|
Andrej Bitov kora ellenére – jövőre lesz nyolcvan – az orosz posztmodern irodalom kiemelkedő figurája. A Дворец без царя (Palota cár nélkül) szürreális elbeszélés-gyűjteményéért kapta meg 2006-ban az Ivan Bunyin díjat. Első jelentős műve azonban az 1978-ban, negyvenkilenc éves korában megjelent Уроки Армении (Leckék Örményországról), amelyben örményországi utazásai során összegyűjtött hétköznapi megfigyeléseit és elmélkedéseit állítja össze szubjektív enciklopédiává. A könyv tavaly nyerte el az egyik legrangosabb orosz irodalmi elismerésnek számító Jasznaja Poljana-díjat. Alább az „Ábécé” szócikkből fordítunk egy részt.
„Ha nem is az első, de a második kérdés, amelyet örmény földre érkezve feltettek nekem, az volt: „Na hogy tetszik az ábécénk? Nagyon, ugye? Mondd meg, de igazán, melyiket találod szebbnek, a tiédet vagy a miénket?”
Nagyszerű ábécé ez, amelyben a hangzás pontosan megfelel a grafikus ábrázolásnak. Az egész egyetlen célra irányul, egyetlen körré zárul össze. Az örmény beszéd konok hangzása („az örmény nyelv – vadmacska”, írta Mandelstam) egybevág az örmény betűk kovácsoltvas formájával, az írásba foglalt szó láncként csörren. Világosan el tudom képzelni, hogyan jöttek létre ezek a betűk a kovácsműhelyben: a fém meghajlik a kalapácsütések alatt, a salak kiég belőle, és csupán az a kékes csillogás marad vissza, amely számomra minden örmény betűben jelen van. Ezekkel a betűkkel eleven lovat lehetne patkolni. Vagy kőből is faraghatnák őket, mert a kő Örményországban éppolyan természetes, mint az ábécé, s az örmény betűknek sem keménysége, sem alakíthatósága nem áll ellentétben a kővel. És az örmény betűk felső íve éppannyira hasonlít a régi örmény templomok vállára vagy boltozatára, amiképpen ez az ív tűnik fel hegyeiknek körvonalában, vagy a női mell kontúrjában. Ennyire egyetemes érvényű az örmények számára a keménységnek és lágyságnak, a merevségnek és hajlékonyságnak, a férfinak és nőinek ez a meglepő összefonódása, a tájban éppúgy, mint a levegőben, az épületekben és az emberekben, az ábécében és a beszéd hangzásában.
Ezt az ábécét egy zseniális ember, aki mélyen átérezte szülőföldje szellemét, egyszer s mindenkorra, máig tökéletes formában alkotta meg. Ez az ember Isten képmása volt a teremtés pillanatában. Az ábécét megalkotván ez volt az első mondat, amelyet írásba foglalt:
Ճանաչել զիմաստութիւն եւ զխրատ, իմանալ զբանս հանճարոյ
Čanačʿel zimastutʿiwn ew zxrat, imanal zbans hančaroy
És a mondat pontosan azt jelentette, amit magában foglalt:
A bölcsesség és tanítás megismerésére; az értelem szavának befogadására.
(Salamon Példabeszédei, 1,1-2)
Amikor ezt a mondatot írásba foglalta – nem leírta, nem papírra vetette –, felfedezte, hogy egy betű még hiányzik. Ekkor ezt a betűt is megalkotta. Ettől az időtől, Krisztus után 405-től fogva „áll” az örmény ábécé.
Számomra nem létezik meggyőzőbb ennél a történetél. Ki lehet találni egy embert, és ki lehet találni egy betűt is, de nem lehet kitalálni egy embert, aki kifelejtett egy betűt. Ez csakis így történhetett. Tehát ez az ember létezett. Nem puszta legenda, éppolyan történelmi tény, mint ez az ábécé. Meszrop Mastoc a neve.
Ha rajtam állna, ennek az utolsó betűnek a szobrával állítanék emléket Mastocnak, mint kőszilárd bizonyítékkal, hogy igaza volt.”
Oshakanban, az általa alapított kolostorban, ahol sírja 440 óta zarándokhely az örmény hívők számára, valamint a közeli „Örmény ábécé mezején”.
A többi kép a ganzasari kolostorból származik, Karabahból, ahol Mastoc elsőként hozott létre kolostori iskolát az örmény írás tanítására
Az örmény nyelv vadmacska, az írás vasmacska! Remek szöveg.
VálaszTörlésA wikin azt olvasom, hogy a grúz meg az agvan? (albán?) írást is Mestoc dolgozta ki? Miből dolgozott, mit kovácsolt?
A háttér: Az örmények között szír szerzetesek terjesztették a kereszténységet, Mastoc is az ő kolostorukban nevelkedett. Az ő korában még az örmények is a szír liturgiát használták – amelyet máig használnak Irakban, Szíriában, Dél-Törökországban és Keralában, nekem még az utolsók között volt szerencsém a helyszíneken hallani. Az ő generációjában azonban a szír kereszténység már egyre inkább akkulturálódott Örményországba, megjelent az első túlnyomórészt örmény szerzetesi generáció, akik már saját nyelven prédikáltak, és saját liturgiát is kívántak. Ehhez azonban örmény nyelvű liturgikus könyvek kellettek volna, s ezt a nyelvet, amelyet addig nem írtak, valamiképpen le kellett volna írni.
