Temető a Moldva partján

A reneszánsz Csehország leghatalmasabb főúri családja, a Rosenbergek az ország déli részén, a Moldva felső folyása mentén építették ki tartományúri hatalmukat. Český Krumlovból, a család egyik székhelyéről elindulva az út a Moldva mély völgyében kanyarog fel – azaz délnek – Rožmberk várához, a család másik székhelyéhez, s onnan tovább Vyšší Brodra, az általuk alapított pompás ciszterci kolostorhoz. Az utat kétoldalt kísérő fenyőerdő szálfái között látni, ahogy a Moldva, itt még keskeny hegyi folyó, a napfényben csillogva, zúgva, hegyi patakocskákat magába gyűjtve fut lefelé, vízesésein raftingosok és kajakosok siklanak le egymás után hosszú sorokban.


Ha az ember változatosságra vágyik, mindjárt Krumlov után, Větřnínél felkanyarodhat a hegyek közé, s néhány szerpentin múlva, Bohdalovice falucskát elhagyva gyönyörű fennsík tárul ki előtte. Lágyan hullámzó domboldalakon érett búzatáblák és átható, fűszeres illatú virágos mezők, a patak völgyében fűzfasorok és a dombok tetején fenyőligetek, s a távolban a Moldván túl emelkedő Poluška-hegység kilencszáz méteres csúcsai. És sehol egy falu, egy tanya, amerre a szem ellát.

A táblák között kanyargó út olyan keskeny, hogy ha szembejönne egy autó, nem férnénk el ketten. De nem jön szembe egy sem, míg a Strážný-patakot követve ismét le nem ereszkedünk a Moldvához. Közvetlenül a túlparton, meredek domb tetején karcsú, hófehér gótikus templom: Zátoň, németül Ottau Keresztelő Szent Jánosnak szentelt plébániatemploma.

Az 1530 körül készült zátoňi oltár a Keresztrefeszítéssel és oldalszárnyain Keresztelő Szent János életének jeleneteivel ma a cseh Nemzeti Galéria középkori gyűjteményében, a prágai Szent Ágnes-kolostorban

A ma csupán kilenc lakosú falu, mint Valentin Schmidt ciszterci szerzetes írja Die Benediktinerpropstei Ottau in Südböhmen c. 1915-ös tanulmányában, Dél-Csehország legrégebbi dokumentált települése. A Moldvának itt, a templomtól néhány száz méterrel feljebb kitűnő gázlója van, amelyen ilyenkor, szárazabb időben akár autóval is át lehet hajtani, s amely körül most a raftingosok Český Krumlov előtti utolsó nagy kempingje terül el, pompás halvendéglőkkel. A templomdombon egykor a gázlót vigyázó vár állt, amelyet I. Břetislav fejedelem adományozott 1037-ben az ostrovi bencéseknek. A vár helyén még 1310 előtt bencés prépostság épült, amelyet a huszita háborúk idején, 1430 körül romboltak le. Ezt követően szerzik meg a települést – úgy tűnik, hamis oklevelekkel – a Rosenbergek, akik 1510 körül építik a prépostság romjain a mai, gyönyörű hálóboltozatos, későgótikus templomot és plébániaépületet. Az ő címerük, a Dél-Csehország szinte minden városkájában látható ötszirmú rózsa díszíti a templom apszisát.


A templomkertbe lépve különös temető látványa fogad. Katonás rendben sorakozó csonka kövek, minden felirat nélkül. Némelyikük felső része még többé-kevésbé ép, s vascsonk áll ki belőle. Egykori sírkeresztek talapzatai. A valaha rajtuk álló vas kereszteket talán ócskavasnak vitték el. Amelyiken még áll – utólag visszaerősítve – a kereszt, azon német név olvasható.

A templom háta mögött és másik oldalán a körítőfal előtt több kereszt és sírkő is többé-kevésbé épen maradt. Ezt a részt a német lakosság elűzése után valószínűleg hamar benőtte a bozót, s így a vas kereszteket már nem gyűjtötték össze ócskavasnak, mint a bejárat előtti részen. Csupán a fényképeket verték le róluk még idejében.

A bejárat előtti két sor kőcsonk végén újonnan állított szürke márványtábla, cseh és német nyelvű felirattal.

