In velox libertas!

Az idő relatív. Különösen a történelmi idő, és különösen erre mifelénk Kelet-Európában, ahol csont nélkül megtörténhet, hogy a magyaroktól 600 és 900 között ellopnak háromszáz évet, miközben az oroszoknál pont az ellopott 800-ban kezdődik a világtörténelem, amelynek során Krisztust Krisztus után 1200-ban, a trójai háború után néhány évvel feszítik meg Isztambulban.

Nem véletlen tehát, hogy éppen az ilyenfajta relativitás iránt érzékeny orosz grafikus, Borisz Indrikov fedezte fel és fordította le oroszra a Scientific Archevelogy legfrissebb, 2009 májusi számának pillanatnyilag egyetlen hozzáférhető példányából Sandy Collins beszámolóját, amelyben a brit tudós az alsó-normandiai Château-Gaillard ásatásai során tett szenzációs felfedezését teszi közzé. Az orosz fordítás csak két nappal ezelőtt jelent meg. Alább közöljük rövid magyar nyelvű összefoglalóját, amely – biztosak vagyunk benne – jóval előbb jut el az érdeklődőkhöz, mint az eredeti angol publikáció.


Château-Gaillard Oroszlánszívű Richard (1188-1199) angol király és normann herceg kedvenc vára volt Alsó-Normandiában. Nevét is onnan kapta, hogy amikor a király először pillantotta meg a parancsára épült várat ragyogó fehér kőfalával, kettős erődgyűrűjével, felvonóhídjával és tizenhárom tornyával, így kiáltott fel: „Quel château gaillard!” – „Micsoda vidám vár!” Így írja legalábbis Maurice Druon A Château-Gaillard börtöné-ben.

2008. májusában a bristoli egyetemnek a vár körül ásató régészei meglepő felfedezésre bukkantak. Két sírt tártak fel egymás mellett. Mindkettőben páncélos lovag testének maradványait találták, s fölöttük az egyikben egy ló jó állapotban megmaradt csontvázát, míg a másikban vastárgyak töredékeit, amelyek felülről nézve leginkább is… egy biciklire hasonlítottak.


A brit tudósok gondosan megtisztították az egyes töredékeket,


kiemelték


és leltárba vették őket,


s a legnagyobb megdöbbenéssel látták, hogy valóban kerékpárról van szó, amelynek vas alkatrészei azért maradhattak meg ilyen viszonylag jó állapotban, mert sírbatétel előtt viaszréteggel vonták be őket.


„Amikor felhívtak az ásatásról, hogy minden valószínűség szerint egy 12. századi kerékpárt tártak fel”, nyilatkozta Steve Berkeley, a cambridge-i egyetem Scientific and Technical Center mérnök-konstruktőre, aki kollégájával, Andrew Hopkinsszal együtt állította össze az alkatrészeket, „ha nem maga John Williams professzor, az ásatás vezetője mondja, minden bizonnyal április elsejei tréfára gyanakszom. S ahogy a megmaradt töredékeket fokozatosan egymáshoz illesztettük, egyre nagyobbra nőtt csodálatunk az ismeretlen középkori konstruktőr iránt.”


De vajon valóban középkori-e a szerkezet? A szakértők véleménye megoszlik a kérdésben.

„A középkori lovagi páncélzat szakértőjeként azt kell mondanom”, nyilatkozta Justin Pierre régészprofesszor, a Francia Tudományos Akadémiának a château-gaillardi ásatásokon részt vevő képviselője, „hogy a felhasznált ötvözet, a kidolgozásmód és a röntgenvizsgálatok inkább a 15. századra, ezen belül is a milánói és velencei fegyverkészítő céhek, elsősorban a hírneves Missaglia dinasztia munkamódszerére utalnak.”

Ezek szerint lehetséges, hogy a középkor már ismerte a kerékpárt?

