Assunta

Mi ez az izgalmas installáció, amely egymaga betölti a milánói Dómmúzeum, az egykori királyi palota egy teljes középkori termét? Talán olyanfajta modern Mária-szobor, amilyet az elmúlt években állítottak a római gettó kapuja mellett, a Sion Rózsája kápolnában, amely előtt a helyi zsidóknak évszázadokon át minden szombaton meg kellett hallgatniuk a domonkosok prédikációját, hogy esélyt kapjanak a megtérésre?


Nem. Sokkal inkább olyan spontán népi konstrukció, amely minden előzetes átfogó terv nélkül, lépésről lépésre alakul ki és terebélyesedik el helybéli iparosok keze nyomán, akiknek a sosem látott léptékű megbízás lehetőséget ad rá, hogy megéljék a bennük rejlő gyermeket. Mint az Ukrajnában látott vasbeton templom posztmodern konstruktivista zsaluzata.


Az ilyen alkalmi konstrukciók törvényszerű sorsa az elmúlás, kivéve ha tartós művek nem látható tartószerkezetének szánták őket. Mint a milánói vas szerkezetet, amely nem kortárs alkotás, mint első pillantásra gondolnánk, hanem kétszázötven éves steampunk. 1770-ben a Nagyboldogasszony-napi körmeneten a mennyekbe fölvett Mária óriási figuráját könnyítette ki és tette hordozhatóbbá. Giuseppe Antignati által faragott feje most is ott látható mellette a kiállításon, csakúgy, mint a kis modell, amely megmutatja, hogyan rendeződtek el a ruha redői a konstrukcióra itt meg ott ügyesen ráhegesztett erővonalak mentén. Amint az ukrajnai zsaluzat esetében is, a másodlagos szerkezet sokkal izgalmasabb a láthatónak szánt végső koncepciónál.


Esteban Salas (Santiago de Cuba, 1725-1803): Assumpta est Maria. Teresa Paz, Ars Longa de la Havane, Maitrise de la Cathédral de Metz