Zum Gedenken an alle Menschen, die hier auf diesem Friedhof ihre letzte Ruhe fanden, und deren Gräber größtenteils nicht mehr existieren. Bis zum Jahre 1946 lebten in der Pfarrei Ottau mit seinen damals 14 Pfarrorten mehrheitlich deutschsprachige Bewohner, denen der Böhmerwald seit Jahrhunderten Heimat war. Die 14 Pfarrorte waren:

Mindazok emlékére, akik ebben a temetőben találtak végső nyughelyet, s akiknek sírjai túlnyomórészt már nem léteznek. 1946-ig Ottau egyházközségben és a hozzá tartozó akkori 14 településen többnyire német nyelvű lakosok éltek, akiknek a Cseh-erdő évszázadok óta otthonuk volt. Az egyházközség 14 települése ezek voltak:

Ottau – Zátoň, Schömern – Všeměry, Stubau – Dubova, Lobiesching – Lověšice, Lobieschinger Ruben – Lověšické Rovné, Stömnitz – Jistebník, Wieles – Běleň, Kropsdorf – Zábraní, Pramies – Branná, Hochdorf (teilweise) – Nahořany (část), Ebenau – Zátoňské Dvory, Hoschlowitz – Hašlovice, Zistl – Dobrné, Luschne – Lužná

Gestiftet im Jahre 2010 von der Pfarrgemeinschaft Ottau im Namen der ehemals 1400 Pfarrangehörigen.

Állíttatta 2010-ben az ottaui egyházközség az egykori 1400 egyházközségi tag nevében.

Az ottaui templom kapujában, majd aztán miséről hazatérőben, 1920. virágvasárnapján. Josef Seidel krumaui/český krumlovi fényképész felvételei, akiről később még külön is írunk majd

Reinhold Fink 2006-ban megjelent Zerstörte Böhmerwaldorte (A Cseh-erdő elpusztított települései) című munkája szerint – amelyben 801 eltűnt dél-csehországi német település adatait sorolja fel – Ottauban 1930-ban 48 német és 9 cseh élt, 2005-ben 9 lakos. Schömernben 1930-ban 71 német és 9 cseh, 2005-re a falu eltűnt. Stubauban 1930-ban 70 német és 6 cseh, 2005-ben 7 lakos, az egykori faluból 2005-ben csupán két ház áll. Lobieschingben 1930-ban 112 német, eltűnt. Rubenben 1930-ban 69 német, eltűnt. Stömnitzben 1930-ban 96 német és 3 cseh, 2005-ben 8 lakos, egykori 24 házából csak 5 áll. Wielesben 1930-ban 83 német és 4 cseh, 2005-ben 6 lakos, 16 házából 3 áll. Kropsdorfban 1930-ban 72 német, eltűnt. Pramiesben 1930-ban 42 német, eltűnt. Hochdorfban 1930-ban 143 német és 1 cseh, 2005-ben 9 lakos, 26 egykori házából 6-ban laknak. Ebenauban 1930-ban 147 német és 4 cseh, 2005-ben 21 lakos 29 házából 10 áll. Hoschlowitzban 1930-ban 158 német és 7 cseh, 2005-ben 38 lakos, 31 házából 13 áll. Luschnéban 1930-ban 122 német és 22 cseh, 2005-ben 30 lakos, 11 házából 7 áll. Zistlben 1930-ben 94 német és 1 cseh, 2005-ben 50 lakos, 17 házából 15 áll. Az utóbbi négy település nagyobb mai lélekszámára magyarázatul szolgálhat, hogy egymás után következnek a Moldva partján, a forgalmas krumlovi út mentén, s házaik szemmel láthatóan jórészt az utóbbi 15-20 évben épültek.

A 14 név között nem szerepel az önálló nevet viselő számos tanya és épületcsoport, mint például az Ottautól két kilométerrel lejjebb a Moldva partján álló Ziehensackmühle avagy Hauber-féle malom (Haubermühle, Hauberův mlýn), amelyeknek lakóit 1946-ban ugyancsak egytől egyig deportálták, s a településeket elpusztították.

Hauber molnár és felesége, innen.

A Csehországban 1877-1880 között elvégzett harmadik osztrák-magyar katonai felmérés térképét a Google-térképre vetítő Mapire-on a 19. század végén még falvak, tanyák, kápolnák, magányos épületek tarkítják azt a hatalmas területet, amelyen ma egyedül Slubicét/Schlumnitzot találjuk a maga három házával és öt lakójával. Azt a gyönyörű, termékeny és néptelen dombvidéket, amelyen épp az imént haladtunk keresztül Zátoňig.

