Karnevál Szardínián

„Ha olyan karnevált akarsz látni, amilyen nincs még egy az egész földön, menj Mamoiadába, ahol Szent Antal napján kezdődik, s meglátod majd a faálarcos csordát, a néma és leigázott csordát, a legyőzött véneket és a győztes fiatalokat, a szomorú karnevált, a hamvak karneválját, mindennapos történetünket, az epével és ecettel fűszerezett örömöt, a keserű mézet.” Salvatore Cambosu: Miele amaro (Keserű méz)

Már csak néhány nap, és beköszönt a nagyböjt. Az utolsó napokban, farsangvasárnaptól húshagyókeddig azonban még csúcsra jár a farsang, amelyet különösen archaikus módon ünnepelnek Szardínia falvaiban. Ezek között is mindenekelőtt Barbagia világtól elzárt hegyvidékén, amely kulturálisan egyfajta sziget-a-szigeten, s ott is elsősorban Mamoiada falujában.

Mamoiada Szardínia egyik legöregebb települése. Közelében, a Sa Oche e Su Ventu kettős barlangban tárták fel a sziget egyik legrégebbi, húszezer éves emberi lakóhelyét, s a falu alatt a sziklába vájt hatalmas sírkamrákat már a Kr.e. 6. évezredben használták. A középkorban a minden várostól távol eső, nehezen megközelíthető hegyvidéket a katolikus egyház sem tudta igazán elérni: a falu környékén egyetlen szerzetesi közösség sem telepedett meg, ami kivételes dolog Szardínián, és egyetlen temploma is a falutól távol eső, kicsi Szent Kozma és Damján pásztortemplom volt. Ez is magyarázhatja ama igen ősi karneváli és tavaszköszöntő termékenység-rítusok fennmaradását, amelyek sok ezer éve az egész Mediterráneumban elterjedtek voltak, de ma már leginkább csak a Balkán hegyi falvaiban – no meg a mohácsi busójárásban – találjuk meg továbbélő maradványaikat.


A mamoiadai karnevál január 16. éjszakáján, Szent Antal ünnepén kezdődik, amikor az egész Mediterráneumban tüzeket gyújtanak és maskarások vonulnak fel. A mamoiadai felvonulások főszereplőinek két fajtája a mamuthones és az issohadores. Az előbbiek valamiféle ősi állat vagy természeti erő jelképeiként fekete birkabőrbe öltöznek, fekete fa álarcot és fekete kendőt viselnek, s hátukon húsz-harminc kilónyi rézcsengőt – „sa carriga” – hordoznak, csontból készült nyelvvel, amelyek kísérteties robajjal követik lassú, ritmikus vonulásukat. Az utóbbiak piros-fehér reneszánsz – vagy ahogy itt mondják, „török” – ruhában, többnyire fehér álarcban kísérik őket, kezükben lasszóval, amellyel igyekeznek a nézők közül is minél többet behúzni a menetbe. A felvonulás a falu főterén gyújtott máglyánál ér véget, ahol minden résztvevőt és nézőt a hagyományos szárd szalonnás babbal vendégelnek meg, s az egész falu szárd körtáncot – ballu tundu – jár a tűz körül.

Ma indulunk a karneválra. Ezt a rövid híradásunkat még csak a mamoiadai Maszkmúzeum farsangi kiadványának képeivel tudjuk illusztrálni. Húshagyókedd estéjén, azt reméljük, már saját képeket posztolhatunk az ünnepről.



Tenores di Bitti: Ballate a ballu tundu (Körtánc). Az Ammentos (1996) albumról