Giovanni Tiso blogja, a Bat, Beam, Bean (A Weblog on Memory and Technology) a „lassú blognak” ahhoz a sajnálatosan ritka műfajához tartozik, amely hosszan és figyelmesen tanulmányozza tárgyát, végiggondolja minden vonzatát, s elméleti keretben tálalja a végeredményt. Minden posztjából sokat lehet tanulni.
Éppen ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Bat, Beam, Bean legutóbbi bejegyzésének tárgya nem más, mint a Wang folyó versei. És ha a kommentekben többen is köszönetet mondanak Giovanninak, amiért bemutatta nekik ezt a blogot, nekünk is köszönetet kell mondanunk ugyanezért. Pontos recenziója nekünk is segít kívülről látni saját blogunkat, olyan szemszögből és összefüggésekben, ahogy még sosem láttuk. Érvényességét bizonyítja, hogy amikor nekiláttunk, hogy néhány köszönő szót írjunk a szerzőnek, a recenzióban felvetett gondolatok szinte maguk gondolták magukat tovább, kinőve a komment kereteit, és önálló bejegyzés formáját öltve. Az alábbiakban nem akarjuk összefoglalni az egész recenziót, hanem csak azt a néhány szempontot, amelynek továbbgondolására ösztönzött.
1. Utak. Giovanni felvezetésképpen azt latolgatja, milyen sorrendben „helyes” olvasni egy blogot – például ahhoz, hogy eléggé megismerjük egy recenzióhoz. Az elejétől a végéig, mint a könyvet? A blog szerzője többnyire nem ezt tekinti a legjobb megközelítésnek, hiszen a blog újabb témáit és állapotát szinte mindig kiforrottabbaknak érzi a korábbiaknál. Akkor hát fordítva, a mai naptól visszafelé, ahogy legtöbbször kezdjük? De az újabb posztok korábbi szálakat folytatnak, amit visszafelé haladva jó darabig nem érzékel az olvasó. Azonfelül csak a legfrissebb néhány poszttal találkozik, s a blog belseje jórészt ismeretlen marad számára. A Wang folyón ezért igyekszünk az egész blogot átjáró utakat kiépíteni, utalásokkal, gyűjtőposztokkal, képes tartalomjegyzékkel. „A szem bejárja a számára a műben megépített utakat”, írja Paul Klee a Pedagógiai vázlatkönyvben. A blog ettől olyanfajta privát enciklopédia formáját ölti, mint Alberto Savinio Nuova enciclopediája, amely tényleg ihlető hatással volt ránk a Wang folyó megindulásának idején.
2. Nyelvek. A Wang folyó többnyelvűsége, amelyet Giovanni jó érzékkel hangsúlyoz, nemcsak annyit tesz, hogy minden bejegyzést lefordítunk egy vagy több nyelvre, hanem visszahat arra is, hogy miről és hogyan írunk. Ami az egyik közönségnek triviális, az a másiknak egzotikus. Amit az egyiknek bennfentes kódokkal rövidítve mondanék el, azt a másiknak ki kell fejtenem. Nagyon sokat tanul az ember abból, hogy minden alkalommal meg kell találnia a kettő között az egyensúlyt. A többféle közönség egyszersmind azt a garanciát is kínálja az olvasónak, hogy a kultúrájától távol eső posztokat az adott kultúrában jártas olvasók is ellenőrzik, s helyreigazító kommentjeikkel vagy jóváhagyó hallgatásukkal hitelesítik.
3. Képek. A blogok többnyire illusztrációként használják a képeket, az „egy kép többet mond tízezer szónál” jegyében. A Wang folyón a képek nem “mondanak” semmit. Nem szavak helyett állnak, hanem önálló szálat alkotnak a szöveggel párhuzamosan és kiegészítve azt. Nem illusztrálnak, hanem az olvasóra bízzák, hogy asszociációk révén fűzze össze őket az értelmezés egy második síkjává. Ezért is kell olyanoknak lenniük, hogy felkeltsék az olvasó kíváncsiságát és bevonják az értelmezésnek ebbe a játékába. Ebből ered a Wang folyó Giovanni által említett „visually sumptuous” jellege.
