Noratusban, a középkori örmény temető mellett kis bódé, vidám öregasszony árul benne híg kávét, kötött zoknit, pólót az örmény ábécé betűivel. Az örmény népviseletes babák között kifeszítve a nemzeti zászló, rajta póló Nikol Pasinjan képével. Letérdelek, hogy szemből fotózzam, az asszony elmosolyodik. „Nikolka”, simogatja meg szeretettel a képet.
„Mik a kilátások?” kérdezem házigazdánkat az odzuni templom mellett. „Kilencvenkilenc százalék, hogy megszavazzák.” „És nem lehet, hogy akkor majd az oligarchák fogják tüntetésre szólítani a híveiket és lezárni az utakat?” Legyint. „Az oligarchák, azok már rég elszöktek a pénzükkel.”
Karahunj, az örmény Stonehenge után autómosó, mellette kifőzde, modern karavánszeráj, ahol egyaránt ellátnak gazdát és jószágot. A falon tévé, Nikol Pasinjan tartja bemutatkozó beszédét a parlamentben. Szokatlan látvány öltönyben az elmúlt hetek katonazubbonyos outfitje után. „Mit mond?” kérdezem a felszolgáló fiút. „Azt, hogy minden jó lesz,” mondja lelkesen.
Délután kettő körül érünk a noravanki sziklakolostorba. A kolostor kapujánál taxisok guggolnak, családok állnak, senki nem mozdul, mindenki az autórádióra figyel. A taps éppen akkor tör ki, mikor kiszállunk a buszból. „Győzelem?” kérdezem tőlük. „Győzelem”, mondják sugárzó arccal. „Mennyivel?” „Ötvenhárom negyvenkettő ellen.” Kezet rázunk. A rádióból szakadozva tör elő a tömeg éljenzése Jereván főterén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.