Folytatom.
Raymond J. Evison, az egyik legnevesebb angol klematisznemesítő. A kép a 2005-ös Chelsea Flower Show-n készült. (Pont azon, amin én is ott voltam.) A háttér ennek megfelelően giccses. El kell tőle tekinteni. (Egyébként nagyon szép növényei vannak, eddigre például már megcsinálta a The Prairie sorozatát, ami négy lehetletfinom Clematis integrifoliából áll.) Az ember valahogy így képzel el egy világhírű növénynemesítőt
Semmiképpen sem így. Ez a kép Uno és Aili Kivistiket ábrázolja 1992-ben, amikor a Nemzetközi Klematisz Társaság látogatást tett a gazdaságukban.
Uno Kivistik Észtországban született 1932-ben egy híresen jól gazdálkodó középbirtokos családban. A szovjet megszállás után, 1949-ben mint mindenkitől, tőlük is elvették birtokaikat, hogy ezekből hozzák létre a szovjet típusú kolhozokat. Ezekben a kolhozokban a hozzá nem értés, a felelőtlenség és a tudatos pusztítás miatt néhány év leforgása alatt generációk során felhalmozott értékek mentek tönkre. Az emberek tömegével vállaltak akár rendkívül embertelen városi munkákat is – ilyenből akkoriban a szocialista iparosítás eredményeképpen volt bőven – azért, hogy elmeneküljenek faluról. Uno Kivistik otthon maradt és munka után – azt nem mondhatom, hogy szabadidejében, mert az csak a nagyvárosi lakótelepekre begyűjtött, minden gyökerétől és hagyományától tudatosan megfosztott neo-proletariátusnak volt, a többieknek a munka után csupán a második műszak kezdődött – otthoni kertjükben növénynemesítéssel foglalkozott. Így ért el olyan eredményeket, amelyeket szerencsésebb helyeken egész intézetek sem feltétlenül tudnak felmutatni. Több, mint húsz új almafaj és ötven rózsahibrid nemesítése fűződik a nevéhez. Felesége, Aili segítségével 1974-ben kezdett klematiszokkal foglalkozni. Olyan növényeket szerettek volna létrehozni, amelyek a hideg észt éghajlaton is biztosan és gazdagon virágoznak. Munkájuk eredményeképpen több, mint 140 ilyen klematisz-hibridet mondhatnak a magukénak. 1990-ben, a Szovjetuniótól való függetlenedést követően visszakapták birtokukat, amelyen létrehozták a máig is működő Roogoja Gazdaságot. Uno Kivistik 1998-ban, hatvanhat éves korában halt meg.
Jól ismerem az olyan arcokat is, mint az övé. Ezekről az arcokról teljesen hiányoznak a jólétnek, biztonságnak és öntudatnak azok a jelei, amelyek egy nyugati értelmiségi arcát azonnal felismerhetővé teszik. Viszont számos olyan jele van rajtuk a szegénységnek, a biztonság hiányának és az elnyomottságnak, amelyeket Nyugaton csak a legszegényebb néprétegek arcán lehet látni.
A Szovjetunióban az értelmiség jelentős részének ilyen arca volt. Soha nem fogom elfelejteni, milyen megrendültséget és döbbenetet éreztem, amikor először láttam ezt. A hetvenes évek végén találkoztam egy egészen magasan kvalifikált humán értelmiségiekből álló csoporttal, talán valamelyik barátom idegenvezette őket. Ezeknek az embereknek ez arcáról hiányzott a kultúrának minden nálunk megszokott nyoma, ellenben tele voltak a megfélemlítettség, a szegénység és a megalázottság jeleivel.
A szocialista értelmiségnek ez az arca, hála Istennek, a szovjet határtól nyugatra nem létezett, de volt egy másik arca, amely nálunk is tipikus volt.
Mihail Ivanovics Orlov. Ez az arc volt a gyerekkorom. Ez a kép egyaránt lehetett volna egy falusi hentes képe (ahhoz egy kis bajusz is dukált volna – de azt hiszem, a Szovjetunióban egy ilyen bajusszal nem lehetett túlélni a huszas évek közepét), egy kisvárosi cipészmesteré, a helyi KTSz elnökéé, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet főkönyvelőjéé, a városi gimnázium igazgatójáé, a járási könyvtár vezetőjéé, vagy dr. X-é, a történettudományok kanditátusáé.
Mihail Ivanovics 1918-ban született. Elvégezte a Leningrádi Erdészeti Főiskolát, majd 1963-ban doktorált. A kijevi Központi Botanikus Kertben szklerotiniás száradás-rezisztens klematiszfajok nemesítésével foglalkozott. Több, mint negyven tudományos munka és ugyanennyi klematisz-hibrid fűződik a nevéhez. 2000-ben halt meg.
Nem sokkal nyugdíjazása előtt a kijevi botanikus kertben meglátogatta őt egy észt kollégája, akit megajándékozott a képen látható, általa szelektált klematisszal. A kolléga hazatérve sikeresen szaporította a növényt, majd amikor Orlov viszonozta a látogatást, megegyeztek abban, hogy Kijevnek fogják nevezni. Így is lett. Kijev a mai napig a legexluzívabb nyugati kertészetek sztárnövénye.
Az arc és a klematisz nem illenek egymáshoz. Lehet, hogy az arc csak álarc. S lehet, hogy a többieké is csak álarc volt. Hogy minden látszat ellenére a többi is rejtegetett a kertjében vagy a szívében egy ilyen virágot. S azért viselte ezt az ál-arcot, hogy az éppen hatalmon lévő barbárok és gazemberek ne tapossák el a virágát.
