Boško Krstić helytörténész 2006-os szabadkai útikönyvében egy kis történettel illusztrálja e sok nemzetiségű és minden újra nyitott város vibráló sokszínűségét és jellegzetesen délvidéki abszurditását. Egy német turista Görögországba utazva éjszaka a szabadka-palicsi fürdő mellett halad el, s elüt egy kengurut, amely a palicsi állatkertből szökött meg. Hamarosan megérkezik a rendőrség, s a terepjáróból egy fekete rendőr száll ki. A német feljajdul: „Hova kerültem?”
Szabadkára.
Hogy ez nem volt másként azelőtt sem, arra bizonyság a legfontosabb helyi napilap, a Bácsmegyei Napló – Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Szabó Ervin első munkahelye – néhány találomra kiragadott tudósítása éppen száz évvel ezelőttről.
Bácsmegyei Napló, 1911. november 5.
Sanghaiból – Szabadkára
Három kis kinai
Tegnap három kinai fiatalember érkezett Szabadkára. Azok közül a fiatalemberek közül valók, akik ma Kinából és Japánból kiindulva tizezrével árasztják el Európa nagyvárosait s kisebb szobrokat és disztárgyakat árulnak. Eközben ellesik az európaiak szokásait, megismerik kulturáját, megtanulnak néhány európai nyelvet azután haza mennek és tapasztalataikat otthon értékesitik.
A foglalkozásuk csak látszólag olyan, mintha tisztán kenyérkereset céljából üznék, mert – a főcéljuk, hogy tanuljanak.
A három kinai házalót, amint megérkeztek, egy rendőr a mentőkhöz vitte be, ahol desinficiálták őket, mert kolerás vidékről jöttek. A mentőknél nem tudtak a kinaiakkal tolmács nélkül beszélni, azért megkérték tudósitónkat, hogy beszéljen velük és tudja meg kilétüket.
Tudósitónk németül szólitotta meg őket, mire egyikük kijelentette, hogy tudnak németül, de keveset – az angol nyelvet azonban elég jól tudják.
Aztán elmondják, hogy Sanghaiból jönnek. A nevük Lin Chi King, Tson Hong-Jen és Von-Ami Tü. Két napig akarnak Szabadkán maradni és szobrocskákat árulnak. Ezelőtt Berlinben voltak, ott tanultak meg kissé németül.
Utközben hallották meg, hogy Kinában forradalom van. Azt mondják, hogy nagyon örülnek ennek s bizakodnak a forradalom sikerében. Szeretnék, ha az ő országuk is olyan erős volna, mint amilyen népes. Elmondják, hogy nekik nagyon sokat kell szenvedniök, mert a dinasztia zsarnokoskodik felettük s a mandarinok sanyargatják őket. – Ezért olyan szegények a kinaiak.
Majd kérdésünkre elmondják, hogy a japánokra nagyon haragszanak, mert erősebb müveltebb nép mint ők és nekik sokat árt. Hazájukat nagyon szeretik és mikor szülővárosuk nevét, Sanghait kiejtik, felcsillan a szemük. Egész Europát bejárják és aztán visszatérnek Sanghaiba.
A beszélgetés után a mentők desinficiálták a három kinait és egy olcsó szállóba vezették őket s ma már apró kis bálványistenekkel járják be a kávéházakat és nyilvános helyeket. Aztán mennek innen tovább uj városokba és uj országokba. – Esztendők telnek el, mig a mennyei birodalom viszontlátja az ő apró fiait, akik akkorra már egy csomó arannyal s nagyértékü tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak. Az uj, az átreformált Kinában talán a tudásuknak már több hasznát veszik, mint aranyaiknak.
Bácsmegyei Napló, 1912. január 4.
Indián papjelölt Szabadkán
Saját tudósításunk. Szabadka, január 3.
Tegnap délután egy érdekes fiatalember járt a szabadkai utcákon. Ruházata a kispapok kék reverendája volt, ép ezért nem igen tünt fel senkinek.
A kispap Amerikából való rézbőrü indián.
Philip Gordonnak hivják s Észak-amerika Minesotta államából jött. A nagyapja még talán vigan skalpolt, az apja még nomád barangolója lehetett az amerikai rengeteg sikságoknak, a fiu pedig már alighanem püspök lesz.
Philip Gordont megkeresztelték s ő is kedvet kapott a papi pályára. Most áthajózott az óvilágba és Insbruckba megy teologiát tanulni.
Szabadkára ugy került, hogy még Amerikában megismerkedett egy bajmoki papnövendékkel, Rickert Ernővel, s ő hozta most magával ide hozzánk.
Az indián papnövendék angolul, franciául és egy kissé németül is beszél.
Amit eddig látott Magyarországból, az nagyon tetszik neki és egészen jól érzi magát itt.
