Épp idén lesz száz éves, de még ma is olyan friss és eleven, mint amikor szerzője, Tanburi Cemil Bey először viaszhengerre játszotta. Valójában persze nem Cemil Bey volt a szerzője, mint ahogy származására nézve sem csecsen volt, hanem görög, a közeli Midilli, görögül Leszbosz szigetéről, onnan hozták magukkal a századforduló Isztambuljának kávéházaiban zenélő vándor görög baglamajátékosok, akik majd a kisázsiai görögség 1920-as évekbeli összeomlása – a Katasztrofé – után Athénba menekülve ilyen félig keleti, félig görög dallamokból teremtik meg a rebetiko zenéjét.
A századforduló Isztambulja azonban még egy birodalom fővárosa volt, sokféle népességgel és sokszínű zenei élettel, amelynek gazdagságáról az utóbbi években alkothatunk igazán fogalmat, ahogy a Kalan Müzik sorra adja ki archív felvételeken és modern zenészek autentikus előadásában az oszmán birodalom utolsó évtizedeinek zenéjét. A kávéházakban a görög baglamások mellett örmény ud-játékosok, szefárd énekesnők, török gazel-énekesek, azeri kamancsésok, kurd vándorlantos aşık-ok, az Ismail Kadare által Az álmok palotájá-ban megénekelt balkáni szláv és albán énekmondók zenéltek, virágzott még az oszmán udvari, dervis- és katonazene, amely a Nyugatról beáramló klasszikus és szórakoztató zenével ötvöződve annak sokféle egzotikus helyi változatát hozta létre. Isztambult még ma is áthatja a spontán zene az újra meg újra imára hívó müezzinek hangszóróitól az árusok kántálásán át a boltokból és kávéházakból kihallatszó különféle anatóliai rádiók sugározta zenéig, s elképzelhetjük, mennyivel gazdagabb volt ez a zene a 20-as évek előtt, mielőtt az oszmán birodalom széthullása, a nemzetiségek kiirtása, elűzése vagy elnyomása, az udvar és a hagyományos vezető réteg eltűnése és a dervisrendek betiltása véget nem vetett ennek a sokszínűségnek.
Ennek a világnak volt elismert figurája Tanburi Cemil Bey, a páratlanul tehetséges zenész, aki egyformán jól játszott török tanburon – amelyről nevét is kapta –, azeri kamancsén, görög laután, perzsa kanunon és sok más hangszeren, s Isztambul- és birodalomszerte játszott szerzeményeiben éppilyen harmonikusan olvasztotta egybe az egyes hangszerek és nemzetiségek zenei világát. A „csecsen lány”, akárcsak a Jókainál többször is szereplő elbűvölő cserkesz nők vagy az orosz „кавказская красавица” az a hamvas bőrű, fekete hajú, nagy szemű, elérhetetlen kaukázusi szépség, akit birodalomszerte vággyal emlegettek a költők és a kávéházi énekesek. A róla szóló görög dal Tanburi Cemil Bey jellegzetes Hüseyni taksim-jával, improvizatív bevezetőjével vált híressé Törökország-szerte. Sajnos Cemil Bey archív fonográf-felvételeinek épp az a darabja nincs meg nekem, amelyen a Çeçen kızı-t maga játssza, de a kurd szúfi zenész Kudsi Erguner együttesének hagyományos előadásában legalább megérezhetünk valamit az eredeti dal erejéből.
Kudsi Erguner, Çeçen kızı, a „Tanburi Cemil Bey” lemezről
A dalnak többféle feldolgozása is megtalálható a YouTube-on, visszafogottabb oszmán stílusú zenekari változata, Cihat Aşkin nyugati zenekarra hangszerelt előadása, s olyan, népszerűségéről tanúskodó verziók is, mint James Brown Funk és Emin Findikoglu dzsesszesített feldolgozása, egy névtelen kanun-előadás, amelyen a Hüseyni taksimmal bevezetve halljuk, egy másik, amelyet mintha csak a Fonó előterében játszana a maga örömére néhány zenész az előadás szünetében, s mindennél ékesszólóbban egy amatőr felvétel, amely csak ennyit mond önmagáról: „egy török Amherst mellől”.
Nekem három feldolgozás tetszik a legjobban. Az első Necati Çeliknek és hagyományos együttesének előadása a TRT tévéből, a Hüseyni taksimmal bevezetve.
A másodikon a patinás isztambuli Veysel hangszerház (mennyire szeretnék tőlük egy lantot!) muzeális hangszereit bemutató videósorozatban Alper Taş játssza Beşiktaşlı Vasil 1910-ben készült udján.
