matéleveled száradni a napon… Amikor a cipőd talpát lejárod egy pesó után hogy valamit ehess… majd akkor igazán megérzed a süket és néma világ közönyét. Meglátod majd, hogy minden hazugság, hogy nincs szerelem… hogy a világot nem érdekli semmi csak forog… csak forog… Még ha ízekre szaggat is az élet, még ha összetör is a fájdalom, akkor se várj soha segítséget, segítő kezet, kedvességet… Ha majd lemerült már minden elem minden kapucsengőben amit sorra nyomsz egy baráti keblet keresve hogy átölelve halj meg… Ha már mindenki eldobott miután kihasznált ahogy tették velem… Ha majd észreveszed, hogy melletted már a ruhát próbálgatják ami utánad marad… akkor emlékezz erre a bolondra akinek egy napon elege lett és nem hallgatott tovább! |
De a „kreol rigó” hangját talán a híres „El día que me quieras” adja vissza a leginkább, amely nem tipikus tangó, hanem úgynevezett tangó-sanzon. A dal a hasonló című 1935-ös film számára készült. Ha eltekintünk a két főszereplő eltúlzott gesztusaitól, a felejthetetlen dallam és szöveg – amely talán kissé finomkodó, de nekem akkor is elbűvölő – egyik nemzeti büszkeségünkké avatja ezt a sanzont.
El día que me quieras (Aznap, amikor majd szeretsz)
Zene: Carlos Gardel. Szöveg: Alfredo Lepera.
Acaricia mi ensueño el suave murmullo de tu suspirar, ¡como ríe la vida si tus ojos negros me quieren mirar! Y si es mío el amparo de tu risa leve que es como un cantar, ella aquieta mi herida, ¡todo, todo se olvida! El día que me quieras la rosa que engalana se vestirá de fiesta con su mejor color. Al viento las campanas dirán que ya eres mía y locas las fontanas me contarán tu amor. La noche que me quieras desde el azul del cielo, las estrellas celosas nos mirarán pasar y un rayo misterioso hará nido en tu pelo, luciérnaga curiosa que verá… ¡que eres mi consuelo! Recitado: El día que me quieras no habrá más que armonías, será clara la aurora y alegre el manantial. Traerá quieta la brisa rumor de melodías y nos darán las fuentes su canto de cristal. El día que me quieras endulzará sus cuerdas el pájaro cantor, florecerá la vida, no existirá el dolor. La noche que me quieras desde el azul del cielo, las estrellas celosas nos mirarán pasar y un rayo misterioso hará nido en tu pelo, luciérnaga curiosa que verá… ¡que eres mi consuelo! | Álmomat dédelgeti sóhajtásod édes susogása. Mennyire rám nevet az élet ha fekete szemeiddel rám tekintesz! És ha menedéket találok könnyű nevetésedben, amely olyan, akár a dal, sebem begyógyul s mindent, mindent elfelejtek. Aznap, amikor majd szeretsz a gyönyörű rózsa ünneplő ruhát ölt a legszebb színekkel. Harangok zúgják majd a szélbe, hogy immár enyém vagy, s az örömtől bolond szökőkutak mesélnek majd nekem szerelmedről. Azon az éjszakán, amikor majd szeretsz az ég kékjéről, féltékeny csillagok tekintenek le ránk, s egy titokzatos sugár fészket ver hajadban: kíváncsi szentjánosbogár, aki látni fogja… hogy te vagy a vigaszom! Recitativo: Aznap, amikor szeretsz majd, csak harmónia lesz fényes lesz a hajnal és vidám a tavasz. Távoli dallamot hoz gyöngéden a szél kristály dalával szól hozzánk a forrás. Aznap, amikor majd szeretsz, az énekes madár is édesebben dalol, kivirágzik az élet, nem lesz több fájdalom. Azon az éjszakán, amikor majd szeretsz az ég kékjéről, féltékeny csillagok tekintenek le ránk, s egy titokzatos sugár fészket ver hajadban: kíváncsi szentjánosbogár, aki látni fogja… hogy te vagy a vigaszom! |
köszönjük, julia!
VálaszTörlésYou're welcome, Anna!
VálaszTörlésBest regards to your zorzales from the Argentine ones (and from me to you).
Por eso tipo de voz - es muy fácil aprender castellano ...
VálaszTörlésVasárnap összeköttetett a múlt és a jelen megint. A jelen egyik - ha nem A - legnagyobb előadóművésze, Mariza elénekelte ezt a Carlos Gardel-számot a budapesti Művészetek Palotájában. A dallamok vándorolnak, de vannak, amelyek csak a legnagyobbakat találják meg ...
VálaszTörlés