A morva tenger

Viharos tengeren hánykódik a hajó a két nemes ifjúval. Nyomukban a pogány indiánusok gályája, orrán vérszomjas keselyűfejjel, s köröskörül is egyéb bestiák, amelyek a jámbor utazóra leselkednek: a hajó farvizén tátott szájú cethal szörnyű fogakkal, a parton hím és nőstény oroszlán, a másik parton meghatározhatatlan fekete állat, medve avagy párduc, amely maga is elhűlve nézi a minden vadállatnál gonoszabb bestiát, az embert, amelynek két különösen elvetemült példánya a kép előterében ver agyon egy szegény vándort. A nemes ifjaknak azonban mindezzel már mit sem kell törődniük, mert sajkájukat angyal vezérli biztos révbe, ahol a szirtfokon pompás várkastély vár rájuk, alatta az erkölcsi tanulsággal: Vor allem Orth beglückter Porth! – „Minden helynél boldogabb a kikötő”, azaz „jó utazni, de legjobb célbaérni”, avagy „mindenütt jó, de legjobb otthon”.


Hanem hát hol van ez a boldog kikötő? Mindjárt kiderül, mennyire morális értelemben kell vennünk, amint elkezdjük összevetni a korabeli metszetekkel. A pompás várkastély ugyanis valóban létezik, így áll mindmáig 1719 óta, amikor a Dietrichstein hercegek egy tűzvész után újjáépíttették. Csakhogy nem a tenger partján, hanem a morva dombvidéken, a mai cseh-osztrák határon, Nikolsburgban, azaz Mikulovban.

Nikolsburg vára 19. század eleji színes kőnyomaton a Kecske-hegyről nézve (a kép előterében a híres nikolsburgi zsidó negyed háztetői).

A tengeri látkép előterében olvasható 1725-ös évszám szerint ekkor még igen új lehetett ez a látvány, talán épp ezért is került fel a képre. Amelyet talán épp a várkastély felavatási ünnepségeire készíttetett a nikolsburgi lövészegylet, amelynek ünnepi céltáblájául szolgált.

A lövészegyletet 1645 áprilisában spontán módon alakította meg kilencven városi polgár, akik fegyveresen csatlakoztak a Dietrichstein-gárdához, hogy megvédjék a várat a svéd hadsereg ostromától. Az ostromot ugyan nem sikerült elhárítaniuk, de 1656-ban bátorságukért saját zászlót, 1709-ben pedig saját lőteret is kaptak a hercegtől. Fából készült lövöldéjüket 1828-ban emeletes kőépület váltotta fel, amelynek vonzerejét saját kocsma is növelte.

Nikolsburg 1826-os térképe, középen pirossal a vár, keletre a Heiliger Berg (a kálváriadomb), északra a Kecske-hegy. Tengernek se híre, se hamva.

Láttuk már, és fogjuk is még látni, mennyire hangsúlyosan jelen van a „saját tenger” képe a tenger nélküli Csehország gondolkodásában. Szép korai példája ennek ez a céltábla. És mintha még felirata is a „cseh tengert” megteremtő Shakespeare kifejezését visszhangozná, amikor a Téli regében a vihartól űzött szicíliai hajósok végre kiköthetnek a cseh tengerparton: „Blessed shores…”

Kilátás a nikolsburgi Kálvária-hegyről dél felé, amerre a tengernek kellene lennie. Lent: A vár és a főtér a 20. század első feléből származó képeslapokon.

És ezen az 1910-es montázs-képeslapon újra van tenger!