A kártya mint irodalom

Max Aub ugyan Párizsban született 1903-ban, de minthogy apja német, anyja francia zsidó volt, ezért Spanyolország volt a legközelebbi hely, ahol mindketten internálás nélkül átvészelhették a Nagy Háborút. Aub ilyenformán spanyol írónak nőtt fel. А polgárháborút követően Franciaországba emigrált, de miután 1940-ben a Franco-kormány beárulta a Vichy-kormánynál, az algériai Djelfa koncentrációs táborba deportálták. Egy őr segítségével szökött Mexikóba, ahol haláláig a spanyol kolónia tagjaként élt négy állampolgársággal. Itt komponálta 1962-ben az általa négy évvel korábban megteremtett Jusep Torres Campalans katalán kubista festővel, Picasso riválisával együtt azt a zseniális műfajú regényt, amely százhat kártyalapból áll. A kártyák előoldalát Campalans rajzolta a francia kártya szabad utánérzéseként, hátoldalukon pedig százhat levél olvasható a titokzatos Máximo Ballesterosról. A százhat, egymásnak homlokegyenest ellentmondó levélből rajzolódik ki Máximo Ballesteros bonyolult figurája, s a játékban az nyer, aki elsőként tud hiteles személyiségképet adni a főszereplőről.


Aub egy másik – de valóban létező – spanyol emigráns, a gallego Alejandro Finisterre (nomen est omen) segítségével mindössze háromszáz példányban adta ki a paklit, karácsonyi ajándékként barátainak, s az egyes példányok ára azóta sok ezer euróra szökött fel az interneten. A művet kis híján ötven év múlva ezekben a napokban tette újra hozzáférhetővé a granadai Cuadernos del Vigía kiadó.


A pakli formában megírt regény felidéz néhány további játékot, ahol kártya és irodalom találkozik egymással. A legegyszerűbb változat az, ahol a kártya figurái irodalmi szereplők. Az általam ismert legkorábbi példa a peterhofi kártyamúzeumnak ez az 1787-es hamburgi paklija, amelyen a négy szín figurái négy Shakespeare-dráma, a Hamlet, a Lear király, az V. Henrik és a Macbeth főszereplői.



А Puskin-kártyapaklit a patinás Piatnik kártyagyár megrendelésére, az 1999-es Puskin-bicentenáriumra tervezte V. A. Misin. A négy bubi maga Puskin (1799-1837) és jeles író-kortársai, Anton Delvig, Puskin líceumi osztálytársa, Alekszandr Gribojedov, a meglincselt teheráni nagykövet, akitől Az ész bajjal jár, a moszkvai társasági élet sziporkázó szatírája máig az egyik leggyakrabban játszott orosz színdarab, és Pjotr Vjazemszkij, a ragyogó költő, Puskin barátja, akitől az Anyeginben is idéz. A négy dáma a költő négy szív királynője, Natalja Goncsarova, Puskin felesége, Jevdokija Golicyna, az „Éjhercegnő”, Elizaveta Voroncova, Tatjána modellje az Anyeginben, és Anna Kern, akihez „az orosz irodalom legszebb szerelmes versét” írta (Я помню чудное мгновенье / Emlékszem egy csodás pillanatra…) A négy király – ki is lehetne más – négy cár, a Puskin életében uralkodó I. Sándor (1801-1825) és I. Miklós (1825-1855), valamint két nagy műve, a Borisz Godunov tragédia és a Bronzlovas elbeszélő költemény hősei, Borisz Godunov (1598-1605) és I. Péter (1682-1725). Végül a két dzsóker Pavel Voinovics Nascsokin, Puskin legközelibb barátja, és „az Amerikai” néven emlegetett excentrikus Fjodor Ivanovics Tolsztoj gróf, Puskin egyik hírhedt ellenfele, akinek a Csaadajevhez c. versben többek között éppen kártyaszenvedélyét pellengérezte ki. A figuráknak pusztán ez az összeválogatása, és a közöttük lévő kapcsolatok végiggondolása felelevenít egy bonyolult és kifinomult társadalmi és irodalmi világot, az orosz Aranykort a kártya beavatott használói számára.



Puskinnak már 1937-es centenáriumára is készült kártya, pontosabban kártya formájú dominó, amelyet hőseinek képei díszítettek, alattuk az őket megidéző legemlékezetesebb verssorokkal. Ezek a sorok, akár a dominónak, akár az egyéb típusú memoritereknek köszönhetően, ma is a legváratlanabb helyeken köszönnek vissza a kortárs orosz irodalomban.


A Puskin-dominónak előzménye is volt: a Revizor két főhőséről – „mind a kettő alacsony, folyton kíváncsiskodó emberke, megszólalásig hasonlítanak egymáshoz, mind a kettőnek kis pocakja van, mind a kettő hadari beszédű, és sokat gesztikulál” – elnevezett 1882-es „Dobcsinszkij és Bobcsinszkij-játék”, amely ugyancsak dominó formájában mutatta be Gogol figuráit. Az alábbi középkép csak részlete a teljes készletnek, amely rákattintva látható.




Max Aub kártyaregényéhez azonban az a pakli áll a legközelebb, amelyet Boris Kobe (1905-1981) szlovén építész és festő készített a dachau-allachi koncentrációs táborban. A kártya figurái a kényszermunkások életének mindennapos jeleneteit ábrázolják, amelyeken belül kiemelt szerep jut a kápók kegyetlenségének. Első pillanatra azt gondolhatnánk, hogy a kézzel rajzolt kártyák talán a táboron belüli szórakozás ritka perceire készültek. A legmagasabb számértékű 21. kártyalap azonban, amelyen szlovén zászlót és amerikai katonákat látunk a tábor égő romjai mellett, arról tanúskodik, hogy a csomag a tábor 1945. áprilisi felszabadulása után készült. Ha pedig így van, akkor a rajzok ugyanúgy az elmúlt események tetszőleges sorrendben olvasható képes krónikájául szolgálnak, mint Aub regénye, s a kártya fegyelmezett formátumával stilizálják és teszik elmondhatóvá az átélt szörnyűségeket.