A dal hatalma

– Elgondolkodtál már a dalok ijesztő hatalmán? – kérdezte a főintendáns a krónikást. – A múlt hónapban vívott csatáról például tragikus dal született. Ha kedvenc szóképeidet alkalmaznám, valahogy így mondanám: a háború, dal leplében, átsuhan a századokon, akár a szélhordta köd. A háborúnak vége, de a dal nemzedékről nemzedékre száll. És újabb háború születik belőle, mert ez a világ úgy van megalkotva, hogy előbb-utóbb minden megismétlődik. A szerencsétlenségek, melyeket megénekelnek, újra megtörténnek, időről időre, körbe-körbe. Hogyan irthadnád ki ennek a dalnak a baljós fekete madarát?

Ismail Kadare, A fellegvár

Fleur, akinek érzékeny és gazdag blogját szívesen olvasgatjuk, megígérte, hogy az „Énekelt történelem”-füzérben írni fog nekünk a mexikói forradalom (1910-1920) dalairól. Addig is álljon itt egy másik dal egy másik szabadságharcból, az 1389-es koszovói (rigómezei) csata évfordulójára, ahol szerb, albán és bosnyák csapatok még együtt harcoltak – és vesztettek csatát, s vele együtt az egész Balkánt – a törökkel szemben.

A középkori szerb zenét játszó Kulin ban e dalát már korábban is felraktuk, de ez a nemrégen talált szép videójuk sokat hozzátesz a dal hangulatához. Az albán Kadare fenti mottójának szellemében érdemes megfigyelni benne az idősíkok finom váltogatását, a „partizánokhoz” (jobb híján így fordítjuk a régi délszerb kumite szót) álló fiú archaikus szerepjátékától a valaha ténylegesen a török ellen harcoló kumiték fotóin át a legvégül ugyancsak fotóba merevített előadásig ahol a szerb harcos és a török fényképész ugyanazt az arcot viseli. A szerb szöveget a Kulin ban szájtjáról vettük át, ahol a hivatalostól eltérő, erőteljesen „szerbesített” helyesírással közlik, mintha csak azt hangsúlyoznák, hogy nem szerbhorvátul írták. Noha a dalban még az albániai törökök ellen indul a harcos, a dalnak és a klipnek több változata is fent van a neten ehhez hasonló kommentárral: „Serbian Hero going to war to defend Kosovo.”

Sirass, Sára, siratással, el kell válnunk már egymástól Néked tőlem, nékem tőled, messze megyek én már tőled Elmegyek én, messze megyek, messze megyek már Vranjától Partizánok közé állok, fiatal partizán leszek Felveszem királyi szablyám, veszem a királyi fegyvert Hogy elmenjek én Pčinjába, hogy menjek Prešev-Kazába Átkelek a Vardar vizén, át a széles Vardar vizen Megütközöm a törökkel, meg az albán-törökökkel Sirass engem siratással, ha a napvilág rád ragyog Ha a napvilág rád ragyog, gondold meg, hogy Isten adta Tudd meg, hogy az az én arcom, hogy az az én édes arcom Tudd meg, hogy az az én arcom, hogy az az én édes arcom Ha a szél fúj, szél fúj téged, gondold meg, hogy Isten adta Azt mondod majd, hogy az az én, hogy az az én áldott lelkem Ha a harmat hullik reád, gondold meg, hogy Isten adta Azt mondod majd, hogy az az én, hogy az az én hulló könnyem

Žali Zare da žalimo kako će se razdvojimo Ti od mene ja ot tebe ja će idem na daleko Ja će idem na daleko, na daleko belo Vranje Će se pišem u kumite u kumite mlat kumita. Pa će uzmem kralsku sablju i toj kralsko sve oružje Pa će idem čьk u Pčinju čьk u Pčinju Prešev-Kazu Pa će pređem Vardar vodu Vardar vodu bьš golemu Će se tepam s tija Turci tija Turci Arnauti Žali plači da žalimo kьt će slunce da ogreje Kьt će slunce da ogreje ti pomisli ot Boga je Ti da znaješ toj je mojo toj je mojo belo lice Ti da znaješ toj je mojo toj je mojo belo lice Kьt će vetar da poduvne ti pomisli ot Boga je Pa ti rekni toj je moja toj je moja blaga duša Kьt će rosa da zarosi ti pomisli ot Boga je Pa ti rekni toj su moje toj su moje drobne sluze

