Minderre szerencsére mások is emlékeznek. Csupán egy hete kaptunk felkérést, hogy vegyünk részt a Magyar Tartalomszolgáltatók Szövetségének balatonfüredi konferenciáján és fesztiválján, ahol immár tizenkettedik éve díjazzák a legjobb magyar honlapokat. De az már csak az esti eredményhirdetésen derült ki, hogy honlapunkat a „Kiváló digitális tartalom” különdíjjal jutalmazták.
A kitüntetésnek persze nagyon örülünk. Az elismerés jóleső érzésén túl azért is, mert mi voltunk talán az egyetlenek, akik nem magunk jelentkeztünk a megmérettetésre, hanem maguk a bírálók választottak ki minket. És azért is, mert talán ez az elismerés ösztönzést ad az Akadémiai Könyvtárnak is, hogy így vagy úgy, de megpróbálja folytatni a különgyűjtemények további digitalizálását, amelyek közül tizenhármat készítettünk el mindaddig, míg a kormányzat drasztikusan be nem fagyasztotta a kultúra, és ezen belül a Könyvtár forrásait.
Szívből gratulálok.
VálaszTörlésNagyon köszönjük! Adja Isten, hogy még többször is megtehesd! ,)
VálaszTörlésSoxeretettel ugyancsak :)
VálaszTörlés