Quien no ha peregrinado, ¿qué ha visto? Quien no ha visto, ¿qué ha alcanzado? Quien no ha alcanzado, ¿qué ha sabido? ¿Y qué puede llamar descanso quien no ha tenido fortuna por la mar o por la tierra? Pues, como dice Ovidio: «No merece las cosas dulces quien no ha gustado las amarguras, ni ha tenido regalado día en la patria quien no ha venido de larga ausencia a los brazos de sus amigos».
Aki soha nem vándorolt, mit látott? Aki semmit nem látott, hová jutott? Aki sehová el nem jutott, mit tud? És mit nevez nyugalomnak az olyan, aki soha meg nem ismerte a viszontagságokat szárazon vagy vízen? Hiszen ahogy Ovidius mondja: „Nem érdemli meg az édeset, aki nem ízlelte a keserűt, s nem volt még gondtalan napja annak, aki nem nélkülözte hosszan barátai ölelő karját.” (Lope de Vega, El peregrino en su patria, 1604)
Az erdélyi Széken tett látogatásunk három pillanatának képeit tárjuk itt olvasóink elé. Lakodalomra mentünk, s temetésre érkeztünk. A menyasszony nagyapjáéra, aki az előző este halt meg. Három album, felirat nélkül. Az első az útról. A második a gyászszertartásról és a temetésről. A harmadik pedig a rákövetkező napi, hajnalig tartó lakodalomról. Egy eltűnő világról.
Pei Di jegyzete: Tudom, hogy Wang Wei mindhárom albumát végignézik majd. Mégis hadd emeljem ki már itt egy képét, amelyet különösen szeretek. A cigányzenészekét, akik a nagyapa utolsó kérésére végigmuzsikálták a temetést, s akik néhány óra múlva unokája esküvőjén húzzák majd a végkimerülésig. Ez a kép dokumentálja Wang Wei első személyes találkozását a kelet-európai abszurddal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.