Hároméves koromban kaptam ezt a leporellókartonra nyomott egyszerű kis könyvet anyámtól, és le voltam nyűgözve. Az egymásba futtatott mély színek titkok felé vezettek, az ismeretlen meg a nagyon is ismerős elemek keveredése, az egész rajzolt környezet magától értetődő antropomorf volta pedig természetessé tette az átjárást az otthoni világ és a könyveké között. Persze ezt évtizedekkel később fogalmazhatom így, akkor csak hálásan szippantottam magamba szöveget, képet. Olvasóvá jóval a betűk előtt válik az ember.Az első kiadásból nincs példányom, de az 1974-es második és az 1980-as harmadik kiadás példányszámai – 57 800 és 70 000 – arra utalnak, hogy rengeteg más gyerek is forgathatta. Furcsa, hogy ez után a jól sikerült könyv után milyen sokféle ronda kiadást ért meg az Altató.
Mostanában időnként veszek belőle ajándékba egyet-egyet, ha antikváriumban látom.
József Attila: Altató, zene és ének: Koncz Zsuzsa
Ez nekem is megvolt gyerekkoromban.
VálaszTörlésElső és majdnem utolsó szinészi fellépésem elsős koromban fűződik az ALTATÓ-hoz, iskolai ünnepélyen adtuk elő, én szerepem szerint egy nagy üveggolyóval kezemben izgatottan hadartam: az üveggolyót megkapod...
VálaszTörlésJó lett volna emlékül megtartani azt a szivárványos üveggolyót!
Ó, nagyon jó újra látni ezt a könyvet, csodás a hangulata!
VálaszTörlésMeg fogom szerezni az unokáimnak.
bitxəšï: ennek ellenére se tűzoltó, se katona, se juhász nem lett belőled!:)
VálaszTörlésbucin: az Altató segít a gyereknek ezeket a pályákat fejben lejátszani, lehet továbblépni japanológusnak.
VálaszTörlésén még mondjuk lennék vadakat terelő juhász, cifra szűr elhagyható
VálaszTörlésvalamennyien azok vagyunk, attól félek, ez nem választás kérdése
VálaszTörlésStudiolumnál a pont :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy feltetted ide.
VálaszTörlésÖröm volt megosztani :)
VálaszTörlés