Philip Gordon csak néhány napig marad Bajmokon, s aztán megy Insbruckba. Néhány év mulva pedig ő fogja rézbőrü testvérei közt terjeszteni a kereszténységet.
Nem Szabadka, de egy hasonlóan bizarr délvidéki város: Buffalo Bill és indiánjai Nagybecskereken, 1906-ban. Nagybecskerekről, azaz Új-Barcelonáról lásd korábbi bejegyzésünket.
Bácsmegyei Napló, 1911. november 18.
Orosz titkok
Egy orosz tanárnő gyűjt a letartóztatott orosz forradalmárok részére
Saját tudósításunk Szabadka, november 14
Egy fiatal, szőke, szimpatikus megjelenésü leány érkezett ma Szabadkára. A neve: Róza Arendartocki; egyetemi hallgatónő és Rigából jött Szabadkára, hogy börtönbe vetett orosz szocialisták családjai részére adományokat gyüjtsön.
Róza Arendartocki az orosz és német szociálisták által kiállitott okmányokkal igazolja küldetését, melyet szivósan és nagy lelkesedéssel igyekszik végrehajtani. Eddig Szerbiát és Németországot járta be és mindenütt szép összegeket gyüjtött a forradalmárok családjai számára.
A fiatal orosz nő irónokat és kisebb tárgyakat árul amelyekért természetesen annyit fizet mindenki, amennyit jótékonysági hajlamai diktálnak neki, de pusztán pénzadományt anélkül, hogy ellenszolgáltatást ne adna, nem fogad el Arendartocki.
Az irónokat is csak olyan embereknek adja el, akiről már előzőleg megtudta, hogy vagy szociálisták, vagy elvbarátok.
Arendartockinak van még egy nővére, aki ugyanilyen küldetésben járja Franciaországot és Angliát. Mindketten roppant intelligens nők, akikben forradalmi láng és a cári önkény letörése iránti vágy lobog és szentül hisznek abban, hogy nekik éppugy mint az orosz nép minden szabadon érző polgárának missziójuk van, melyet betölteni az orosz nép felszabaditása érdekében szent kötelességük.
A két leány már hat hónap óta van távol hazájától és még három hónapig tart a körutjuk. Azután visszatérnek Oroszországba és ott folytatják missziójukat a szabadságért és a haladásért.
Bácsmegyei Napló, 1911. november 10.
A szédelgő orosz menekültek
Megirta a Bácsmegyei Napló, hogy egy csomó orosz zsidó végigházalta a várost s azon a cimen, hogy ők a pogrom áldozatai, könyöradományokat gyüjtöttek. A rendőrség lefülelte a szédelgőket, akikről kiderült, hogy semmi közük sincs az orosz mozgalmakhoz. Ma megérkezett a szédelgők családja, asszonyok, gyerekek s éktelen zsivajgás közben bevonult a rendőrségre. Ott azt követelték, hogy toloncolják már haza a férjeiket, mert abban bizakodnak, hogy aztán ujból visszaszállingózhatnak.
Aki pedig személyesen is meg akarja tapasztalni Szabadkának ezt a határtalanságát, az jelentkezzen a Mazsike által az október 4-7-i hétvégén szervezett Határtalan Szabadka kirándulásra. Számos jeles helyi szakértő és esemény mellett én is ott leszek, mint a szombati és vasárnapi palicsi és szabadkai szecessziós építészeti séta kalauza. Nézzék csak meg a gazdag programot, biztosan nem tudnak ellenállni.
A szomszédvár Baja is bővelkedett hasonló zajos életkedvben, amit az én famíliám is megőrzött - viselkedésben teljesen, a múlt történeteiben a két háború és Trianon miatt csak hézagosan.
VálaszTörlésAmi nekem feltűnő volt a családi történetekben, hogy arrafelé látszólag munkából meg lehetett élni, és jól lehetett élni. A mi molnárcsaládunkból akkoriban 12 volt egy tucat, hajómalmokból rengeteg volt, és a fennmaradt családi képek derűs nyugalmat árasztanak. Még teniszezni is jártak...
Az abszurditáshoz még hozzátenném a már említett Csáth Géza repülő Vucsidol-ját, hiszen Szabadkán a repülőgépet is feltalálák, amiért az angol hajóhad a palicsi tavon meg is jelent.
Hát jól felszabadította az orosz népet a szabadság és haladás 1917-ben, akár akarták, akár nem.. :S
VálaszTörlésAmúgy ilyeneket leírni nem volt uszítás? Mégiscsak egy birodalomban vagyunk, melynek uralkodója egy győztes ellenforradalom miatt maradhatott a trónon, amit még az orosz császár is volt szíves segíteni. :)
Az még Szent Szövetség volt, 1911-ben már entente cordiale.
VálaszTörlésRohan az idő.. :)
VálaszTörlésAko si ti pupoljak od ruže. Vers Petőf Sándor, zene Balázs Árpád, a tamburások szabadkaiak.
VálaszTörlés