Zongoraverklivel zenélő öregember (talán Soma bácsi), Tahi utca, 1963 körül
 Bejegyzésünk egyszerre jelenik meg itt és az Ültess egy fát angyalföldi helytörténeti blogon.
|
Gyula bácsi, a sánta ószeres…
lágy viasz puhaságú gyermeki érzékelés, amikor olyan kis mozzanatok is megőrződnek, amelyek fölött a felnőtt könnyen elsiklik.
Verklisek útjai Angyalföldön (a posztban említett helyszínek térképre vetítve) |
mint akik alkalmatlankodásukkal zavarják a lakosságot, Kosztolányi pedig 1927-ben az anakronisztikusnak érzett verklisek eltűnéséről írt, a Tahi utca mentén még a hatvanas évek elején is ilyen kétkerekű kordéra szerelt zenegéppel jártak többen. A ma hatvan év körüli és idősebb egykori gyerekek szívesen és jól emlékeznek a hatvanas évek gépzenészeire.A verklis zenéje sok angyalföldi gyerek számára a vasárnapi ebéddel kapcsolódott össze. Mások egy-egy fagyi áráért segítettek tolni a kocsit, vagy összeszedni az ablakokból papírgombócba csomagolva érkező ötvenfilléreseket. Papírszalagos lyukkártyára is emlékeznek, amelyet állítólag a verklis maga készített.
Ez pedig éppen érdekes mozzanata a történetnek, mert úgy tudjuk, a zongoraverklihez nem kell lyukkártya.
Az utcai verkliknek két nagyobb típusa van: a képen látható zongoraverkli, angol nevén barrel piano, és a sípládaként is ismert, angolul barrel organ. Mindkét típust emlegetik verkliként is, kintornaként is. Ebben a hangszerautomatában, hasonlóan a játékboltokban ma is kapható, pengetővel működő kis zenedobozokhoz, egy szöghengerre kódolt jelsor mozgatja az alkatrészeket, amik a hangot adják. Persze a verkliben ez a szöghenger akár negyvenszer nagyobb is lehet, hiszen a lejátszható zenedarab hosszúsága az átmérőtől függ. A zongoraverkli esetében egy zongoraszerkezetet hoz mozgásba a henger.
Ennek a plebejus mechanikus zenegépnek van egy arisztokrata testvére, a gépzongora vagy pianola. Első pillantásra hagyományos hangszer, klaviatúrával, pedálokkal. Itt már tényleg lyukkártyára rögzített kódokat használnak, ami sokkal finomabban differenciált visszajátszásra ad módot. A gépzongora egyben az első hangrögzítéses technikák egyike volt, amellyel egy zongorista előadása során tudták rögzíteni a zenei felvételt, így az nem egy egyenletes erővel szóló steril dallamsor gépi lejátszása lett, hanem valódi előadói interpretáció visszajátszása. Ilyen felvételeket készített többek között Scott Joplin, Bartók, vagy a fiatal Artur Rubinstein is.
Hogy a gyerekkori emlékekbe hogyan kerültek a lyukkártyák, az továbbra is rejtély. Talán volt másik hangszer a környéken, amelyik tényleg így működött, de az sem kizárt, hogy az öreg egyszerűen megtréfálta a kislányokat, nem tudom.
A képen talán Soma bácsi lehet Újpestről, aki rendszerint az Erzsébet utcai Polgár kocsma előtt zenélt, véli az egyik emlékező. Mások hozzáteszik, hogy lakott verklis a Petneházy utcában is, és a Gyöngyösi utcában meg a Tripoliszban is játszott.
Az alábbi, 30-as évekbeli kis fényképet alaposan megnézve felmerül, hogy talán ugyanaz szerepel itt a háttérben, néhány évtizeddel fiatalabban. Lehet, hogy a férfi is azonos a két képen?
A verklis által kínált lehetőségek legoptimálisabb kihasználását mutatja Josef Engelhart 1890-ben készült kedélyes bécsi festménye is.