Hatszáz évvel a rigómezei csata előtt ugyanezen a tájon húzódott a bizánci birodalom határa, amelyet az akritészek, a huszonöt évnyi katonai szolgálatra kötelezett határőr-harcosok védtek. A birodalom itteni, balkáni határait jórészt Kappadókiából, a későbbi Törökországból áthozott görög és örmény harcosok őrizték – akiknek köszönhetően szinte kiirthatatlanul gyökeret ver majd itt az örmény eretnekségből eredő bogumilizmus – az északról támadó szláv törzsekkel szemben, akiknek utódai Koszovóban majd ugyanezeket a határokat védik a kappadókiai születésű és görög vérű I. Murád szultán délről támadó török hadserege ellen.

Kappadókiai születésű ennek az „Εβράδυν παληοβράδυν κι ο ώλιος έδυσε” – „Este, gonosz este, a nap leszállt” kezdetű akritész-dalnak a főhőse, a határőr-harcos Yannakos is, akit az ellenség csapdába csal, ám egymagában is hősiesen harcol a túlerő ellen: „ezret levágtam Krisztusért, s még ötszázat Szűz Máriáért”. Végül elfogják, megkínozzák, megölik, s feldarabolt testét a hegy lábánál hagyják „szétszórva, felismerhetetlenül”.


Εβράδυν παληοβράδυν κι ο ώλιος έδυσε - Kora középkori görög határőr-dal N. Constantinopoulos előadásában

S nagyon hasonló ehhez a magyar Kerekes Izsák balladája is, amelyet Kriza János gyűjtött az 1860-as években a Székelyföldön, de amely ugyanebben a balkáni világban játszódik. A „híres Moháról” való főhős, miután szerelmesétől végső búcsút vesz:

Felköté a kardját mindjárt oldalára, S felfordula szépen jó barna lovára És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt: – Kiontatom vérem apámért, anyámért, Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért, Meghalok én még ma magyar nemzetemért.

egymagában száll szembe az ellenség seregével – jelen esetben éppen a szerbekkel, „a szebeni rácokkal” – „egy elémentébe gyalogösvényt vágva, és visszajöttébe kocsiutat nyitva” közöttük, míg a túlerő végül győzedelmeskedik felette.

Kerekes Izsák sírja Nagymohán (Grânari)

Kerekes Izsák sírja máig áll a dél-erdélyi nagymohai (Grânari) templom kertjében, s felirata szerint 1704-ben vesztette életét. A kiváló erdélyi néprajzos, Demény István Pál azonban Bukarestben 1980-ban megjelent Kerekes Izsák balladája c. könyvében kimutatja, hogy a ballada ennél sokkal régebbi, s a mohai hős neve valószínűleg csak aktualizálásképpen került bele a kuruc háborúk idején. A történet valójában a honfoglaláskori magyar hősi epika egyik epizódja, amelynek egy másik változatát az Erdély határain át betörő kunok ellen induló Szent László király legendája örökítette ránk. Mintha Kerekes Izsák szavait hallanánk a krónika latin szövegének fátyla mögül: „Utilius est michi mori vobiscum, quam uxores vestras et filios videre in captivitate” – „Jobb nekem veletek meghalni, mint feleségeiteket és fiaitokat rabságban látni.”

De Demény tovább is megy, s kimutatja, hogy ugyanez az ének részletről részletre megtalálható a sztyeppei, mongol és török hősi epikában is. Talán ennek egyik vagy másik változatát dalolták a török katonák is Kadare Fellegvárá-nak ostroma közben, a rigómezei csata után, s amikor portyára indultak a bosnyák, szerb, albán, vlach, bolgár, görög, magyar kumiték valamelyike ellen – akár egyedül, akár valamelyik másikkal szövetségben.