VálaszTörlésA magyar középkor praxisából ismerjük, mennyi gyötrelemmel jár, amikor egy adott ábécét egy nagyon másfajta fonetikájú nyelvre akarnak adaptálni. Ezen kellett végigmennie az örménynek is. A legkézenfekvőbb ábécék, a szír és a vele közös arám gyökerű hivatalos perzsa írás, a pahlavi csak mássalhangzókat tartalmazott, azt is keveset, alkalmatlan volt az örmény nyelv lejegyzésére. Mastoc, aki kiválóan tudott az örményen és szíren kívül perzsául és görögül is, végül a görög mellett döntött (ahogy hasonló helyzetben majd Cirill és Metód is), és a korabeli görög kézírást tette meg az örmény abc alapjául, a számos extra mássalhangzót pedig a perzsa pahlaviból átvett modellekhez igazította.
Noha a mai grúz ábécé nagyon eltér az örménytől, a középkori grúz ábécén még felismerhető, hogy az örményből vették át, ugyancsak hozzátoldva a sajátos grúz hangzókat. Az albán ábécét szintén, de ott persze létezik egy erős azerbajdzsáni vonal, akik tűzzel-vassal bizonygatják, hogy a (mai Azerbajdzsán területén élt) albánok voltak előbb keresztények, s tőlük vették át a teljes kultúrát az örmények. Szó szerint tűzzel-vassal, minthogy a kevés meghagyott örmény templomról is flexszel csiszolták le az örmény feliratokat, hogy ősi albán templomnak nyilváníthassák őket. Erről majd külön is akarok írni egy fotókkal jól dokumentált szórakoztató és elszomorító posztot.
Köszönöm!
VálaszTörlésBiztos bugyuta kérdés, de ezek az albánok ugye nem rokonai a mai szkipetároknak?
Kár, hogy nálunk nem volt valami tudós bencés ott fenn a hegyen, aki a rovásírást kalapálta volna erre-arra. :) Ami persze újabb ok lenne különlegességünk hangsúlyozására...
A két albán népben az egyetlen közös az, hogy egyiknek sem a saját neve az albán, mindkettőnek a római geográfusok adták ezt. A kaukázusi albánok „udin”-nak hívják magukat, még élnek pár ezren Azerbajdzsánban, egy rokontalan kaukázusi nyelvet beszélnek.
VálaszTörlésA rovásírás kalapálására nem sok indíttatást érezhettek, mert a kereszténység Magyarországra érkezvén nem váltott nyelvet, mint Örményországban és általában a keleti egyházban, itt megmaradt a latin, nem volt rá szükség, hogy magyar nyelven hirtelen egy nagy egyházi írásbeliséget teremtsenek. Amikor pedig a magyar írásbeliség már elég elterjedt volt, a 16. századi humanisták fel is fedezik a rovásírást és el is kezdenek írni rajta a maguk szórakozására és, igen, különlegességünk tudatos hangsúlyozására :)
A latin egyházakban volt bármelyikben is nyelvváltás ...?
VálaszTörlésAmennyire tudom, nem, épp azért, mert csak egy latin egyház volt, és egy egyháznak hagyományosan egy egyházi nyelve volt. A latin egyház által megtérített népek pedig nem alkottak önálló egyházat, mint az örmények, hanem ahhoz csatlakoztak és a latint vették át egyházi nyelvnek, még akkor is, ha egyébként kívül estek a római birodalmon, sőt volt már saját írásbeliségük, mint az íreknek.
VálaszTörlésVolt olyan hely emlékeid szerint ahol volt váltás? Becsordogálásra vagy hasonlóra gondolom a román a jó példa a rengeteg szláv "alapszavával", de más ...?
VálaszTörlésA román a maga kései szerveződésével egyszerűen ószlávot/egyházi szlávot használt a liturgiában. Aztán látványosan elfordulnak tőle, hogy "különleges" latinságukat kidomborítsák. Most írtam a Vasgárdáról, az ikonokon Codreanu a román ortodoxia mucenic-ja!
VálaszTörlésDe, érdekesen szembemegy a fősodorral Djuvara, aki a bojárságot kun eredetűnek tartja. Román szemmel nem nagy dicsőség a magyarhoz hasonló sztyeppei származással bírni! :)
pera: Át tudod küldeni ezt a cikkedet? Vagy linket esetleg?
VálaszTörlésStudiolum: Én úgy tudom, hogy az örmény ábécé úgy keletkezett, hogy Szent Meszrop Mastoc épp kontemplálta az isteni igazságokat, hogy egy megfelelő ábécét tudjon alkotni az örmény népnek, és mikor imádságos elmélkedéséből föltekintett barlangjában, látja, hogy Isten keze éppen a barlang falára írja az örmény ábécét! Tehát az valójában isteni eredetű. :D
Petrus, a címe "Puliszka hagymával". Fent van a Könyvgurun is.
VálaszTörlés