Bár Tolkien főként íróként és mítoszteremtőként lett közismert, amikor csak tehette, legalább ennyire szenvedélyesen rajzolt. Amatőr művészként ugyanolyan aprólékossággal dolgozott rajzain és illusztrációin, mint Középfölde-mitológiájának egyes részletein. Alkotói munkamódszerének talán legtalálóbb megfogalmazása A levél (Leaf, by Niggle) című novellájában olvasható – saját bevallása szerint az egyetlen műve, amely szinte azonnal, néhány óra alatt elkészült és nem írta újra, vagy dolgozta át számtalanszor, mint egyébként más írásait. A történet főhőse, Pepecs, a festő, „nem különösebben sikeres, részben azért, mert rengeteg más dolga akadt. Ezek legtöbbje kellemetlenség volt számára, de rendesen elvégezte őket, amikor nem tudott kibújni alóluk, ami – véleménye szerint – túlságosan gyakran történt meg. … Több képen is dolgozott, nagy részük túl nagy és túl ambiciózus volt saját tehetségéhez képest. Az a fajta festő volt, aki jobban tud leveleket festeni, mint fát. Sok időt töltött egyetlen levéllel, igyekezett megragadni az alakját, ragyogását és a harmatcseppek csillogását a széleken. Mégis, egy egész fát akart festeni, minden levelét uganolyan stílusban és mégis különbözően.”
Tolkien legtöbb rajza persze az általa írt történetekhez kapcsolódik, azon belül is saját mitológiájához, amelyen egész életében dolgozott, de általában is szívesen rajzolt. Skiccekben örökítette meg a családi élet egyes jeleneteit, amikor 1918-ban, házasságuk első éveiben végre hosszabb ideig együtt lehetett feleségével és kisfiával a háború okozta szétszakítottság után, rajzokat készített leveleihez, amelyeket saját fiainak írt Karácsony apó nevében 1920 és 1943 között. Vagy sokszor csak különféle mintákat firkantott a The Times és a Daily Telegraph hasábjaira a keresztrejtvény mellé, talán kissé szórakozottan, valahogy úgy, ahogy A hobbit első sora is egy egyetemi dolgozat hátulján született meg. Többek között erről nyújt átfogó képet az oxfordi Bodleian Library nagy Tolkien-életmű kiállítása, amely jelenleg Párizsban látható még február 16-ig, és amelynek alapos és részletgazdag katalógusa alapján egy kisebb kiállításra való itthon is látható lesz február 1-jén, szombaton a Tolkien Nap keretében.
Tolkien alkotásainak legszebb kommentárja azonban az a történet, amelyet harmadik fia és hagyatékának gondozója, a nemrég elhunyt Christopher mesélt el Thoronet egykori ciszterci apátságában, a Tolkien-illusztrációkból készült Aubusson-szőnyegekből rendezett kiállítás megnyitóján, tavaly januárban:
„El kell mondanom, hogy apám éjszakánként általában nagyon sokáig dolgozott a festményein és írásain. Én pedig, amikor még nagyon nagyon kicsi voltam, éjjelente aggódtam apámért, valahogy így: életben van-e még? Egy éjszaka, amikor az egész házban csönd volt, lementem a földszintre, hogy megkeressem apámat és ő valóban ott is volt. Annyira megkönnyebbültem, én szegény kis idióta, hogy elkezdtem sírni és az egyik könny, egyetlen, de elég kövér könnycsepp a festményre esett. Képzeljék csak el! De apám egyáltalán nem volt mérges, fogta a kis ecsetjét és eldolgozta a könnycsepp nyomait, még egy kicsit meg is kellett változtatnia a fa leveleit emiatt, mert a könny a háttérben álló gyönyörű fára esett. A festmény címe: «Völgyzugoly».”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.