A 21. század lánya

Kislány a 21. századból. Írta K. Bulicsov, rajzolta K. Bezborodov

Újévkor az ember egy percre visszanéz a múltba. És azt találja, hogy a múlt visszanéz rá. Ez az 1977-es szovjet diafilm azt vetítette előre a kortársaknak, hogyan él egy kislány a 21. századi intergalaktikus Moszkvában, Alisza Csodaországban.

A 21. századi Moszkvában él egy kislány, Alisza a neve. Próbáljunk meg előrerepülni az időben, és megismerkedni ezzel a kislánnyal. Ki tudja, talán éppen valamelyikőtök köb-köb-köb-köbükije ő…

Apja az űrlények biológusa, anyja házakat tervez idegen bolygókon. A kislány pedig hétköznapi moszkvai kislány, aki ilyenformán, mint mindenki más, tacskót, macskákat, sünt és marsbéli imádkozósáskát tart a szobájában, és nagyfülű susát, egy igazi élő cseburáskát kap ajándékba a Szíriuszról, akit megtanít beszélni és – oroszul! – olvasni. A legvonzóbb álom számunkra, akik ugyanekkor – mármint nem a 21. században, hanem 1977-ben – ugyanilyen idősen Gerald Durrellt és Dr. Dolittle-t – Doktor Ajbolitot – rongyosra olvasva ugyanerre vágytunk, és arra készültünk, hogy majd egzotikus biológusok leszünk a 21. században, már persze ha egyáltalán lesz olyan.

Alisza papája – Szeleznyov professzor – a moszkvai állatkert igazgatója, aki a Föld és a világűr állatait tanulmányozza.

Igen, valahogy így.

Azért így negyven év múltán visszanézve, ebben az alternatív huszonegyedik században nem az űrlények a legérdekesebbek. Nem is a nyolcvanemeletes városok. Nem is az, hogy megvalósult a nagy-nagy álom, és végre a podmoszkovszkij szovhozban termelik a narancsot és a banánt (noha valószínűleg kifizetődőbb lenne rakétával hozni a Tau Cetiről, de hát mégis – a mienk.) Hanem az, hogy az űrhajós díszletek ellenére a mindennapi életben semmi sem változott, minden úgy zajlik, mint 1977-ben. Éppúgy, ahogy a száz évvel ezelőtti képeslapokon megámodott 2000-es években is a boldog békeidők élete folyik tovább Verne Gyula díszletei között. Bele se merek gondolni: vajon mennyire találják majd reménytelenül ódivatúnak a Csillagok háborúja képi világát és életmódját abban a korban, amelyben az eposz játszódik?

Talán csak egy dolog változott igazán: a tudósok kinézete. A késő brezsnyevi idők jellegzetes vastag nyakú, alkoholista apparatcsik-intézetvezetői és tenyérbemászó képű, szervilis adjunktusai helyett a 21. századra végre minden tudós intelligens, valódi érdeklődésről és hozzáértésről tanúskodó arckifejezést öltött. És már csak ezért az egyért is megérte kivárni ezt a csodálatos huszonegyedik századot.