Verklis a harmincas években. Szabó Lajos fényképe, in: Fortélyos félelem igazgat, Móra, 1974.Szóbeli közlés szerint a szomszéd lakásból felvéve az újpesti Attila út 150. alatt
De jártak más előadók is a kerületben a Váci úti tengely mentén, a Tripoliszba például az emlékezők szerint még énekes koldus is, olyan vénséges vén ember, akinek a hangja nem is hallatszott fel az ablakokig. A járandóságát azért megkapta ő is. A gépzenével házalók mellett – akik sokszor hadirokkantak, vagy más okból könnyebb fizikai munkára szorulók –, jelen volt egy fontos konkurens csoport az udvarozásban, a muzsikus cigányoké. Ők főleg fiatalabbak voltak, akik a gyakorlást kötötték össze a kenyérkeresettel, hegedűvel jártak, és szintén népszerű slágereket, vagy magyarnótát játszottak. Angyalföldről sok híresen jó cigány zenész került elő, róluk később egy külön poszt szól majd.
Volt két másik öreg is, Pista bácsi meg a sógora vagy a testvére… talán ők vannak Vydareny Iván 1960-ban Angyalföldön készült fotóin, amint a Visegrádi és a Gogol utcában tolják a zenegépet.
S végül váratlanul még egyszer felbukkan az első képen szereplő verkli. A Pál utcai fiúk 1969-es adaptációjának díszletei között int búcsút.
„Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörû, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon, s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is rajta.”
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, 1.
Én már csak meséből ismertem az utcai zenészekhez hasonlót, ott is nagyon szerettük. (A parádés szereposztás miatt a teljes mese is érdemes a meghallgatásra, de majdnem ötven perc, a verklis Zakariás csak az első egy-két percben és a végén szerepel.)
Minden egér szereti a sajtot. Hangjáték, 1980.
Zakariás: Kovács Károly – Papagáj: Háray Ferenc – Lidi mama: Hacser Józsa – Márton papa: Csákányi László – Soma: Harkányi Endre – Szeréna mama: Schubert Éva – Albin papa Balázs Samu – Fruzsina: Váradi Hédi – Nagy Macska Mágus: Bodrogi Gyula – Pepita egerek: Meixner Ildikó, Csepeli Péter – Közreműködik: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarából alakult kisegyüttes – Zenéjét szerezte és vezényel: Gulyás László – Írta és rendezte: Urbán Gyula
Fogd meg a vízben a csillagot!
Hasztalan, úgysem tudod!
Idelent hiába vallatod,
fönt van a fényes titok.Csillagba zárták a sorsodat,
csillag a vízben ragyog
Tükrödből nem tudhatsz meg sokat,
fönt van a fényes titok.
Update: A kerületi könyvtár 2013 tavaszi felhívásának köszönhetően felbukkant két újabb fénykép is, 1965-ből. A teljesség kedvéért beillesztem őket ide.
Nem akarom megcáfolni, mert nincs elég információ a birtokomban, meg nem is jártam ilyen alapossággal körbe a témát, de egy kicsit szkeptikus vagyok az ügyben, hogy ez valóban gépzongora lenne. Ha jobban megnézzük az instrumentum alakját, úgy tűnik, hogy nem nagyon lehet melléülni és játszani, mert nem fér el alá a zongorista lába... nincs elég hely. Nem lehet, hogy inkább arról van szó, hogy a gépzongora mechanikájából, némi átalakítással fejlődött ki ez a szerkezet, és ezért hasonló formájú, ugyanúgy, mit ahogy az első autó is hasonlított a hintóra, mert először abból fogták ki a lovakat és szereltek bele motort...
VálaszTörlésÉn meg végképp nem vagyok zenei szakember, lehet, hogy valahol elbeszélünk egymás mellett. A gépzongora meghatározás azt jelenti, hogy a lyukkártya-program egy zongora szerkezetet mozgat, tehát amiben a korábban bemutatott eszközökkel ellentétben nem pengetnek, vagy sípokat szólaltatnak meg (vö: sípláda), hanem húrok és kalapácsok találkozása adja a hangot.
VálaszTörlésTe más értelemben használod?
Igen. A gépzongora egy klaviatúrával rendelkező valódi hangszer volt, amivel a hajdani művészek játékát különböző (akkoriban még nem szabványosított) papírtekercsekre rögzítették, lyukasztásos módszerrel. A zongora aztán már a játékos nélkül is vissza tudta játszani a darabokat. Liszttel, Bartókkal is készültek ilyen felvételek, ragtime zongoradarabok is maradtak fenn így. Szerintem ezeknek a valódi hangszereknek a mutációja lehetett az utcai verzió, amiről már hiányzott a billentyűzet.
