Párhuzamos valóságok

Ha az ember ritkán jár haza, olyasmire is rácsodálkozik, ami az otthoniaknak már teljesen megszokottá vált.


Európa a futball-világbajnokság lázában ég, Berlinben, Prágában, Krakkóban a bárokban, a plakátokon, a tűzfalakon a nemzeti, vagy legalábbis a nemzet által favorizált válogatottak képei. Ahogy Lengyelországból jövet és Máramarosba menet a felszínre bukkanok Budapesten, a Ferenciek terén, egy pillanatra elbizonytalanodom, nem tévesztettem-e el az évet, s nem a Felszabadulás téren járok-e. A ferencesek tulajdonában lévő nemzeti dohánybolt előtt, ajtaja fölött még az egykori kegytárgybolt kovácsoltvas oltáriszentségével, a hatvan évvel ezelőtti londoni angol-magyar meccs plakátja invitál szurkolni az aszkéta Pio atyáról elnevezett CBA-büfébe az egykori Ecclesia könyvesbolt helyén.


A Károly körúton tovább haladva látszólag helyrebillen a kizökkent idő, az a néhány bár és plakát mintha ugyanazt a világbajnokságot ünnepelné, amit Európa többi része. De a Rumbach utca sarkán befordulva ismét valami nem várt aktualitás kúszik elő fokozatosan a zsinagógával szembeni foghíjtelekről.

Az „évszázad mérkőzése”, az 1953-as londoni dicsőséges hathárom emlékére készült tűzfal-posztert, mint az Urbanista írja, nem közvetlenül a világbajnokságra, hanem tavaly októberre, a nemzeti ünnepre festette meg a Neopaint Works. Ez azonban nemhogy csökkentené, hanem inkább nagyon is növeli a mű aktualitását. Éppúgy, ahogy harminc év után sem veszített aktualitásából a Hobo Blues Band erről szóló 1986-os dalának egyetlen sora sem.

Hatot rúgtunk Angliának, olyan mint egy álom, A mi hazánk nevét zengik szerte a világon, Szepesi Gyuri volt a magyar nép szeme, A rádió mellett együtt éltünk vele. Köszönjük a hat gólt, a pompás győzelmet, Kedves magyar fiúk, a szívünk veletek, Felétek száll hálánk, boldog lázban élünk, S velünk együtt boldog a mi bölcs vezérünk.

Gyarmatai vérét szívja a Brit Birodalom, Mégis hogy megroggyant e szép őszi napon, A híres oroszlán áll a gyászos ködben, A béketábor meg piros-fehér-zöldben. Hatszáz csille szénnel több jön a bányából, Az öntudatos vájár ma százasával számol, Nevezetes év lett ez az ötvenhárom, Győzelmet arattunk a kapitalistákon.

Refrén: Túl a Don-kanyaron, Isonzón, Mohácson, Büszke most a magyar, zengik a világon: Négy-kettő a félidőben, a végén hat-három!

A felkelő labda országa

A megnemesített tűzfal feladata, mint a kerületi polgármestere fogalmaz, hogy megszépítse a foghíjtelek kihasználatlan, csúnya falfelületét. És van is mit. A Rumbach Sebestyén utca 8. szám alatti óriási telken egykor a Jakabffy-ház állt, a kerület monográfusa, Perczel Anna szerint a negyed legszebb 19. századi kereskedőháza. 1872-ben épült, ugyanabban az évben, mint a szemközti Otto Wagner-féle zsinagóga. A ház utcai és udvari frontján is végig üzletek sorakoztak. Udvarán volt 1775 óta a Hacker-féle fogadó bálterme, a Hacker Szála, ahol 1809 és 1812 között az első magyar nyelvű pesti színház is játszott. 1944 nyarán csillagos háznak jelölték ki. A patinás épületet 2002-ben bontotta le a hírhedt 7. kerületi ingatlanpanama keretében az önkormányzat, hogy hétemeletes parkolóházat építsen itt, a negyed műemlékileg védett szívében. Ez azonban nem valósult meg, s az üres és sivár telken immár tizenkettedik éve parkoló működik.

A futball nélküli futballpolitikának talán igaza van. A sivár jelennel való szembesülés helyett talán tényleg vigasztalóbb azokra az arany időkre visszatekinteni, amikor Szép Ernő még elmondhatta:

A football az, ami a földön mindenkit őrülten érdekel. Hát az F.T.C. Budapestről Az ő lábával útra kel. Megy az F.T.C. a lábával Megy Bécsbe és Berlinbe megy, Az eredmény a mi javunkra Hol 2:1 hol 3:1.

Megy az F.T.C. a lábával Hamburgon át, Londonba ki, És itt is, ott is nagyokat rúg, Isten fizesse meg neki. Istenem áldd meg az F.T.C.-t, Mivel ott tartunk már manap, Hogy a külföldön legalább a Lábunkkal szóbaállanak.

Dakota közmondás: „Bevált rosszon ne változtass.” A Szabadság-téri emlékmű motívumát megismétlő sas a F.T.C. felavatásra váró új stadionja előtt