Miután bezárult mögötte az ajtó, rabtársai elárasztották kérdéseikkel, mire Švejk vidáman így felelt:
- Éppen bevallottam, hogy valószínűleg én öltem meg a Ferdinándot.
Hat férfiú húzódott össze ijedten a tetves takaró alatt, csak a bosnyák felelt neki:
- Dobro dosli. 9
A bosnyák bosnyákul hagyott felelete jegyzetet kap. Réz Ádám – aki, becsületére legyen mondva, a Švejk miatt tanult meg csehül – ezt a fordítást adja a 9. számú lábjegyzetben:
9 Úgy kell neki.
Tudom, Réz Ádám, ha utazhatott volna sem igen Jugoszláviába utazott volna, s ha Jugoszláviába utazott volna sem igen láthatott volna akár egyet is a ma minden tengerparti falu határában álló Dobro došli! feliratokból.
És még azt is csak fordítói műhibának tartom, hogy nem nézett utána a szerbhorvát kifejezés jelentésének, hanem merészen behasalt helyette valami odaillőt.
Hanem azt furcsállom, hogy még a köszönést sem értette egy szomszéd ország nyelvén. Éppen ő, akinek szülővárosában, Aradon igazán lett volna alkalma megtanulni az ott szép számban élő szerbektől.
És ugyanígy furcsállom, hogy idehaza a legtöbb magyarnak nem jut eszébe ennyit, vagy ennél nem sokkal többet megtanulni azokon a nyelveken, amelyekkel óhatatlanul találkozniuk kell, ha a fővárosból elindulva egy vagy két óránál tovább autóznak.
A legtöbb magyar mentális térképén a mi rokontalan nyelvű országunkat az érthetetlen barbár törzsek által lakott terra incognita fogja körül, tagolatlan világ, amelyet nem lehet, de nem is érdemes megismerni. Kiút innen csak Nyugat felé vezet, a civilizált és európai nyelveken beszélő országok irányába.
Egy szláv szomszéd mentális térképén ugyanezt a világot többé-kevésbé érthető nyelvű népek lakják, s az egész együtt egy jól tagolt, áttekinthető és megismerhető régiót alkot. Ebben a régióban ráadásul még az „idegen” Magyarország is elhelyezhető. Épp Hašek állított össze olyan útirajz-gyűjteményt a régi Magyarországról, amilyet magyarul még nem láttunk Csehországról, s a cseh Respekt a múlt héten olyan részletes elemzést közölt a gazdasági válságnak a magyar forintra gyakorolt hatásáról, amilyet mi nemigen fogunk olvasni a cseh koronáról.
Én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében, a földtekéből csak egy kis darabnyit látok, a magyar hazát, és minden nyelvet elfelejtek, csak egyet tudok, a magyar nyelvet! (Mikszáth Kálmán, A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Hogy Kopereczky főispán álláspontja hova vezet, azt az elmúlt század világosan megmutatta. Mégsem sikerül tanulni belőle. Pedig ha az ember legalább egy szomszédos szláv nyelven ért, akkor úgy kinyílik ez a környező világ, ahogy korábban nem hitte volna. És nemcsak azért, mert könnyebben elboldogul ott és szívesebben fogadják. Hanem mert a szemlélete változik meg. Ezt a világot is világnak tekinti, kozmosznak a káosz helyett.
- Éppen bevallottam, hogy valószínűleg én öltem meg a Ferdinándot.
Hat férfiú húzódott össze ijedten a tetves takaró alatt, csak a bosnyák felelt neki:
- Dobro dosli. 9
A bosnyák bosnyákul hagyott felelete jegyzetet kap. Réz Ádám – aki, becsületére legyen mondva, a Švejk miatt tanult meg csehül – ezt a fordítást adja a 9. számú lábjegyzetben:
9 Úgy kell neki.
Tudom, Réz Ádám, ha utazhatott volna sem igen Jugoszláviába utazott volna, s ha Jugoszláviába utazott volna sem igen láthatott volna akár egyet is a ma minden tengerparti falu határában álló Dobro došli! feliratokból.
És még azt is csak fordítói műhibának tartom, hogy nem nézett utána a szerbhorvát kifejezés jelentésének, hanem merészen behasalt helyette valami odaillőt.
Hanem azt furcsállom, hogy még a köszönést sem értette egy szomszéd ország nyelvén. Éppen ő, akinek szülővárosában, Aradon igazán lett volna alkalma megtanulni az ott szép számban élő szerbektől.
És ugyanígy furcsállom, hogy idehaza a legtöbb magyarnak nem jut eszébe ennyit, vagy ennél nem sokkal többet megtanulni azokon a nyelveken, amelyekkel óhatatlanul találkozniuk kell, ha a fővárosból elindulva egy vagy két óránál tovább autóznak.
A legtöbb magyar mentális térképén a mi rokontalan nyelvű országunkat az érthetetlen barbár törzsek által lakott terra incognita fogja körül, tagolatlan világ, amelyet nem lehet, de nem is érdemes megismerni. Kiút innen csak Nyugat felé vezet, a civilizált és európai nyelveken beszélő országok irányába.