VálaszTörlésKedves Marguerite,
VálaszTörlésA rejtély megoldásához közelebb vinne minket, ha meg tudnád kérdezni az idősebbeket, akik még emlékeznek rá: orgona/síphangja vagy zongorahangja volt-e ennek a rejtélyes hangszernek.
többeket kérdeztem erről a mozzanatról (milyen zene, milyen hangon stb), ha esetleg érkezik még válasz, amely eldöntené, mindenképp kibővítem, és szólok!
VálaszTörlésMagamtól azt feltételeztem, hogy - mivel a gép már akkor is régi volt -, felmerülhetett az igény, hogy ne csak évtizedekkel korábbi slágerdallamokat, hanem valami divatosabbat is játsszon már. Ez mozdíthatta esetleg arra a tulajdonost, hogy megpróbálkozzon házi lyukasztgatással.
Viszont azt is gondolom, hogy az adott évtizedekben még üres tekercspapír beszerzése vagy tekercs készítése sem lehetett magától értetődően egyszerű feladat.
Látod, mindenképp további kutatást igényel.
Lazán kapcsolódó emlék úgy általában a papír megbecsültségéről, hogy jóval később, a nyolcvanas években, amikor kisiskolás voltam, valamelyik osztálytárs szülei hoztak be az iskolába használt lyukkártya-lapokat, hogy arra még tudunk írni, rajzolni. Értelemszerűen lyukacsos, egyik oldalán bináris nyomtatott, rózsaszín meg kék, írólapnál kisebb vékony kartonokról van szó, és sokat használtuk.
VálaszTörlésAzt hiszem, megoldódott a rejtély: a képeken látható hangszer egy ún. "barrel piano", magyarul kb. "hengeres/dobos/cilinderes zongora" - nem tudom, van-e ennek egyáltalán bevett magyar neve. Az angol név a "barrel organ", vagyis a magyar verkli/kintorna analógiájára született. A "barrel piano"-t egy nagy, a hangszer közepén elhelyezett fogazott henger működteti, amelyet kívülről a kezelő egy kurblival forgat. A fogazott henger egy hagyományos zongoramechanikát működtet. Mivel egy-egy hengerre előre "fel volt véve" a lejátszandó zenedarab, ezek a zongorák hengercsere nélkül csak egyetlen darabot tudtak játszani.
VálaszTörlésA hangszer az angol Wikipedia Barrel piano címszava szerint a 19. század elején született Londonban, és kifejezetten utcai zenészek használták. Tulajdonképpen tekintehtő a gépzongora elődjének is. A kettő közt a fő különbség szemre - ahogy erre Peter is felhívta a figyelmet - a klaviatúra hiánya, illetve a kurblis működtetés a gépzongora pneumatikus pedáljával ellentétben.
Egy Google képkeresés a "Barrel piano" kifejezésre rengeteg olyan találatod ad, amely megszólalásig hasonlít a poszt képeire. Itt pedig egy pár jó fotó mutatja a "Barrel piano"-t belülről.
A Szabó Lajos-kép nekem mintha a földalatti Kinszky-sorozatából rémlene ... (márhogy eredetileg. Például az a kép - ugyanebből a könyvből - amelyen a kisgyerekek a vilamos ütközőjén ülnek, az szociofotónak van beállítva, holott az a Magyar Királyi Autó Club propagandafotója a motorizáció elősegítéséért)
VálaszTörlésNa, akkor az a kép egy kis külön kutatást igényel majd! Akitől kaptam, attól van az információ, hogy a könyvbe került fotót a szomszéd készítette, a mellettük lévő lakás ablakából. Egyidejűleg felajánlotta azt is, hogy készít egy képet ugyanabból a pozícióból, de tekintve az eltelt időt, a nyomdai retusálást, meg hogy nemigen van más elem a képen, ez nem sokat vinne előbbre :)
VálaszTörlésA Két Sheng Szerelmese:
VálaszTörléskéne legyen valami rugós áttét is benne, hogy a kezelő nem közvetlenül működteti, hanem csak felkurblizza, és aztán a gép a tekercset már a maga, egyenletes, a tekercs által kódolt sebességével játssza le nem? Különben, ha a tekerés sebessége határozná meg a henger forgását, akkor végképp értelmét veszti az élő interpretátor által készített felvétel.
