Szeplőtelen Fogantatás

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, december 8. Federico García Lorca képeslapja húgához, Concepciónhoz annak névnapján 1910-ben

December 8. a Szeplőtelen Fogantatás ünnepnapja a katolikus egyházban. Ennek alkalmából szeretnék most eloszlatni egy közkeletű félreértést.

Az utazások során ilyen vagy olyan okból, főleg műalkotások ürügyén gyakran szóba kerül ez a fogalom, és meglepetéssel látom, hogy még katolikus neveltetésűek sem tudják, valójában mit jelent. A legtöbben összekeverik azzal, hogy Mária a keresztény tanítás szerint férfi nélkül, Isten erejéből foganta Jézust. Ennek azonban március 25-én van az ünnepe, amelyet 9 hónappal követ december 25., Jézus születésnapja. De mi követi kilenc hónappal december 8-át? Szeptember 8., Kisboldogasszony ünnepe, azaz Mária születésnapja. Tehát itt nem Jézus, hanem Mária fogantatásáról van szó, azt minősíti az ünnep „szeplőtelennek”.

Mit jelent ez? Azt, hogy Mária anyja, Anna is férfi közreműködése nélkül fogant? Noha egyes korai apokrifok ilyet is írnak, valójában nem erről van szó. Hanem arról, hogy a Szent Ágostontól származó katolikus tanítás szerint Ádám és Éva engedetlensége, az első bűn olyan örökséget hagyott az emberiségre, amelyet minden újszülött fogantatásától fogva megörököl, ezért hívják ezt „áteredő” vagy „eredendő” bűnnek. Ennek következménye pl. a rosszra való hajlandóság. A kereszténységben már a 4. századtól kezdve létezik egy olyan jámbor áramlat, amely úgy tartja, hogy Máriának, akit Isten Jézus emberi anyjának szánt, ehhez a feladathoz annyira tisztának kellett lennie, hogy Isten kegyelméből még ettől az áteredő bűntől is mentes volt: már fogantatásától kezdve „sine macula”, „immaculata”, azaz az eredendő bűn foltja nélküli, kora újkori magyar szóval szeplőtelen volt. A „szeplőtelenség” tehát nem az apa nélküli foganást, hanem az áteredő bűntől való mentességet jelenti (ami a katolikus hit koordinátarendszerében nem kisebb csoda amannál). A hagyomány szerint ezt fejezte ki az angyali üdvözlet „kegyelemmel (malaszttal) teljes” fordulata is.

Ez a tanítás a középkoron át népi hagyományként virágzott; voltak nagy pártfogói és nagy ellenzői is, és számos nagy műalkotást és ikonográfiai formulát is ihletett. Számunkra a legismertebb a félholdon taposó Szeplőtelen Szűz figurája, amely a törökellenes harcok pártfogója volt, és a pestisoszlopok tetején is áll. Mivel nem volt róla konszenzus, és mivel igazából a hit és a helyes élet szempontjából nem igazán lényeges, ezért nem vált kötelező érvényű egyházi tanítássá egészen 1854-ig, amikor IX. Pius pápa dogmának nyilvánította. A dogma ellenzői azonban már kezdettől fogva rámutattak a tanításnak a Bibliából való igazolhatatlanságára, a dogmává nyilvánítás politikai hátterére és a pápai hatalmat hangsúlyozó szerepére, valamint a tanítás csekély gyakorlati jelentőségére.

Ha már amúgy is Granadában vagyok ezen a napon, hadd illusztráljam ezt a rövid fejtágítót az egyik legnagyobb granadai, Federico García Lorca egy képeslapjával, amelyet ezen a napon írt húgának névnapjára:

„Védőszented napján köszönt téged és sok boldogságot kíván testvéred, aki nem felejt: Federico”
„Fürjek dalolnak reggel a mezőn / arról hogy szálljon rád boldogságözön. És hogy legyen szép napod, testvéred, Paco”
„Mama, azt kívánom, hogy gyere papával, és minden jót kívánok macskától a madárig. Paco”
„Mama, nagyon szeretnélek látni, és azt szeretném, ha gyorsan jönnél. Minden jót kívánok, kecskepásztorlánytól a cigánypurdéig, fiad, aki nagyon szeret téged, Federico”

Federico García Lorca és húga, Concepción / Concha.

Nana de Sevilla (Sevillai altatódal). Szövegét és zenéjét szerezte és zongorán játssza Federico García Lorca, énekli La Argentinita. A Canciones Populares Antiguas lemezről (1931)