Hegyi zsidók Azerbajdzsánban

A Qudiyal folyó, amely Xinaliqban, a Kaukázus tetején még csak vékony csík a hatalmas meder közepén, ötven kilométerrel lejjebb, Qubába érve már kiszélesedik. Itt vezet át rajta az első komoly híd. A híd két korlátján egy-egy arany oroszlán trónol, jelezve, hogy a túloldalon különleges településre érünk. Ez Qırmızı Qəsəbə, korábbi nevén Krasznaja Szloboda, azaz Vörös Falu, az azerbajdzsáni hegyi zsidók legnagyobb települése.


Hegyi zsidókkal éppen hét éve találkoztam először, a tabrizi bazár egy kávézójában, a felszolgálók beszélgetését figyelve. A nyelv különösen ismerős volt, valamilyen iráni nyelv, de nem perzsa, és nem is kurd. „Milyen nyelven beszélnek?” kérdeztem „Be juhuri, zsidóul” felelték. „Ugyan már”, mondtam. „Két zsidó nyelvet ismerek, egyik sem így hangzik.” „Hát akkor ez a harmadik. Mi, hegyi zsidók ezen a nyelven beszélünk.” És elmondták, hogy a „túloldali” Azerbajdzsán hegyei között sok ezren laknak még, de északabbra, Dagesztánban még többen.

Tanház a qubai zsidó negyedben, 1920-as évek

A hegyi zsidók őseit még az asszírok hurcolták el a Szamáriai Királyság elfoglalása után (Kr.e. 740 k.), és „letelepítették őket a médek városaiban” (2Kir 17,3-6), amelyeket hamarosan a perzsák foglaltak el. Amikor Nagy Kürosz perzsa király Kr.e. 539-ben hazaengedte a zsidókat a „babiloni fogságból”, ez csak azokra a zsidókra vonatkozott, akiket a babiloniak hurcoltak el 604-ben Jeruzsálemből. A száznegyven évvel korábban elhurcoltak már betagolódtak a birodalomba, és nyelvüket is a helyi perzsa dialektusra cserélték fel. Ők lettek a Tíz Elveszett Törzs, akiket a későbbi századok kutatói a legelképesztőbb helyeken véltek fellelni, a tibeti fennsíktól Dél-Amerikáig. Valójában a perzsa uralkodók telepítették őket olyan vidékekre, ahol jó kereskedőkre volt szükség. Így többek között a Kaukázusba is, a birodalom északi határára, a perzsa katonákkal együtt, akiknek utódai ma Lahidzsban élnek. A hegyi zsidók ugyanennek az archaikus perzsa nyelvnek, a tatnak egy számos hebraizmussal gazdagított változatát beszélik, amelyet ők juhurinak, zsidónak neveznek.

A hegyi zsidóknak mindmáig az egész észak-kaukázusi hegyvidéken vannak falvaik, közel ötvenezren élnek itt. Legerősebb közösségük azonban a Derbenttől délre fekvő „Zsidó Völgyben” volt, ahol 1630 és 1800 között gyakorlatilag független zsidó államot alkottak. Ezt a közösséget az orosz-perzsa háborúk során a két hatalom zsoldjában álló helyi kánságok pusztították el, s a menekülők Fath Ali kánhoz, Quba perzsa kormányzójához folyamodtak segítségért. A kán Quba mellett, a folyó túlpartján telepítette le őket, olyan kiváltságokkal, hogy ez az ötezres stétl máig színtiszta zsidó lakosságú maradt.

Qubai zsidók hétköznapi viseletben, 1883. A „Traditional Women’s clothes in the Caucasus” oldalról

Szürkületkor érkezünk a településre, végigsétálunk a máig Fath Ali kán nevét viselő főutcán. Jórészt a századfordulón épült hagyományos házak, kiugró faerkélyekkel, de látszik a jómód, egyre több helyett építenek stukkós márványpalotákat, hagyományos zsidó motívumokkal. A házak előtt mindenütt öregek üldögélnek, megjelenésünkre abbamarad a beszélgetés, minden szem ránk szegeződik. Az Azerbajdzsánban már megszokott szalam helyett salommal köszönünk, elmosolyodnak, viszonozzák. Leülünk a teaházban, hosszan isszuk a kanna teát, reméljük, hogy valaki szóba elegyedik velünk a környező asztaloknál kártyázók és dominózók közül, de az itteniek szemmel láthatólag tartózkodóbbak az azerieknél.

Másnap napvilágnál térünk vissza újra, először a központot járjuk be, ahol hat nagy zsinagóga is áll, ebből három működik. A szovjet időkben nagyon elhanyagolták őket, de nem tudni, a mostani helyreállítás és kibővítés nem tett-e rosszabbat egyiknek-másiknak. A folyóra lefutó utcácskák látképét meghatározza a sok-sok hatágú csillag a bádog tetődíszeken, a kerítéseken és a falfirkákon, és a folyó túloldalán magasodó pénteki mecset, amely az egész stétlből látható. Most néptelen a település, egy-két ember siet csak a dolga után, a köszönésre barátságosan biccentenek, de nem állnak meg megkérdezni, honnan jöttünk.

A nagy zsinagóga mellett egyik oldalon a Nagy Honvédő Háború emlékműve, a másikon borbélyműhely és teaház. Délelőtt is van közönsége, öregek dominóznak két asztalnál. Megkérdezzük, ki tudna beengedni a zsinagógába. Felhívják a hitközség elnökét, aki megüzeni: most nem tud jönni, de minden reggel és este fél nyolckor szeretettel látnak a reggeli és esti imádságra.



A stétlben az a legszokatlanabb, hogy működik. Aki látta a galíciai stétlek, a kelet-európai falusi zsidó utcák elnéptelenedett házait, bezárt zsinagógáit vagy azok hűlt helyét, és hogy élővé tegye, képzeletben Sólem Áléchem figuráival népesítette be őket, itt azt látja, hogyan nézne ki ma az a világ, ha lakói nem tűnnek el. A Vörös Stétl hagyományos zsidó világa csak fokozatosan alakul át modernné: a falu központját felújítják, de mikvét, kóser mészárszéket és „Boldogság Háza” elnevezésű közösségi házat építenek bele, s a régi faházakat felváltó hivalkodó paloták homlokzatát a hagyományos zsidó ikonográfia motívumai díszítik.

Péntek délelőtti nagytakarítás

A falu végén földút kanyarodik fel a temetőhöz. Mint a legtöbb stétlben, itt is a halottaké a legjobb kilátás. A domboldalról látszik az egész stétl, a túloldali muszlim város, és a távolban a Kaukázus gerince, és az orosz határhegység, a Şahdağ. A sírok többségén már a 60-as évektől kezdve fotók, orosz mintára: jellegzetes kaukázusi arcok és viseletek, legtöbbjüket azerinek vagy grúznak is tarthatnánk, ha nem lennének mellettük a héber feliratok, és a cirill betűkkel írott, perzsa hangzású különös nevek.

A temetőből lefelé ereszkedve az egyik házból esküvői zene szól. A kapu előtt álló háziak udvariasan meginvitálnak, „csak tíz percre jöjjenek be”. Az orosz és a juhuri mellett a harmadik nyelv a héber, az Izraelből hazalátogató rokonok nyelve. Nincs nagy elvándorlás: noha sokan élnek kint, de a migráció kétirányú. „Nem voltak még a zsinagógában? Este fél nyolcra föltétlenül jöjjenek el.” Este már a világ tetején leszünk, de nem is baj. Jobb, ha majd az augusztusi túrán, illusztris zsidó társasággal tesszük meg ezt a felfedezést.