Pitiglianóban édes a kilakoltatás

Legalábbis a zsidóknak. Ők a 16. században érkeztek a pápai államból a dél-toszkánai Maremmába, Sovana és Sorano területére. II. Cosimo de’ Medici 1619-es rendelete aztán innen is kiűzte őket, s a közeli Pitiglianóban kellett letelepedniük. A kiűzetést az ajtóikra mért botütésekkel hozták tudomásukra. A pitiglianói zsidók évszázadokkal később is erre emlékeznek a sfratto – „kilakoltatás” – nevű, bot formájú mézes-diós, narancshéjjal és ánizzsal ízesített süteménnyel.


Pitigliano etruszk eredetű, tufából épült városa az egyik legszebb történelmi kisváros Olaszországban, a Maremma és Latium határán. „Kis Jeruzsálemnek” is hívják a 16. században itt megtelepedett, igen jelentős zsidó közössége miatt. Ezek főleg szefárd zsidók voltak, akik IV. Pál pápa 1555-ös bullája nyomán vándoroltak az egyházi államból Toszkána e szögletébe. A bulla csupán kijelölt utcákban engedélyezett lakhatást a zsidóknak, ahol nem érintkezhettek a keresztényekkel, ilyenformán intézményesítve a gettót, s megkülönböztető ruha viselésére kötelezte őket. A rendeletet aztán Cosimo II. de’ Medici is átvette, s a toszán nagyhercegségben élő zsidók Pitiglianóba vándoroltak, az Orsini grófok birtokára. Ezek örömmel fogadták a tehetős és művelt zsidó közösséget, akik a nekik juttatott mocsaras és maláriás földekkel is megelégedtek.

Pitiglianóban a zsidók jól beilleszkedtek a helyi közösségbe, s máshol ismeretlen szabadságot élveztek a kereskedelem és kisipar gyakorlásában. 1571-ben engedélyt kaptak hitelbank alapítására, s az itt dolgozó zsidóknak engedélyezték a megkülönböztető jelzések elhagyását és a fegyveres önvédelem jogát. Zsinagógájuk 1598-ban épült. Amikor aztán a területet a toszkán nagyhercegséghez csatolták, itt is létrejött a gettó, a zsidók kereskedelmi tevékenységét korlátozták, és előírták számukra a megkülönböztető sárga jelzés viselését. A hitelbankot bezárták, s a gettó lakóinak életkörülményei fokozatosan romlottak. A 17-18. században a castrói zsidók is Pitiglianóba menekültek, s így Pitigliano maradt az egyetlen zsidó közösség Maremma területén. 1765-től, a Habsburg-Lotharingiai ház uralkodásának kezdetétől a közösség ismét visszanyerte jogait, s teljes mértékben együttműködtek a keresztény közösséggel, annyira, hogy a franciaellenes Viva Maria felkelés idején a katolikusok akadályozták meg a zsidók házainak lerombolását. A közösség a 19. században volt a legnagyobb. Iskolát hoztak létre, ahol a keresztényekkel együtt tanultak, saját könyvtáruk volt, és jótékonysági intézményük a szegény zsidók segélyezésére. Az olasz zsidóság több jelentős személyisége is Pitiglianóból származott, így a Servi fivérek, a Vessillo Israelitico folyóirat alapítói, és Dante Lattes rabbi, aki a hasonló nevű könyvkiadót hozta létre az olaszországi zsidó kultúra felvirágoztatására.

A pitiglianói zsidó közösség normalizálódása valószínűleg egyszersmind fokozatos megszűnésüknek is egyik legfőbb oka volt. 1931-re a száz évvel korábbi négyszáz fő helyett már csak hetvenen vannak, akik a livornói zsidó közösséghez tartoznak. Az 1938-as faji törvények sem kímélik őket. Ma csupán öt zsidó él Pitiglianóban.

Az egykori zsidó negyed azonban ma is ép és látogatható. A közönség számára nyitva áll a női rituális fürdő, amelyet a már az etruszkok által is ismert gyógyvízzel töltöttek fel, a borospince, kóser mészárszék, a maceszsütöde, a ruhafestő-műhely, a ciszterna, és természetesen a zsinagóga. Ez utóbbit 1598-ban építették, majd a 18. és 19. században, illetve 1931-ben restaurálták, homlokzatát rokokó stukkókkal díszítették. Amikor 1956-ban bezárták, tóraszekrényét az izraeli Karmiel zsinagógájába vitték át. 1995-ben a pitiglianói önkormányzat költségén állították helyre, s ma ismét rendszeresen használják istentisztelet céljára.

A zsidó örökséget a „Kis Jeruzsálem Társaság” kezeli, akárcsak a zsidó kultúrát bemutató állandó kiállítást. Jelenleg a zsidó temető helyreállítására gyűjtenek pénzt, amely a városka tufa sziklája alatt fekszik, s körülbelül 280 sírt őriz. A gettó bejáratánál nyitott kis üzletük kóser termékeket árul. Többek között az említett sfrattót, Pitigliano jellegzetes édességét

Sfratto, kilakoltatás négy személyre. Hozzávalók:
200 g. liszt, 100 g cukor, csipetnyi só, 1 dl fehér bor, 6 kanál olaj, 4 szegfűszeg, 150 g maremmai méz, fahéj, szerecsendió, 200 g darált dió, ánizs, egy narancs reszelt héja, vanília, egy tojás.

Elkészítés:
• A tészta készítése előtt fél órával a mézet lassú tűzön melegítjük
• majd hozzáadjuk a narancshéjat, az ánizst, a diót, a fahéjat és a szerecsendiót.
• A lisztet, olajat, bort, cukrot, vaníliát és a tojás sárgáját tésztává gyúrjuk
• majd vékonyra nyújtjuk, és kb. 25×6 cm-es darabokra vágjuk.
• Megtöltjük a fűszeres mézzel, amelyet közben hagytunk kihűlni.
• Vékony „botokká” tekerjük össze, majd 170 fokos sütőben 15 perc alatt kisütjük.



Soranóban ma már csak kevés nyoma van az egykori zsidó életnek: a via del Ghetto, a zsidó olajütő, a ma a Locanda Aldobrandeschi hotelként működő épület kopogtatói, s mellette az egykori magtár, amelyből zsidók számára kölcsönöztek szükség idején. Az egykori zsinagóga ma kulturális központ céljára szolgál.