Kincs

Ezt a könyvet Tabrizban vettem egy pincekönyvesboltban, egy saroknyira attól a bazár mellett álló templomtól, amelyről már Marco Polo is beszámolót adott. A templomhoz az utcán ismeretlenül megszólított, igazi régivágású azeri úriember kalauzolt el, szeme sarkában nevető jóember-ráncokkal. Bejutni ugyan nem tudtunk, de a templom udvarában egy kedves nő pompás tabrizi csokoládéval kínált. Tabriz a csokoládé fővárosa, mint ezt a szomszédos cukrászdában is megtapasztaltuk, ahol, miközben a cukrásszal beszélgettünk, két szép lány megdicsérte a szakállamat – nem tudni, azért-e, mert külföldi létemre szakállt viseltem, mint a jó muszlimok, vagy épp ellenkezőleg azért, mert ezekkel szemben rövidre nyírtam azt.

Kincsek a tabrizi bazárban

S mintha ennyi talált kincs nem lenne elég egy délelőttre, a könyvesboltban – ahol hosszan beszélgettünk a rendkívül intelligens fiatal boltos fiúval – épp a Bâstân-shenâsi (Régiségtudomány) képeskönyv-sorozatnak ez a Gench-hâ, azaz „Kincsek” című kötete került a kezembe, amely iskolások számára mutatja be sok képpel és jól megírt egyoldalas szövegekkel a világ legfigyelemreméltóbb kincseit, a fáraók, a szkíták, és Trója kincseitől a kalózok, a Nagy Armada és a Titanic kincsein át az azték aranyszobrokig és a német hadsereg által összerabolt kincsekig. De Tabriz az iráni vendéglátó szokásos bőkezűségével még a világ minden kincsét is megfejelte ebben a kötetben két olyan ráadás-kinccsel, amelyet csak a magyar vendég értékelhet igazán.

Az egyik maga a kötet címe, amelyből a többesszám -hâ jelét elhagyva a gencs szót kapjuk, amely nemcsak hogy azonos jelentésű, de szinte azonos hangzású is a magyar kincs-csel, sőt még inkább annak középkori kéncs alakjával.

kincs 1213/1550: ? „Iudice Paulo curiali cõite de Bichor, pristaldo Boncy, Cunsudu portato ferro cum solui deberet”, sz. szn. (VárReg. 153.); 1291-4: ? Kuncheý sz. hn. (MNy. 22: 222); 1301: Kynchus sz. hn. (Györfy 1: 731); 1358-9: Kenches sz. hn. (MNy. 16: 38); 1372 u./1448 k.: „kyt en aloytok nagÿ kencznek holot semmÿ” (JókK. 130). J: 1. 1213/1550: ? ’(felhalmozott) anyagi érték, ingó vagyontárgy, értékes, becses valami vagy valaki; Schatz’ (l. fent), 1372 u./1448 k.: ’ua.’ (l. fent); 2. 1416 u./1466: ’kincstár; Schatzkammer’ (MünchK. 40). – Sz: ~es 1301: hn. (l. fent); 1495 e. kinLos hazaba (GuaryK. 111) | ~ez 1416 u./1450 k.: kenLeznèc gr. ’kincset gyűjt, szerez’ (BécsiK. 219). —— Ismeretlen eredetű. 2. jelentésében a lat. thesaurus ’kincs; kincstár’ tükörszava. – Iráni és török származtatása nem fogadható el, a kéj ~ kény szóval való egybekapcsolása is téves. —— CzF.; Vámbéry: NyK. 8: 188; Munkácsi: NyK. 17: 97, 28: 267, 29: 20, AkÉrt. 5: 133, KSz. 1: 242, ÁKE. 412; Miklosich: TENachtr. 1: 74; Asbóth: NyK. 34: 106; Tagányi: MNy. 20: 138; Sköld: UngJb. 5: 435; Melich: AkNyÉrt. 25/4: 35; Fokos: Balassa-Eml. 56; Rásonyi Nagy: UngJb. 15: 551; Horger: MNy. 33: 247, 36: 322; SzófSz.; Kardos: MNyTK. 82. sz. 55. – Vö. köz~.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárá-nak (1977) ez a távolságtartása az iráni és török származtatástól annál is megütőbb, minthogy az utána következő bibliográfia szinte minden nagy neve az iráni és/vagy török eredet mellett tör lándzsát. A szatmári Gencs és a vas megyei Gencsapáti falvak nevét ugyancsak az iráni eredetű régi török „gendzs” = „kincs” szóból eredeztetik, s a Pecz-féle Ókori lexikon is azt írja a perzsa király kincstárának otthont adó Gaza város nevének magyarázatául: „a szanszkrit gandsa a. m. kincstár, az újperzsa gends, a kincs, amiből a régi magyar gencs, kincs szó is lett.” (Ez az iráni szó egyébként a héber geniza gyökere is, a zsinagóga-padlásé, ahol az Isten nevét tartalmazó kéziratok halmozódnak fel évszázadokon át: s hogy ez mekkora kincs, arról Kaufmann Dávid tudna mesélni.) Szomorú jellemzője ez az elfogultság ennek a finnugrista „kemény vonal” által szerkesztett nagyszótárnak, amely nagyon sokszor inkább levágatná fél előzéklapját, semmint hogy beismerje egy-egy „ismeretlen eredetű” szó török vagy iráni gyökerét, mint azt Hasan Eren, az ankarai egyetem hungarológia tanszékének vezetője, a MTA tiszteletbeli tagja és a nagy török etimológiai szótár szerkesztője is keserűen felrótta a róla írott recenziójában.

De ennél is nagyobb meglepetés a másik ráadás-kincs, amelynek a könyv kiemelt hasábot szentel a nácik által a megszállt országokból elhurcolt értékekről szóló két oldalon.


„Magyarország koronája (Tâdj-e Madjâristân). A merkersi [náci] raktárban őrzött kincsek között volt az egyik magyar király, az 1031-ben elhunyt Szent István (Santestefan pâdishâh-e Madjâristân) régi koronája is. Mielőtt a korona a nácik (nâzi-hâ) kezébe került volna, Magyarország számos királya fején viselte azt.”

Szent István ugyan 1038-ban hunyt el, de az vesse a szerzőre az első követ, aki legalább évszázadnyi pontossággal megmondja Dareiosz király vagy Nagy Abbász sah halálának időpontját. Ez a kis képes ismertető egy nagy példányszámú népszerű sorozatban jelent meg Iránban, ahol mindenki, akivel szóba álltunk, tudta, mi Magyarország fővárosa. Tegye fel a kezét, aki hallott már a perzsák számára ugyanilyen jelentőségű pávatrónusról, vagy arról, hogy a perzsául Koh-i-Nur-nak, a fény hegyének nevezett gyémánt – a maga idejében a legnagyobb a világon – perzsa uralkodók koronáját díszítette, mielőtt 1877-ben egy másik megszálló hadsereg kezébe, majd onnét abba a londoni „raktárba” került volna, ahol még ma is őrzik, a Buckingham-palotába.