Raymond J. Evison, az egyik legnevesebb angol klematisznemesítő. A kép a 2005-ös Chelsea Flower Show-n készült. (Pont azon, amin én is ott voltam.) A háttér ennek megfelelően giccses. El kell tőle tekinteni. (Egyébként nagyon szép növényei vannak, eddigre például már megcsinálta a The Prairie sorozatát, ami négy lehetletfinom Clematis integrifoliából áll.) Az ember valahogy így képzel el egy világhírű növénynemesítőtSemmiképpen sem így. Ez a kép Uno és Aili Kivistiket ábrázolja 1992-ben, amikor a Nemzetközi Klematisz Társaság látogatást tett a gazdaságukban.
Uno Kivistik Észtországban született 1932-ben egy híresen jól gazdálkodó középbirtokos családban. A szovjet megszállás után, 1949-ben mint mindenkitől, tőlük is elvették birtokaikat, hogy ezekből hozzák létre a szovjet típusú kolhozokat. Ezekben a kolhozokban a hozzá nem értés, a felelőtlenség és a tudatos pusztítás miatt néhány év leforgása alatt generációk során felhalmozott értékek mentek tönkre. Az emberek tömegével vállaltak akár rendkívül embertelen városi munkákat is – ilyenből akkoriban a szocialista iparosítás eredményeképpen volt bőven – azért, hogy elmeneküljenek faluról. Uno Kivistik otthon maradt és munka után – azt nem mondhatom, hogy szabadidejében, mert az csak a nagyvárosi lakótelepekre begyűjtött, minden gyökerétől és hagyományától tudatosan megfosztott neo-proletariátusnak volt, a többieknek a munka után csupán a második műszak kezdődött – otthoni kertjükben növénynemesítéssel foglalkozott. Így ért el olyan eredményeket, amelyeket szerencsésebb helyeken egész intézetek sem feltétlenül tudnak felmutatni. Több, mint húsz új almafaj és ötven rózsahibrid nemesítése fűződik a nevéhez. Felesége, Aili segítségével 1974-ben kezdett klematiszokkal foglalkozni. Olyan növényeket szerettek volna létrehozni, amelyek a hideg észt éghajlaton is biztosan és gazdagon virágoznak. Munkájuk eredményeképpen több, mint 140 ilyen klematisz-hibridet mondhatnak a magukénak. 1990-ben, a Szovjetuniótól való függetlenedést követően visszakapták birtokukat, amelyen létrehozták a máig is működő Roogoja Gazdaságot. Uno Kivistik 1998-ban, hatvanhat éves korában halt meg.
Jól ismerem az olyan arcokat is, mint az övé. Ezekről az arcokról teljesen hiányoznak a jólétnek, biztonságnak és öntudatnak azok a jelei, amelyek egy nyugati értelmiségi arcát azonnal felismerhetővé teszik. Viszont számos olyan jele van rajtuk a szegénységnek, a biztonság hiányának és az elnyomottságnak, amelyeket Nyugaton csak a legszegényebb néprétegek arcán lehet látni.
A Szovjetunióban az értelmiség jelentős részének ilyen arca volt. Soha nem fogom elfelejteni, milyen megrendültséget és döbbenetet éreztem, amikor először láttam ezt. A hetvenes évek végén találkoztam egy egészen magasan kvalifikált humán értelmiségiekből álló csoporttal, talán valamelyik barátom idegenvezette őket. Ezeknek az embereknek ez arcáról hiányzott a kultúrának minden nálunk megszokott nyoma, ellenben tele voltak a megfélemlítettség, a szegénység és a megalázottság jeleivel.
A szocialista értelmiségnek ez az arca, hála Istennek, a szovjet határtól nyugatra nem létezett, de volt egy másik arca, amely nálunk is tipikus volt.
Mihail Ivanovics Orlov. Ez az arc volt a gyerekkorom. Ez a kép egyaránt lehetett volna egy falusi hentes képe (ahhoz egy kis bajusz is dukált volna – de azt hiszem, a Szovjetunióban egy ilyen bajusszal nem lehetett túlélni a huszas évek közepét), egy kisvárosi cipészmesteré, a helyi KTSz elnökéé, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet főkönyvelőjéé, a városi gimnázium igazgatójáé, a járási könyvtár vezetőjéé, vagy dr. X-é, a történettudományok kanditátusáé.Mihail Ivanovics 1918-ban született. Elvégezte a Leningrádi Erdészeti Főiskolát, majd 1963-ban doktorált. A kijevi Központi Botanikus Kertben szklerotiniás száradás-rezisztens klematiszfajok nemesítésével foglalkozott. Több, mint negyven tudományos munka és ugyanennyi klematisz-hibrid fűződik a nevéhez. 2000-ben halt meg.
Nem sokkal nyugdíjazása előtt a kijevi botanikus kertben meglátogatta őt egy észt kollégája, akit megajándékozott a képen látható, általa szelektált klematisszal. A kolléga hazatérve sikeresen szaporította a növényt, majd amikor Orlov viszonozta a látogatást, megegyeztek abban, hogy Kijevnek fogják nevezni. Így is lett. Kijev a mai napig a legexluzívabb nyugati kertészetek sztárnövénye.Az arc és a klematisz nem illenek egymáshoz. Lehet, hogy az arc csak álarc. S lehet, hogy a többieké is csak álarc volt. Hogy minden látszat ellenére a többi is rejtegetett a kertjében vagy a szívében egy ilyen virágot. S azért viselte ezt az ál-arcot, hogy az éppen hatalmon lévő barbárok és gazemberek ne tapossák el a virágát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.