A perzsa bankó

Ha az ember Teheránban taxit fog, s még mielőtt beülne, felteszi a kötelező kérdést: chand mishe, mennyibe fog fájni, jó esély van rá, hogy a sofőr semmit se szól, csak felmutatja azt a bankót, amelynek párját az út végén szeretné megkapni. A beszéd ugyanis, mint A kis hercegből tudjuk, a félreértések forrása, kiváltképpen Teheránban. Ha ugyanis összeget mondana, azt tomanban mondaná, ami egy nullával kevesebb, mint az az összeg, ami a bankókra rialban nyomtatva van, s a célbaérés utáni vitában mindkét fél azt érezné, át van verve: a turista, amiért az elején közölt összeg tízszeresét kérik, s a sofőr, amiért csak tizedét akarják megadni az elején közölt összegnek.

A tomant az ilkánok, Dzsingisz kán utódai, a meghódított Perzsia mongol urai vezették be fizetőeszközként Iránban. Erre utal mongol eredetű neve is, amely „tízezret” jelent. Ennyi katonából állt a mongol és a sztyeppei török népek hadseregének egy-egy alapegysége, s ennyi dinárból egy arany tomán, az ilkánok királyi tallérja. A kettő közötti ezüst váltópénz volt a rial, amelyből 1825-ig nyolc ért egy tomant. Ekkor azonban a Qajar uralkodók a rial helyett a qirant vezették be ezüst váltópénzként. A név így felszabadult, s ezt használta fel Reza Pahlavi sah, amikor 1932-ben a decimális rendszert bevezetve a pénzrendszert is megreformálta, s alapegységét rialnak nevezte el (hasonlóképpen ahhoz, ahogy 1946-ban is egy patinás, de már rég nem használt névhez nyúltak vissza a forint bevezetésével).

A két Pahlavi-sah, apa és fiú 500 rialos bankjegye, az iszfaháni bazár egy régiségkereskedéséből

A kollektív emlékezet azonban konzervatívabb, mint gondolnánk, s megőrizte, hogy a rial voltaképpen váltópénz, kell neki egy fölöttes alapegység. A perzsák ezért máig tomanban számolnak, ebben a hivatalosan nem létező pénzegységben, amely a rial tízszerese, tehát mondjuk a százezer rialos bankót tízezer tomannak nevezik.

Hogy a számolás még komplikáltabb legyen, 1979, az iszlám forradalom után hatalmas infláció szakadt az országra, elsősorban a sok milliárd dollárnyi kimenekített tőke miatt. Az árak sok ezerszeresre szöktek fel, a bankókon sok-sok nulla jelent meg, s ez azóta is így van. A köznyelv azonban a toman-összegek végéről levágja a nullákat. Ezért ha mondjuk a bazárban valami tíz tománba kerül (például olyan fél kilónyi szép pisztácia), az tízezer „valódi” tomant jelent, s egy százezer rialos bankót várnak érte cserébe. A nulláktól megszabadított toman-összeget olykor khomeininek is nevezik (tehát a mondott zacskó pisztácia tíz khomeini volna), de ez nem terjedt el széles körben.

És ha még nem volna elég bonyolult a pénzzel bánni, ezt biztosan elérik azzal, hogy az összes bankjegy többé-kevésbé egyforma. Különböző sápadt színekben pompáznak, jobb oldalán mindegyiknek Khomeini imám van, középen fent pedig egy szám sok-sok nullával. Lássuk a hét apró különbséget. Az egyes példákat, stílusosan, különböző iráni szállodáim ágytakaróin vettem fel.



Az ötezer és ötvenezer rialos (ötszáz ill. ötezer tomanos) bankó egyaránt narancs színű. A hátát nézzék: a kisebbiken középkori perzsa kerámiatál látható, ez kb. tizenkét és fél cent, ennyi egy nagy üveg ásványvíz, a nagyobbikon, ami 1,25 euro, Irán üres térképe, ennek megfelelően általában ennyi egy fuvar taxi bárhonnét bárhova (már csak azért is, mert a taxisnak a legkönnyebb az öt ujját feltartania).



A tízezer és a százezer rialos (ezer ill. tízezer tomanos) bankó zöld árnyalatú. A kisebbik hátán a Damavand-hegy van, ez huszonöt cent, és két csésze teát ér a teaházban, vagy egy oda-vissza jegyet a metrón, a nagyobbikon egy szép Saʿadi-vers angol fordítása és Saʿadi shirazi sírja, ennek megfelelően egy szép klasszikus perzsa CD-t kapni érte, vagy belépőjegyet egy húzósabb műemlékbe.


A húszezer rialos (kétezer tomanos) bankó a legmegbízhatóbb, mert ennek nincs bátyja. A színe kék, a hátán az iszfaháni főtér látható Nagy Abbasz sah két főművével, az Imám-mecsettel és az Ali Qapu palotával. Értéke 50 cent, ennyi egy nagy doboz joghurt, vagy az ajánlott adomány mecsetben és a koldusnak.

2008-ban felvetődött, hogy le kellene vágni négy nullát a rialból, hogy kezelhető összeg legyen. Ebből perzsa szokás szerint az lett, hogy még inkább megbonyolították a rendszert. A reformot nem vitték végbe, de kiadtak nagy értékű ún. „utazócsekkeket” 500 ezer és 1 millió rial (50 ezer és 100 ezer toman) értékben, amelyek gyakorlatilag bankjegyekként használatosak. Na ezeken az 50-es és 100-as számjegy szerepel, vakarhatja is a fejét az ember, minek nevezze, mert khomeininek mégse, de tománnak meg hozzá kellene tenni még ezret. Ezekkel a névtelen pénzegységben kibocsátott bankókkal fogunk először találkozni Iránban, mert pénzváltáskor ilyet adnak a kezünkbe.



Az ötven ???-s (ötszázezer rialos, ötvenezer tomanos) bankjegy 12,5 euro, egy jó vacsora ára jó helyen egy személyre. Ebből kettő is van, az újjal most találkoztam először.


A száz ???-s (egymillió rialos, százezer tomanos) bankjegy 25 euro, ez már akkora összeg, hogy semmi nem jut eszembe, amit kapni lehetne érte.


Olykor, mint a földön talált szerencsepénz, még érmék is kerülnek kezünkbe, ha mondjuk szatócsboltban egy üveg vízből adnak vissza. Ezek ezer és kétezer rial (száz és kétszáz toman) értékűek, sok különféle hátlappal. Én el is szoktam őket tenni szerencsepénznek, már csak azért is, hogy ne húzzák a zsebemet. Éppen ma hajnalban, amikor jövő évi kurdisztáni túránk előkészítésére indultam, kaptam vissza egy idei fényes veretű kétezrest eddig ismeretlen hátlappal. Biztatásnak tekintem.