„A kerékpár az emberi civilizáció jóval régebbi találmánya, mint azt gondolnánk”, mondja Peter Godward, a cardiffi történeti és régészeti tanszék professzora. „A szenzációs château-gaillardi felfedezés csupán megerősíti egyetemünk kutatóinak korábbi eredményeit. Már 1962-ben bejárta a világ tudományos köreit a hír, hogy egy versailles-i régészeti feltárás során elzárt pincére bukkantak, ahol egyéb tárgyak mellett egy Napkirály korabeli kerékpárt is találtak.”


„A hír nagy port vert fel és heves vitát váltott ki. Egyetemünk a versailles-i ásatási eredmények nyomán úgy határozott, nemzetközi kutatási központot hoz létre a kérdés alaposabb vizsgálatára. Éveken át gyűjtöttük az adatokat, konzultáltunk régészekkel és gyűjtőkkel, átvizsgáltuk a világ legnagyobb múzeumainak anyagát és kéziratos irodalmát.


Végül 1986-ban sikerült kapcsolatba kerülnünk Andrea Castilles műgyűjtővel, a Sotbyes aukciós ház társalapítójával, aki maga is szenvedélyes kerékpáros volt fiatalabb korában. 1951-ben részt vett a Giro d’Italián, 1955-ben pedig a Tour de France-on. Világhírű gyűjteményében külön szekciót szentelt a kerékpárral kapcsolatos tárgyaknak. Készségesen felajánlotta, hogy tekintsük meg ezeket. A látottak a legmerészebb elképzeléseinket is fölülmúlták.

Sandro Botticelli (1445-1510) 1492 és 1500 között készítette el illusztráció-sorozatát Dante Isteni színjáték-ához. A Purgatórium XXXI. énekéhez készült illusztráció egyik vázlatát Castilles úr gyűjteménye őrzi. Ezen azt a csodálatos égi felvonulást látjuk, amely egy griffek vontatta szekéren hozza el Beatricét Dante elé:

zengett felém a Négyek énekébül;
s hol Beatrice állt felénk fordulva,
a Griff elé vont táncuk sodra végül.

»Nézzék csak meg jobban a figurát, amely az előtérben üdvözli a menetet!« mondta Castilles úr. »Látják, mi áll az oldalán?«


Majd jelzésére egy masszív, légmentesen lezárt üvegkalickát toltak be a terembe. A kalicka egy táblakép védelmére készült. A képet közelebbről megvizsgálva ugyanaz a szerkezet volt látható rajta, amely az iménti vázlaton.


»Ez Botticelli egyik legkevésbé ismert képe«, mondta Castilles úr. »Felépítésében és részleteiben teljesen megegyezik 1495-ös Szent Ágoston-portréjával. A két képet valószínűleg egy időben készítette. Az a tény, hogy ezen a festményen a kerékpár női változatát ábrázolta, egyszersmind a mester főművéhez, a Vénusz születésé-hez is köti a művet. A művészettörténeti kutatás kimutatta, hogy Botticelli e Kerékpár-portré-ja nem aratott sikert a mester életében. Amennyire megállapítható, a kortársak egyáltalán nem értették, mit ábrázol. Számomra is rejtély, miért vállalkozott Botticelli erre a szokatlan feladatra. Miért ábrázolta nyilvánvalóan nőinek a kerékpárt? És hogy jön mindehhez az Isteni színjáték? Vajon a kerékpár Beatrice szimbóluma lenne? Maguk, maguk a tudósok, maguknak kell választ találniuk ezekre a kérdésekre.

A képet a művész halála után hamarosan el is feledték. A berlini Állami Múzeumban őrizték, ahonnan a második világháború során nyoma veszett, míg egy véletlen során hozzám került… de ez már egy teljesen másik történet.«

Majd Castilles úr felkért minket, hogy kövessük őt kastélyának kiállítótermébe, amelyet a középkori torony második emeletén alakítottak ki a modern technika minden vívmányával ellátva.