Ha nem így van, akkor most tényleg barkácsolok valamit a konyhaasztalon egy szöggel!
Közben egyre okosodunk, a "barrel piano" bevett magyar neve "zongoraverkli".
VálaszTörlésAlapvető különbség a két hangszer közt, hogy a gépzongora egy élő interpretátor egyedi előadásának minél hűbb visszaadására törekszik. Az élő előadás minden elemét - dinamika, hajszálfinom tempóváltások, pedálhasználat stb. - egy komplex lyukkártyaszalagon rögzítik. A zongoraverkli viszont mind ambíciójában, mind technológiájában jóval primitívebb: arra van kódolva, hogy meghatározott időközökben meghatározott hangokat üssön meg a kalapács, mindezt teljesen azonos hangerővel. A szöghenger (figyelem! ismét új szót tanultunk! :-)) pont ugyanúgy néz ki benne, mint azokban a kis kurblis zenedobozokban, amiket fillérekért lehet kapni ajándékboltokban, és amikben a kis pöckök vékony, előre hangolt fémnyelveket pengetnek meg, csak persze a zongoraverklié ötvenszer akkora. És pontosan a kurbli forgatásának sebessége szabja meg a darab visszajátszási tempóját.
Soha se mondd egy szövegre hogy készen van! ,D
VálaszTörlésRendben, beledolgozom a rendes technikai leírását, és egyben összedobok két ilyen együgyűbb zongoraverklit is délután, már látom. Szöghenger van úgyis az előszobában a villanyóra fölötti polcon raktáron.
No, ha ez igaz - mármint hogy tényleg szalagokat használt -, akkor megint meg vagyunk akadva. Viszont kétlem, hogy ez igaz lenne. Ha jobban megnézzük a hangszer oldalát, látni egy nagy kör alakú betétet, aminek a mérete és pozíciója megegyezik azzal a szöghengerével, ami a zongoraverkliben a kalapácsokat működteti.
VálaszTörlésNem lehet, hogy a visszaemlékezők egy sípos verkli papírszalagjára emlékeznek? Bár a legtöbb hagyományos verkli is szöghengerrel működött, a Wiki szerint némelyiket később átépítették úgy, hogy a sípok megszólaltatását lyukszalag vezérelte.
További utánaolvasás után az is kiderült, hogy a zongoraverkli hengerére több rövidebb zeneszám is ráfért, de ezeket természetesen csak a rögzítés sorrendjében lehetett lejátszani. El tudom képzelni, hogy a verklis bácsi végigjátszotta az öt darabos repertoárját egy helyen, aztán ment tovább a másik panelhoz, ahol újra kezdte a ciklust.
És igen, visszatértünk oda, ahonnan elindultunk: a bácsi tényleg verklin játszik. De mennyi mindent tanultunk útközben!
VálaszTörlésHa kész vagy a zongoraverkliddel, ne felejts el hangzó felvételt készíteni és a blogra feltölteni, hogy mi is tudjuk, hogy szól egy ilyen hangszer!
VálaszTörlésÉrdemes beírni a keresőbe az "aeolian piano" kifejezést, nagyon érdekes gépzongorákat lehet találni a képek között, nyitott "motorháztetővel".
VálaszTörlés@marguerite: Hacsak én épp nem ezekkel keverem ...
VálaszTörlésKöszönöm, szakértő útmutatásaitok alapján igyekeztem rendet vágni a technikatörténeti terminusokban, és az erről szóló bekezdésekben, remélem, sikerrel!
VálaszTörlésA küzdelem során még rengeteg izgalmas lénnyel találkoztam, talán majd ők is terítékre kerülnek legközelebb.
Nem gondolnám, hogy a lejátszás sebessége szorosan függene a tekerés sebességétől. Előttem a verklis mozdulata, ahogy a tekerésben elfáradt karjával elengedi a kurblit, és átfog a másik kezével. Szinte biztos volt benne valami inercia elven működő regulátor vagy lendkerék, ahogy az a tekerős gramofonokban is benne volt (tudom, mert berheltem már szét egyet gyerekkoromban).
VálaszTörlés