Falu a völgyben

Daliból, Yünnan északi központjából nyugatra, a burmai-tibeti határ felé igyekezve az út tíz mérfölddel Nuodeng, az ezeréves királyi sóbányaváros előtt éles kanyart ír le. A kanyarban jobbra fordulva fokozatosan szép kis folyóvölgy nyílik ki előttünk. Először a szépen művelt teraszok erezete terül elénk, mint lenyűgöző mintájú nomád szőnyeg, aztán fokozatosan kibontakozik a völgyben fekvő falucska is. A hegyoldalba vágott útról letekintve a sok száz éves házak fehérre meszelt vagy barnán hagyott vályoghomlokzatainak, ívelt cseréptetőinek, faragott kapuinak, szabálytalan ablakainak egymás fölé rendeződő mozaikja úgy sorakozik fel a túlsó domboldalon, mint Český Krumlov házai egy Schiele-képen.

Egon Schiele: Krumau an der Moldau, 1914

Sokszor mentem végig ezen az úton, s a falucska előtt elhaladva mindig azt kívántam, bárcsak megállíthatnám a buszt, bárcsak leereszkedhetnék a völgybe, beléphetnék a Schiele-képbe, végigjárhatnám az utcákat, megcsodálhatnám a faragott kapukat, átléphetnék küszöbükön. Most ennek is eljött az ideje.

Heping falu, 和平村 Hépíngcŭn olyan kicsi, hogy a legtöbb térképen nincs is rajta. A minitúránk számára bérelt kisbusz vezetője nem is hiszi el, hogy létezik, a tizenöt kilométerrel korábbi Guanping faluban áll meg. „Mit akarnak látni ezen?” mutat végig a poros főutcán. „Ezen semmit. De menjen még egy kicsit tovább”, mutatom neki a Maps.me-térképre tett pint. Bólint. Nem először történik már, hogy neki, a kínai turisták igényeihez szokott dali sofőrnek újat tudok mutatni Yünnanban. Elindulunk.


A folyócska hídja előtt háromkerekű tuk-tukok parkolnak, a legtehetősebb falubeliek verdái, akik már ilyennel járnak a tíz kilométerre lévő Yunlong városba, és hoznak árut is onnan. A híd korlátjáról régi kőoroszlánok nézik őket szigorú tekintettel. A hídon túl nincs motoros közlekedés. Gyalog indulunk el a faluba.



Az alsó főutcán elegáns, klasszikus kínai házak sorakoznak, magas homlokzattal, pompás faragott kapuval. Ezek azok a házak, amelyeknek fehérre meszelt, két-háromemeletes hátsó homlokzata néz a folyó és az út felé. A legtöb kapun lakat, a legtöbb homlokzatról már nem is a vakolat, de a vályogtégla mállik. The bourgeoisie has left the building.





Ahogy haladunk előre, nyolc európai hatalmas teleobjektívekkel, a mellékutcákon sorra nyílnak a házak, kíváncsi nők kapaszkodnak fel a lépcsőkön a a főutcára. Néhány férfi is, mintha épp csak arra járna. Néznek, mintha filmforgatás zajlana, mintha egy párhuzamos valóság vonulna végig a falun. Kínaiul szólítom meg őket, összerezzennek, nevetve válaszolnak, ők is belépnek a képbe.





Felkapaszkodunk a felső utcára. Itt vár ránk az a ház, amely az autóútról nézve úgy áll díszes kapujával a kínai Schiele-kép közepén, mintha templom lenne, nagygazda háza, történelmi titkok tudója. A képen köréje épül fel a falu. Sokszor elképzeltem már, ahogy szekér áll meg előtte, árut rakodnak, kivilágítják, vacsorát, esküvőt tartanak benne. Van benne valami az erdélyi házak hívogató otthonosságából. Itt állunk előtte. A szép kapu fölé beillesztett márványlapon megzöldült – egykor nyilván aranyszínű rézzel megfestett – felirat, mint a nagy földbirtokos-udvarházakon szokás.




A ház tornácán két szelíd férfi tessékel be minket. Dédapjuk még szolga volt, aztán a burzsujok után ők maradtak a házban, amely már csak árnyéka egykori önmagának. A valaha festett faburkolatokat sok évtizedes újságpapírral tapétázták ki, de már az is mállik le, annak megújítására sincs erő, hát még a házéra. A központi átriumot felverte a fű, tyúkok kapirgálnak benne, kukoricadaráló áll üresen a néhai disznóknak. Az egyik férfi kihív a hátsó udvarba, felmutat a ház hátsó falára. A falon a császári időkből származó rajzok és feliratok, amelyeket az ólak tetői óvtak meg a pusztulástól.






A falu mégsem halott. A pusztulás, elhagyatottság és nyomor évtizedei után, úgy tűnik, Kína nagy gazdasági robbanásának hasznából valami ide is kezd lecsorogni. Noha a falunak, ahogy azt a főutcán kiragasztott társadalombiztosítás-befizetési regiszter mutatja, csupán százötvenkét lakosa van, mégis sok házat az elmúlt időben kezdtek rendberakni. Behívnak az udvarba. A vályogfalakat Ytong-téglára cserélték le, a régi faburkolat helyére olcsó csempe került. Az udvar egykori kövezetét sík betonnal öntötték le. Ami túlélte Mao rendszerét, az most esik az új világ áldozatául. Valószínűleg ezek az utolsó évek, hogy a yünnani hegyvidéken még mindenütt fennmaradt hagyományos falvakat eredeti formájukban láthatjuk.




A híd oroszlánjai még jobban összehúzzák szemöldöküket, amikor Csaba bekapcsolja a drónt. Valaki telefonálhatott, mert kisvártatva rendőrségi autó jön le a hídhoz. Ki sem szállnak, megfordulnak, visszaindulnak, hagyják, hogy a külföldi légifelvételt készítsen a szigorúan titkos faluról. Ez már az új világ. A drón végigszáll a falu fölött. A szürke háztetők pajzsai alatt vékony árok a főutca, sötét négyszögek a zárt udvarok. Madártávlatból nem látszanak a részletek.