Varjak

Ólmos a tél, vastag, tejfehér felhőkön keresztül szivárog a fény. Rövid a nappal, éppen csak egy mennyei szemhunyás. Az élet fázósan összehúzza magát, befelé fordul, önmagába burkolózik, összezsugorodik a félelmetes, szeretetlen hidegben.

Az év végére érve feltesszük-e magunknak a kérdést, vajon kiszippantottuk-e minden nap teljes édességét, vajon elég olyan percünk volt-e, amely érdemes rá, hogy beragasszuk személyes emlékkönyvünkbe? Vagy talán soha nem lehet az ilyenből elég.

A hideg tél és a gyülekező varjak rekedt károgása hallótávolságba hozza egy elmúló év agóniáját. Mindegy, mennyi érett gyümölcsöt sikerült begyűjteni: egy másik, fiatal, mohó és türelmetlen év már itt toporog a küszöb előtt, csordultig telve lehetőségekkel, amelyeket még nem is sejtünk.