»Itt látják ifjabb Hans Holbein, VIII. Henrik udvari festője, a nagy reneszánsz portretista egy kisebb képét«, kalauzolt egy fülke elé. »1540-ben festette, ugyanabban az évben, amikor a római Nemzeti Múzeumban őrzött híres VIII. Henrik-képmást is. Számos részletben megegyeznek egymással…«

»És ugyanezt a szerkezetet láthatjuk már Holbein egy korábbi vázlatán is. Lehetséges, hogy a mester itt magát a feltalálót ábrázolta. Ám a körülötte állók gesztusaiból és elforduló tekintetéből ítélve meg nem értésre volt kárhoztatva. Minden korban féltek az újtól, a szokatlantól…«


Majd újabb csoda következett.


»Ezt a képet Jan van Eyck (1385-1441), a flamand korai reneszánsz nagy mestere festette«, mutatott rá Castilles úr a következő fülkére. »Az Arnolfini házaspár című képét mindenki ismeri, ám szinte senki nem tud erről az ugyanabban az évben készült mesterművéről.«

Castilles úr azt is elmondta nekünk, hogy a Botticelli-kép hátoldalán, a Holbein-festmény röntgenvizsgálata során, és a Van Eyck-kép táblájába vésve ugyanazt az ábrát találták: egy koronás oroszlánt két keréken, amint a nap és a hold felé tekint. »Ez vajon mire utalhat? A Kerékpáros Lovagrendre?« Jót mulattunk a felvetésen, nem is sejtve, mennyire közel járunk az igazsághoz.

»A kerékpár nem csupán közlekedési eszköz«, mondta búcsúzóul Castilles úr, »hanem a művészi önkifejezés egy formája, életforma és világnézet. Vajon miért festették meg mindezek a nagy mesterek a kerékpárt? Minthogy az alkotás során a korlátlan szabadság élményét élték át, nyilvánvalóan mélyen megérintette őket eme egyszerűségében is csodálatos kétkerekű „szabadság-generátor”. A kerékpár mint a világ megismeréséhez és a szabadsághoz vezető út. Ezt az utat kövessék önök is kutatásuk során!«”

Valóban létezett volna a Kerékpárosok Lovagrendje?

„1962 óta kutatóközpontunk igen nagy mennyiségű tényanyagot gyűjtött össze, s ennek alapján ma már biztosan állíthatjuk, hogy a 12-15. századi Európában valóban létezett »a Nap és a Hold Lovagrendje«. Ennek lovagjai a források szerint »vasparipán« ültek, s a hagyományos lovassággal együtt vettek részt a harcban. Gyorsaságuk, könnyű manőverezésük és »lovaik« sebezhetetlensége folytán komoly fenyegetést jelentettek, szokatlan, az Apokalipszis lovasait idéző megjelenésük pedig bénító erővel hatott az ellenségre. Igen hosszú utakat is képesek voltak egy huzamban megtenni, mert »lovaik« számára nem volt szükségük takarmányra. Kései utódaik, például az 1885-ben felállított angol Brighton Rifles komoly haderőt jelentettek az 1899-1902-es búr háborúban, s a 20. században a világ valamennyi hadseregében rendszeresítették őket.


A Nap és Hold Lovagjainak első írásos említését A Rómaiak Tettei című népszerű római történelmi kompiláció egy 1230-40 körüli kéziratában találjuk. A kéziratot díszítő miniatúrán a sereg élén egy kerékpárhoz igen hasonló szerkezeten ülő lovag halad. A lovag pajzsán pedig a két keréken ágaskodó koronás oroszlánt látjuk. Ez egyszersmind a lovagrend címerének első ismert ábrázolása.


A 14. századi ún. Bellenville-kéziratban, amely az angol király és vazallusai címereit gyűjti össze, ugyancsak találkozunk a címerrel.



Akárcsak az alábbi, 15. századi francia címerkönyvben.


A címer teljes formáján azonban a nap és a hold egyesített figurája is szerepel, valamint a két kötelező címertartó alak: az ugyancsak keréken álló ezüst griff és oroszlán. A címerhez tartozó mottó: «IN VELOX LIBERTAS», amelyet többféleképpen is fordíthatunk: «Sebességben a szabadság», «A gyorsaság felszabadít», vagy «Sebesen a szabadságba».