Kattints a képre

A jóformán színtiszta német lakosságú dél-csehországi hegyvidéken – németül Böhmerwaldban, csehül Šumavában, magyarul Cseh-erdőben – 1945 folyamán csak kevés helyen került sor olyan véres pogromokra, amilyet északabbra, a vegyes lakosságú területeken tömegével követett el a német lakosság ellen a cseh hadsereg és a felheccelt tömeg, Beneš elnök május 12-i brünni és 16-i prágai beszédének útmutatását követve, amelyekben a csehszlovákiai német és magyar lakosság „kompromisszum nélküli likvidálására” szólított fel. 1945 őszéig így is 800 ezer németet űztek el „spontán módon” („divoký odsun” „vad kitelepítés”, ahogy a cseh irodalom nevezi) otthonából. Az október 25-i Beneš-dekrétum a teljes német lakosságot minden vagyonától megfosztotta, s az 1946. május 8-i nemzetgyűlés az ellenük október 28-ig elkövetett valamennyi bűntényre amnesztiát hirdetett. A még Csehországban maradt németeket – a korábban elűzöttekkel együtt összesen három millió embert – 1946 januárjában rajtaütésszerűen telepítették ki Németországba, ill. kisebb részt Ausztriába. A kitelepítések során több mint kétszázezer német vesztette életét. Míg az észak-csehországi német falvak a beköltöztetett cseh zsellérek, felvidéki magyar és cseh osztályellenség kényszermunkások – mint Hrabal Őfelsége pincére voltam főhőse – és cigányok keze nyomán nyomán pusztultak el, a dél-csehországi német falvakat a kommunista rendszer a vasfüggöny közelsége miatt inkább hagyta elnéptelenedni, sőt ahol szükségesnek ítélte, a hadsereggel számoltatta fel.

Az emlékkő feliratában figyelmet érdemel a követ állíttató „ottaui egyházközség” kifejezés, amely nem a jelenlegi zátoňi egyházközséget jelenti, hiszen itt annyira nincsenek már hívők, hogy a české budějovicei püspökség sematizmusa szerint misét sem tartanak a plébániatemplomban. A „Pfarrgemeinschaft von Ottau”-t a közeli Rubenből származó Hans Puritscher hívta életre 1984-ben a bajorországi Hitzhofenben az egyházközség valamennyi településéről kitelepített németek egyesületeként. A Kirta, ahogy helyi tájszólásban mondják, a bársonyos forradalom után nem sokkal, 1991. szeptember 1-én már a zátoňi plébánián tartotta ünnepi ülését. Ettől fogva hozzák rendbe fokozatosan a templomot és a temetőt, saját költségükön, éppúgy, ahogy a Cseh-erdő számos más templomát – például a kájovi/gojaui búcsújáró templomot – is túlnyomórészt az onnan elűzött németek költségén állítják helyre. A munkák előmeneteléről az e célból 2001-ben alapított „Förderkreis St. Johannes Enthauptung, Ottau” kiadványa és honlapja ad tájékoztatást.

Cseh és német nyelvű hirdetés síron: „A Klampfl-sír hozzátartozóihoz. Mi, az Ebenauban született Herbert és Erich Klampfl testvérei örülnénk, ha a Klampfl család más tagjai jelentkeznének nálunk. Telefonon, kérjük, csak németül.” (Telefonszám, e-mail)

Vihar jön a Moldva felől, kifordulunk a templomkertből, hogy a hegyeken át még szárazon Rosenbergbe érjünk. Lefényképezem a templomot a viharfelhőkkel. Most nézem meg a két elhagyatott melléképületet is. Balra az egykori plébániaépület, amelyet az 1990-es privatizáció lázában szerzett meg és változtatott háromcsillagos szállodává „Hotel Fara” („Plébánia Hotel”) néven egy magánember. A Kirta 1991-ben még itt tartotta első ülését. Azóta bezárt, csupán orosz nyelvű (!) honlapja él mindmáig.


A jobb oldali, kétszintes, hétablakos épület úgy néz ki, mint ami valamikor fontos szerepet játszott a közösség életében: bolt lehetett, nagygazda háza, közigazgatási épület. Most csupasz üresen áll, német vásárló után könyörög.








Český Krumlovban ülök, ahol a Moldva a városba lép, a hostel fából ácsolt teraszán, a folyó fölött. Hajnalodik. Miközben ezt írom, hallom magam alatt a Moldva szakadatlan zúgását, a két vízesés robaját. A számítógépről Smetana Moldváját hallgatom. Elképzelem a programzene tételeit, ahogy a Böhmerwald csillogó vízcseppjeiből, forrásaiból, hegyi patakocskáiból, a Hideg- és Meleg-Moldvából lassan összefonódik a folyó, felhangzik a Moldva-motívum, a cseh parasztok esküvői táncai, a cseh múlt lovagvárai magasodnak, aztán a folyó immár dúr motívummal üdvözli Arany Prágát, mielőtt fenségesen egyesülne az Elbával. A dicsőséges cseh Moldva. A képernyőn pedig olvasom a deutschböhmisch Moldvának, az elűzött németek privát himnuszának szövegét.


Bendřich Smetana: Moldva (Hazám, 2. tétel). Karajan & Berlin Philharmonic Orchestra

Af d’Wulda, af d’Wulda scheint d’Sunn a so gulda geh i über d’Bruck. Furt schwimman die Scheida tolaus ullweil weida und koans kimmt mehr zruck.

A Moldván, a Moldván milyen aranylón ragyog a nap ahogy átmegyek a hídon. Úsznak egyre a szálfák ki a völgyből, mindig tovább, és egy sem tér vissza soha többé.