Az utolsó túra idén, a Nagy-Kopasz környékén, a Budai-hegységben. Magyarország nagy részét az elmúlt egy hétben szinte állandóan köd és szürke felhőréteg borította, a Nap csak alkalmanként bukkant elő. A ködhatár fölé érve azonban az ember egy másik dimenzióba csöppen – unpathed waters, undreamed shores –, mintha a Pannon-tenger kísértete próbálná visszahódítani egykori medrét, a hegycsúcsok szigetekké és félszigetekké, kilátóik világítótornyokká válnak a napsütötte szellemtenger lassan hömpölygő ölelésében. A hegy déli-délnyugati oldalának dolomitkopáros részére mesterségesen telepített feketefenyők ködből előbukkanó csoportjai a kínai tusrajzokat idézik. Csend és időnkívüliség.
Hossein Alizade: مه Meh (Köd). A ماه و مه Mâh o meh (Hold és köd, 2009) albumról.
Szépek, Dani!
VálaszTörlésSzoktatok ilyen túrát csinálni? Ha lehet, ez engem érdekelne a jövőben :)
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor!
VálaszTörlésTamás, igen, többé-kevésbé rendszeresen. Küldök meghívót.
szuper, nagyon szépen köszönöm.
VálaszTörlésNagyon jó lett, főleg a zene a hangulathoz illik nagyon!
VálaszTörlésDani Dani, nagyon szépek!! És olyan jó, hogy köd ez, mert amikor némelyikre rápillantottam, görcsbe rándult a gyomrom, mert azt hittem egy töredék másodpercre, hogy erdőtűz okozta füst.
VálaszTörlés