Egy szláv szomszéd mentális térképén ugyanezt a világot többé-kevésbé érthető nyelvű népek lakják, s az egész együtt egy jól tagolt, áttekinthető és megismerhető régiót alkot. Ebben a régióban ráadásul még az „idegen” Magyarország is elhelyezhető. Épp Hašek állított össze olyan útirajz-gyűjteményt a régi Magyarországról, amilyet magyarul még nem láttunk Csehországról, s a cseh Respekt a múlt héten olyan részletes elemzést közölt a gazdasági válságnak a magyar forintra gyakorolt hatásáról, amilyet mi nemigen fogunk olvasni a cseh koronáról.
Én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében, a földtekéből csak egy kis darabnyit látok, a magyar hazát, és minden nyelvet elfelejtek, csak egyet tudok, a magyar nyelvet! (Mikszáth Kálmán, A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Hogy Kopereczky főispán álláspontja hova vezet, azt az elmúlt század világosan megmutatta. Mégsem sikerül tanulni belőle. Pedig ha az ember legalább egy szomszédos szláv nyelven ért, akkor úgy kinyílik ez a környező világ, ahogy korábban nem hitte volna. És nemcsak azért, mert könnyebben elboldogul ott és szívesebben fogadják. Hanem mert a szemlélete változik meg. Ezt a világot is világnak tekinti, kozmosznak a káosz helyett.
...na de persze eppen a Respekt volt az, ahol a minap csunyan megtamadtak Kunderat (aki most perrel fenyeget ezert).
VálaszTörlésUgyhogy lehet, hogy a Respekt remek elemzest adott a forintrol (na, arra azert kivancsi lennek, mellesleg, mennyire remek), de respektemet kicsit elnapolom ettol a sajtoorganumtol, es kisse gyanakodva figyelem, hogy mi jelenik meg benne.
Persze, nem is kell tisztelni a Respektet, nem egyéb az egy kicsit népszerűsítőre vett helyi HVG-nél.
VálaszTörlésA belőle idézett cikk példájával csupán azt akartam illusztrálni, hogy tapasztalatom szerint a környező országok sajtója - és nyilván közvéleménye - jobban figyel Magyarországra, mint mi a környező országokra. Hozhattam volna más országból, más lapból más cikket is, de épp ez volt a legfrissebb ilyen jellegű, amit olvastam.
Hogy a forintról adott elemzés „remek”-e, azt nem tudom. Nem is kompetenciám megállapítani, no meg nem is ezt a szót használtam, hanem hogy „részletes”. Olyan részletes, amihez mi nemigen vagyunk szokva a szomszédos országok pénz- és egyéb ügyeiről, s ez ismét csak az egymásra fordított figyelem aszimmetriáját illusztrálja.
Ami a Kunderáról szóló cikket illeti, hát igen, elég meggondolatlanul követték el azt a fiatal titánok, és ezt mondva még jóhiszemű voltam. Történész létükre fenntartásokkal kellett volna élniük a talált feljelentőcédula hitelességével szemben, és mindaddig nem ilyen szép hibátlanra kikerekíteni a történetet, amíg cáfolhatatlan dokumentum nincs a kezükben, ami persze nem lesz.
Ugyanakkor én olvastam a cikket csehül is meg angolul is (utóbbit a Respekt angol mellékletében, itt: http://english.respekt.cz/Milan-Kunderas-denunciation-2742.html, és szomorúan kell megállapítanom, hogy ha támadás is, mennyivel kevésbé csúnya támadás, mint ha ugyanezt egy magyar lapban követték volna el. Van még hova nőnünk európaiságban.
És azért a Respekt némi respektusára legyen mondva, hogy a cikk után azonnal leközölték Zdeněk Pešat cáfoló cikkét, aki megírta, hogy Kunderának az a barátja, Dlask, akitől Kundera állítólag a pilótáról értesült, valójában maga jelentette fel az illetőt, s ezt ő maga mondta el Pešatnak azon melegében. (Valamiért most a Respekt linkje döglöttet jelez nekem, úgyhogy itt olvasható helyette a České Noviny angol nyelvű összefoglalója.) S még ugyanazon a napon közölték Václav Havel Kunderát védelmező, átgondolt írását is. Hol tesz ma ilyet magyar lap? (Nem mintha a magyar sajtó bármiben is mérce lenne, hanem ismét csak van hová fejlődnünk.)
Mindazonáltal én Kunderának a könyveit szeretem, de nagyon, és ha lett volna is ilyenfajta ifjúkori botlása, az éppúgy nem csökkentené az iránta való tiszteletemet, ahogy korai sztálinista költői korszakának alkotásai sem csökkentik azt, vagy ahogy Szabó István és Günther Grass bizonyított botlásai miatt sem nézem és olvasom kisebb odaadással az ő műveiket.
Termeszetesen olvastam az angol cikket, nem is most.