A harmadik pedig a Balkan Messengers fusion-változata, az utóbbi húsz évben felvirágzott török Balkán-nosztalgia jegyében. Talán ez érzékelteti a leginkább, milyen erővel szólhatott ez a dal a maga egykori világában.
Balkan Messengers, Çeçen kızı, a „Balkan Messengers 2” lemezről
A századforduló Isztambulja azonban még egy birodalom fővárosa volt, sokféle népességgel és sokszínű zenei élettel, amelynek gazdagságáról az utóbbi években alkothatunk igazán fogalmat, ahogy a Kalan Müzik sorra adja ki archív felvételeken és modern zenészek autentikus előadásában az oszmán birodalom utolsó évtizedeinek zenéjét. A kávéházakban a görög baglamások mellett örmény ud-játékosok, szefárd énekesnők, török gazel-énekesek, azeri kamancsésok, kurd vándorlantos aşık-ok, az Ismail Kadare által Az álmok palotájá-ban megénekelt balkáni szláv és albán énekmondók zenéltek, virágzott még az oszmán udvari, dervis- és katonazene, amely a Nyugatról beáramló klasszikus és szórakoztató zenével ötvöződve annak sokféle egzotikus helyi változatát hozta létre. Isztambult még ma is áthatja a spontán zene az újra meg újra imára hívó müezzinek hangszóróitól az árusok kántálásán át a boltokból és kávéházakból kihallatszó különféle anatóliai rádiók sugározta zenéig, s elképzelhetjük, mennyivel gazdagabb volt ez a zene a 20-as évek előtt, mielőtt az oszmán birodalom széthullása, a nemzetiségek kiirtása, elűzése vagy elnyomása, az udvar és a hagyományos vezető réteg eltűnése és a dervisrendek betiltása véget nem vetett ennek a sokszínűségnek.
Ennek a világnak volt elismert figurája Tanburi Cemil Bey, a páratlanul tehetséges zenész, aki egyformán jól játszott török tanburon – amelyről nevét is kapta –, azeri kamancsén, görög laután, perzsa kanunon és sok más hangszeren, s Isztambul- és birodalomszerte játszott szerzeményeiben éppilyen harmonikusan olvasztotta egybe az egyes hangszerek és nemzetiségek zenei világát. A „csecsen lány”, akárcsak a Jókainál többször is szereplő elbűvölő cserkesz nők vagy az orosz „кавказская красавица” az a hamvas bőrű, fekete hajú, nagy szemű, elérhetetlen kaukázusi szépség, akit birodalomszerte vággyal emlegettek a költők és a kávéházi énekesek. A róla szóló görög dal Tanburi Cemil Bey jellegzetes Hüseyni taksim-jával, improvizatív bevezetőjével vált híressé Törökország-szerte. Sajnos Cemil Bey archív fonográf-felvételeinek épp az a darabja nincs meg nekem, amelyen a Çeçen kızı-t maga játssza, de a kurd szúfi zenész Kudsi Erguner együttesének hagyományos előadásában legalább megérezhetünk valamit az eredeti dal erejéből.
Kudsi Erguner, Çeçen kızı, a „Tanburi Cemil Bey” lemezről
A dalnak többféle feldolgozása is megtalálható a YouTube-on, visszafogottabb oszmán stílusú zenekari változata, Cihat Aşkin nyugati zenekarra hangszerelt előadása, s olyan, népszerűségéről tanúskodó verziók is, mint James Brown Funk és Emin Findikoglu dzsesszesített feldolgozása, egy névtelen kanun-előadás, amelyen a Hüseyni taksimmal bevezetve halljuk, egy másik, amelyet mintha csak a Fonó előterében játszana a maga örömére néhány zenész az előadás szünetében, s mindennél ékesszólóbban egy amatőr felvétel, amely csak ennyit mond önmagáról: „egy török Amherst mellől”.
Nekem három feldolgozás tetszik a legjobban. Az első Necati Çeliknek és hagyományos együttesének előadása a TRT tévéből, a Hüseyni taksimmal bevezetve.
A másodikon a patinás isztambuli Veysel hangszerház (mennyire szeretnék tőlük egy lantot!) muzeális hangszereit bemutató videósorozatban Alper Taş játssza Beşiktaşlı Vasil 1910-ben készült udján.
A harmadik pedig a Balkan Messengers fusion-változata, az utóbbi húsz évben felvirágzott török Balkán-nosztalgia jegyében. Talán ez érzékelteti a leginkább, milyen erővel szólhatott ez a dal a maga egykori világában.
Balkan Messengers, Çeçen kızı, a „Balkan Messengers 2” lemezről