(A magyar fordító megjegyzése a latin mottóíró és az orosz fordító leleményéhez: Laudátorok, irgalom!)


Az oroszlán a Nap, az erő, a tűz jelképe. A szárnyas oroszlán egyszerre képviseli az erőt és a könnyedséget. A griff ugyancsak a Nap állata, királyi állat, a levegő ura.

A Nap és a Hold, e két kerék, mely örökké forog az égen, örökké egymás nyomában és egymást soha el nem érve, nyilvánvalóan a rend tagjaira utalnak, amelyek örökké forgó két kerekükön haladnak az egyre tágasabb szabadság felé.

A szárnyas oroszlánt a reneszánsz óta megtaláljuk Velence címerében, míg a Napnak és a Holdnak a fentihez hasonló együttes ábrázolását Milánóéban.”


De miért éppen Velence és Milánó?

„Nem véletlen Velence és Milánó jelképeinek szerepeltetése a Nap és Hold Lovagjainak címerében”, állítja Pierre Justin. „E két város volt a 14-15. századi fegyverművesség európai központja, s a feltárt kerékpárok felépítése és részletei pontosan az itteni mesterek technikai megoldásait tükrözik.”

Ám a château-gaillardi felfedezés még egy további meglepetést is tartogatott.

Steve Berkeley és Andrew Hopkins, a cambridge-i Scientific and Technical Centernek a feltárt töredékeket összeállító mérnök-konstruktőrei elhatározták, hogy megépítik az ős-kerékpár egy működő példányát. A szerkezet felépítésében még a leletek mintáját követték. De a részletek kidolgozásában már nem állt rendelkezésükre semmilyen modell. 2008 nyarán bejárták Észak-Itália nagy fegyvergyűjteményeit, azt remélve, hogy az egykori milánói és velencei mesterek, elsősorban a Missaglia dinasztia munkáiból ihletet meríthetnek, ám mindhiába.

Ekkor fordult ismét segítségért Peter Godward régi ismerőséhez, az ekkor már nyolcvankét éves Andrea Castilleshez. És nem hiába. Castilles évtizedek óta kapcsolatban állt egy észak-itáliai fegyverművessel, akiknek ősei már a 9. században kovácsmesterek voltak Milánóban. Több ízben 14-15. századi rajzokat is vásárolt tőle, és mindig számíthatott rá szakmai kérdésekben.

„Amikor megmutattam a rekonstrukciós rajzokat Giovanni Ferrellinek”, idézte fel később a jelenetet Castilles, „az égre emelt szemmel kiáltott fel: »Santa Madonna! Impossibile!« És feltörő könnyeivel küszködve kezdte előszedni titkos családi levéltárából a különféle rajzokat.”




A Missaglia-dinasztia féltve őrzött rajzai részletesen bemutattak minden technikai megoldást, felületkidolgozást, méreteket, az összeerősítés módját, ellátva magyarázatokkal, műveleti leírásokkal, még a fém lágyításának titkaival is… És minden rajzon ott szerepelt a Missaglia-család monogramja mellett a két keréken ágaskodó koronás oroszlán.

Giovanni Ferrelli ezenfelül kijelentette, hogy megtiszteltetés lenne számára, ha részt vehetne a szerkezet rekonstrukciójában. Így aztán az ő vezetésével állt össze az a brigád, amely hat hónap alatt végzett a munkával. Steve Berkeley és Andrew Hopkins álma megvalósult. Az eredmény az alábbi képen látható. A mű az „Oroszlánszívű Richard” nevet kapta Château-Gaillard egykori urának tiszteletére, akinek földje évszázadokon át megőrizte számunkra a rend titkát.

Borisz Indrikov, a tanulmány eredeti orosz fordítója
Velikie Veliki – www.indrikov.com/richard.html
www.indrikov.com

Folytatás: Ad astra