VálaszTörlésNem ismerem a magyar lapokat, oszinten: nem is erdekelnek nagyon, es hat a cseh lapok is csak addig, amig olyan cikkekre bukkanok, ami az erdeklodesi es (egyik) szakmai korombe (Kundera) vag es a cikkgyujtom vagy az rss folhozza. Viszont, ahogy tudom, teljes bocsanatkeres meg nem tortent, de lehet, hogy ezt elmulasztottam, ez esetben bocsimocsi.
Nekem viszont kompetenciam (lenne) megallapitani a forint-elemzes remekseget (az, hogy reszletes, az ugyi nem jelent semmit, en is irhatnek reszletesen a hottentotta istenimadatrol, attol meg nem lenne remek, ugyanis nem szakmam), viszont nem otthon elek (hala istennek), igy nem erint sem igy, sem ugy (hala istennek). De termeszetesen nem erthet mindenki a kozgazdasagtanhoz es a penzugyekhez, ezt is elfogadom.
Ami meg azt illeti, hogy az a lenyeges, hogy az illeto MIT tett le az asztalra (es szarom le, hogy KI volt, van es lesz), az azert eleg evidens dolog az en kornyezetemben (mar akik szamara esztetika csak egy van). Eppen ebbol kiindulva tartom teljesen aljas es erthetetlen huzasnak a "respekt" cikket.
Na, errol ennyit, csok mindenkinek.
Azt hiszem, értem, mit akartál a cikkel mondani/én nem ragadtam le a respektnél, ennyire nem vagyok bölcsész:)/. Mi magyarok hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a környező szláv népekre, mint dzsentri a cselédeire, és ők ezt bizony nem viseli túl jól.
VálaszTörlésÉs ők hogyan tekintenek minket?
VálaszTörlésA „szakértőt” a másik bejegyzés kommentjében csak úgy értettem, mint aki ott él és mindkét kultúrára rálátása van, tudod te is jól :)
A Wang folyó versei: Švejk kapcsán: "Hogy Kopereczky főispán álláspontja hova vezet, azt az elmúlt század világosan megmutatta. Mégsem sikerül tanulni belőle. Pedig ha az ember legalább egy szomszédos szláv nyelven ért, akkor úgy kinyílik ez a környező világ, ahogy korábban nem hitte volna."
VálaszTörléstalán a szomszédos szláv nyelvek gazdáit nem ártana erröl tudósítani...
Hova vezetett a főispán álláspontja? Tán csak nem azt sugallod, hogy Trianonért mi vagyunk a felelösek, és nem a nagyhatalmi játszmák végkifejlete volt ez az egész szégyen? Benne a szláv, oláh bánatot oly igen átérzö Scotus Viatorok cselszövéseikkel (Scotusnak meg is lett a jutalma a romániai olajrészvényekkel)? és a grand oriens páholy?
Nem ezt akartam sugallni, és sajnálom, ha a poszt ezt sugallja. Köszönöm, hogy rákérdeztél, és így pontosíthatok.
VálaszTörlésHogy Trianon a nagyhatalmi játszmák (és számos nagyon csúnya kishatalmi intrika) végkifejlete volt, az világos. Hogy az odáig vezető út Magyarország számára jórészt kényszerpálya volt, az is világos. Hogy az a kevés mozgástér, amely mondjuk a kiegyezéstől Trianonig Magyarország számára ilyen téren megadatott, mennyiben hozhatott volna más eredményt, azt vitatott kérdés. De nem erről akartam írni.
A főispánnak a korban elterjedt álláspontja, amelyet a „tót atyafiak” között élő Mikszáth jól ismert, ahhoz a magyarságképhez vezetett, amely máig fertőzi a szomszédok gondolkodását (és sok mai magyarországi magyar magatartását), s amelyet néhány kommenttel feljebb fogalmazott meg az ugyancsak a Felvidéken élő Zsoltko: a szomszédnépeket lenéző és lekezelő magyaréhoz. És ezzel együtt azokhoz a mélyen ülő kisebbségi érzésekhez, amelyeket a szomszédok, hatalomba kerülve, sokszorosan túlreagálnak, úgy viselkedve – meg még úgyabbul – mint annak idején a főispán.
(Hogy egy másik lehetséges félreértést megelőzzek: ezzel természetesen egyáltalán nem az ő felelősségüket akarom csökkenteni „úgy kezdődött, hogy visszaütött” módjára.)
De ha már Trianont említed, akkor azt is látni kell, hogy ez a magatartás kitűnő ürügyet adott a „szláv, oláh bánatra” építő magyarellenes nyugati propagandához a 19. század végétől, megfordítva a szabadságharc után még általános nyugati magyar szimpátiát, ahogy azt Illyés Gyula részletesen nyomon követi a Szellem és erőszak-ban. És biztos, hogy hozzájárult a nemzetiségekkel való viszony elmérgesedéséhez is, ahogy mondjuk a madridi arrogancia a katalán szeparatizmushoz (ahogy Eduardo Mendoza leírja Barcelonáról szólva A csodák városá-ban), a szerb arrogancia Jugoszlávia széthullásához, vagy éppen Ficóék arroganciája a felvidéki magyarság elkeseredéséhez.
Nagyon szívemből szóló bejegyzés ez ...
VálaszTörlés