Rinocerológia 3. Az első alom

A természet a művészetet utánozza.
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Giambologna: Grotta degli Animali, Firenze, Villa di Castello, 1537 után

Pisa, székesegyház, a Giambologna-műhely által készített bronzkapu részlete, 16. sz. első fele

Kronborg-kastély (Dánia), németalföldi gobelin, 1550

Mint a fenti példák mutatják, a rinocérosz a 16. század közepére egész Európában elterjedt a legdélibb Déltől a legészakibb Északig. Ezek az állatok azonban többségükben nem a Dürer-metszet közvetlen leszármazottai voltak.

Dürer orrszarvúja, 8. kiadás. Willem Janssen, Amszterdam, 17. század

Igaz, Dürer metszetét a következő kétszáz évben többször is kiadták. Ezeket az önálló metszetlapokat azonban többnyire a fejedelmi gyűjtők kabinetjei őrizték elzárt magán-állatkertek módjára. Az orrszarvú Dürer által megformált „valódi képét” elsősorban a reneszánsz kézikönyvek és enciklopédiák metszetei közvetítették a nagyközönség számára. A modern enciklopédia létrejöttének ezt a nagyon izgalmas időszakát sajnos még nem igazán fedezte fel a mai kutatás, amely vagy a középkori enciklopédiákra figyel, Sevillai Izidor Etimológiáira és Vincent de Beauvais négy Speculum-ára, vagy pedig Diderot és Alembert 18. századi nagy francia enciklopédiájára és ennek természettudományos előzményeire (noha a Foucault-inga, a Lemprière-lexikon és epigonjaik már busás haszonnal kalózkodnak belőlük). Pedig ezek a maguk korában ünnepelt, s azonfelül igen olvasmányos és sok bájos meglepetést tartogató munkák voltak. Amellett pedig ezek alakították ki mindazt, amit ma már bármely kézikönyvnél természetesnek találunk, az ábécérendtől a szaklexikonon át a bibliográfiáig.


Az egyik első és legnagyobb hatású enciklopédia Sebastian Münster bázeli földrajztudós és hebraista Cosmographiá-ja volt, amely öt nyelven harminchárom kiadást ért meg 1544 és 1628 között. Sikeréhez nagyban hozzájárultak a gyönyörű metszetek, amelyek olyan kiváló művészektől származtak, mint az ifjabb Hans Holbein, Urs Graf, vagy David Kandel. Ez utóbbi, aki egy másik korai enciklopédiát, Hieronymus Bock korszakalkotó Kreütter Buch-ját azaz Füvészkönyv-ét (1546) is illusztrálta, készítette azt a Dürer-másolatot, amely számtalan utánnyomásban terjesztette Európa-szerte a rinocérosz képét.


A metszet jellegzetessége, hogy a nyomódúc, úgy tűnik, már valamelyik korai kiadásnál hosszában kettétört, s ettől fogva lenyomatain egy vékony, kissé ferde vízszintes vonal szaladt végig, akár egy eredetiséget igazoló vízjel. Ezt a színezett példányokban, mint a Cosmographia fenti 1580-as francia kiadásában is, igyekeztek festéssel eltüntetni.


Későbbi kiadásokban azonban, mint ez a bázeli 1598-as, a nyomódúc már nemcsak rajzos, de illesztési felületén is megkophatott, s két fele enyhén elmozdult egymástól.


A metszetet számos egyéb kézikönyvben is felhasználták, itt például Conrad Lycosthenes, a jeles német humanista Prodigiorum ac ostentorum chronicon (A csodák és előjelek krónikája) című gyűjteményében (Bázel 1557), amely az ókortól a reneszánszig említett valamennyi csodás eseményt, óment és jelenséget regisztrálta és illusztrálta. Az orszarvú itt a többi csodás állat között kapott helyet. De belekerült Paolo Giovio Dialogo dell’imprese militari e amorose (Beszélgetés a lovagi és szerelmi jelképekről) című könyvébe is, a 16. századi jelképtárak ősatyjába, amelyre még visszatérünk egy következő bejegyzésben.


Magától értődik, hogy az állat képe helyet kapott Conrad Gessner svájci orvos monumentális Historia animalium-ának (1551-58) a négylábúakról szóló első kötetében, amely 1565-től német, majd 1606-ban angol fordításban is megjelent. Ez az első zoológiai enciklopédia nemcsak Dürer rajzát reprodukálta kiváló minőségben, hanem három folio méretű apróbetűs oldalon az állatra vonatkozó valamennyi ismert információt is gondosan összegyűjtötte. Ennek fordítását kuriózumként majd külön bejegyzésben közöljük.



A metszetek azonban csak formákat közvetíthettek, színeket nem. A Historia animalium (illetve Thierbuch) két változatának eltérő színezése jól mutatja, mennyire különbözött egymástól a kortársak elképzelése az állat valódi színét illetően.


De még ezeknél is meglepőbb színekben tündöklik az orrszarvú Ulisse Aldrovandinak, az egyik legkorábbi botanikus kert (Bologna) alapítójának és az egyik legnagyobb korabeli „kuriózumgyűjtemény” birtokosának 1599 és 1640 között tizenegy folió kötetben megjelent nagy zoológiai enciklopédiájában.


Ambroise Paré, négy francia király udvari sebésze, akit már komoly önkritikáról és emberismeretről tanúskodó jelmondata is szimpatikussá tesz – Guérir quelquefois, soulager souvent, consoler toujours, „Ritkán avatkozz be, gyakran enyhíts, mindig vigasztalj” – a 16. század egyik legeredetibb természettudósa volt. Szerteágazó és alapos szakirodalmi munkásságán belül a rinocérosznak is szentelt egy fejezetet. Számos kiadásban több nyelvre is lefordított Discours de la licorne (Értekezés az egyszarvúról) című írásában, amelyben a méreg és pestis hathatós ellenszerének tartott „egyszarvú-szarv” mibenlétét igyekszik tisztázni, felveti, hogy az ismeretlen egyszarvú talán azonos lehet az orrszarvúval. Ennek alkalmából pedig nemcsak a fenti képet közölte az állatról, de az elefánttal való viaskodását is illusztrálta, ahogyan Plinius leírta, s ahogyan egy későbbi bejegyzésben bemutatjuk.