„A https://www.instagram.com/dcim.ru/ instagram-oldalát más, színes, ragyogó oldalakkal összehasonlítva az az érzésünk, hogy két különböző országot látunk. A maga fotóinak hősei lennének az igazi Oroszország?”
„Nézze, a nagyanyám nemrég halt meg. Egész életében varrónőként dolgozott egy gyárban. Az ágy alatt, amelyben utolsó két hetét töltötte, egy zsák krumplit találtunk. Egész életében ilyen zsákokat varrt. Így telt el nagyanyám élete. Nem hiszem, hogy a mai fiatalok ilyen jövőről álmodnak, arról, hogy egész életükben egy gyárban dolgoznak, és a matracuk alatt egy krumpliszsákkal halnak meg.
De miközben ilyen képeket készítek ezekről a nénikről, a nagyanyám krumpliszsákjáról, szeretnék jelentést és szépséget is látni benne. Ezek a képek emberek életét mutatják meg, így élnek az emberek. És nem egy vagy kettő vagy három, hanem a többség Oroszországban. Ezt akarom megmutatni. Az újságosstandok sztárok képeit mutogatják. Én az egyszerű embereket akarom megmutatni, a szépséget a közönséges, mindennapi életben.”
Dmitrij Markov 2018-as interjúja a szépséget hangsúlyozza ezekben a képekben. Minket elsősorban az a nyomorúság, megnyomorodottság és kilátástalanság üt meg bennük, amellyel ez a szépség és emberség egyensúlyt akar tartani. Az az embertelenség, amelybe ez a rendszer ezt a népet taszította és amelyet felhasznál rá, hogy más népeket is ebbe taszítson. Annak a sötétségnek a forrása, amely az elmúlt két évben a világot minden korábbinál tapinthatóbban elárasztotta.
A szépség és szeretet mellett még egy fontos vonása ezeknek a képeknek, hogy olyan történetekre és identitásokra vetnek fényt, amelyek különböznek a hatalom narratívájától. Esendőek és törékenyek, de valódiak. Elevenek, telve humorral és abszurditással. Azonosulni tudunk velük. Kontrasztjuktól gyakran a hatalom jelképei válnak komikussá. Markov ezt „alternatív vagy protest-hazafiságnak” nevezi.
„Ő volt az »orosz Cartier-Bresson«”, mondta Kirill Szerebrennyikov vezető színházigazgató, aki együtt dolgozott Markovval. „Képes volt megragadni a nép lelkét, a DNS-ét. Ha meg akarod érteni az oroszokat, csak nézd meg Gyima Markov képeit.”
Markov Pszkovban élt, Oroszország-szerte fotózott, Moszkvában, Párizsban, Rómában és New Yorkban voltak kiállításai. Az iPhone 7 reklámarca volt – fotóit is javarészt iPhone-nal készítette. Tudatos választás volt ez: emiatt is tudott olyan közeli képeket készíteni emberekről, helyzetekről. Instagram-oldalának nyolcszázezren felüli követője van.
De nemcsak fotózta, mégpedig szeretettel fotózta ezt az abszurd és nyomorúságos világot, hanem javítani is akart rajta. 2007 óta önkéntesként dolgozott egy Pszkov környéki pszichoneurológiai intézetben, árva gyerekeket készített fel a társadalomba való beilleszkedésre. „Az összes többé-kevésbé intelligens gyereket sikerült kimentenünk”, mondja egy interjújában. Miután pedig 2021-ben egy Navalnij melletti tüntetésen letartóztatták, a rendőrségen elkészítette legsikeresebb fotóját egy álarcos rohamrendőrről Putyin fényképe alatt. A képet árverésre bocsátotta, s az érte kapott kétmillió rubelt a jogtalanul fogva tartottakat segítő emberi jogi szervezeteknek utalta át.
Dmitrij Markov, az egyik legnagyobb kortárs orosz fotográfus február 16-án, 41 éves korában halt meg Pszkovban.
„Nyugodj békében, Testvér” – írja egyik követője az utolsó Instagram-képe alatt – „nem is tudom, hogy írjam le ezt. Te és Lekha voltatok számomra a világítótorony ebben a kilátástalan pokolban…”
Jurij Dugy interjúja Dmitrij Markovval, 2019
Uhh, ez zseniális, köszönöm, Tamás!
VálaszTörlésHihetetlenül jók, emlékeztetnek majd' másfél évtizeddel ezelőtti utazásaimra arrafele.
VálaszTörlés