4. „Native digital form.” Giovanni kiemeli, hogy a Wang folyó versei a blogok többségével ellentétben nehezen képzelhető el egy nyomtatott folyóirat rovataként. Túl azon, hogy nyomtatásban képtelen volna eljutni sajátosan soknyelvű közönségéhez, egész szerkezetét – az egymásra mutató linkek, térképek, galériák, indexek együttesét – is alapvetően a digitális kontextus alakította ki. Számunkra ez nagyon izgalmas szempont. A Wang folyó a Studiolum által készített CD-k és honlapok tapasztalatából nőtt ki. Ezekben a munkákban pedig kezdettől fogva az izgat bennünket, hogyan lehet a digitális közegben visszaállítani a szövegeknek azt a nem-lineáris, sokféle párhuzamos módon olvasható és egymásra hivatkozó formáját, ahogyan a kommentárok, glosszák, interlineáris szövegek, lábjegyzetek, értelmezések, szövegváltozatok sokaságával körülvett szövegek éltek a középkori glosszás bibliák, a reneszánsz szövegkiadások, vagy akár még a Bayle-lexikon lapjain is: hogyan lehet a szöveget szövetté alakítani.
5. És még egy váratlan szempont, amit Giovanni egyik olvasója vet fel: „Emlékszem, amikor először olvastam bele a Wang folyó verseibe, enyhén elbizonytalanodtam: hol is vagyok? Számomra éppen az az izgalmas ebben a blogban, hogy nem lehet egyértelmű nyelvi, földrajzi vagy tematikus kategóriákba sorolni.” Noha ez az elbizonytalanítás nem szándékos, mégis örülünk neki. Ez azt jelenti, hogy sikerült valamit átadnunk az ismeretlennel való találkozás izgalmából, ahogyan mi közelítünk azokhoz a dolgokhoz, az ismertben is a váratlant keresve, amelyekről beszámolunk itt a Wang folyón. Nagyon köszönjük.
Kalocsa, a főszékesegyházi könyvtár és az áprilisban részvételünkkel szervezett kiállítás részletei
"Kalocsa, a főszékesegyházi könyvtár és az áprilisban részvételünkkel szervezett kiállítás részletei"
VálaszTörlésMúlt héten, kedden voltam Kalocsán. A 14h-i géderlaki komppal keltem át a Dunán, úgyhogy olyan fél három körül érkezhettem meg a székesegyházhoz, az érseki palotához.
Igen elszomorodva kellett megállapítanom, hogy egyéni látogatók számára (azaz 20 főnél kisebb csoport esetében) csak pont 12h-kor és pont 14h-kor lehet a könyvtárt és a kiállítást látogatni!
Szörnyű. Ha már csak két gyűjtőidőpontban lehet, mért mindkettő a déli, ebédszünet időben van? (Nem is beszélve arról, hogy a komp 12h és 14h között szünetel). Mért nem lehet egy délelőtt (mondjuk 10h-kor), és egy délután? (mondjuk 16h-kor)?
Tudom, ez nem a ti saratok, csak most, hogy olvastam, hogy a missziós kiállítás a ti közreműködésetekkel készült, még jobban sajnálom, mint eddig, hogy nem nézhettem meg a könyvtárt, a kiállítást!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen balul sikerült a látogatás, és nem tudtad megnézni a kiállítást; nem azért, mert én is részt vettem benne, hanem mert valóban fantasztikus az anyag, mint minden kiállításé, amit már a negyedik éve rendezünk kizárólag a könyvtár saját anyagából. Lehet, hogy kárpótlásképpen írok róla egy összefoglaló posztot, fényképekkel bőven ellátva.
VálaszTörlésA könyvtár mentségére legyen mondva, hogy évről évre látom, hogyan csökkentik drasztikusan minden januárban az állami támogatásukat (mint minden egyházi gyűjteményét). Ha jól számolom, a négy évvel ezelőtti fenntartási támogatás (amely már akkor sem volt sok) 20-25%-ából kell gazdálkodniuk, bért fizetniük, sürgős restauráltatásokat elvégezniük. Ez azt jelenti, hogy munkatársakat kell elbocsátani illetve részmunkaidőssé tenni. A létszám most már odáig csökkent, hogy a műemlék könyvtárra felügyelő kolléga több más feladatot is végez egyszerre, s egyszerűen nincs több biztosan vállalható szabad ideje. De azért Kalocsa még mindig eléggé „vidék” – jó értelemben – ahhoz, hogy ha elmondtad volna a helyzetedet, emberségből beengedtek volna a kiállításra, ebben őket személyesen ismerve biztos vagyok.
Hogy pedig az időpontok miért így vannak kiosztva, annak az az oka, hogy a könyvtár mostanra már gyakorlatilag egyetlen bevételi forrása a csoportos látogatás, amelyet a helyi turistairoda szervez, főleg a Bécsből hajón érkező csoportok számára. Az iroda pedig maga mondja meg, mely időpontokat tart fenn a maga számára: az egész délelőttöt a 12 órás ebédig, közvetlen ebéd után esetleg egy csoportot, majd a kora délutánt a 4 órás zárásig (amely ugyancsak munkatárs-hiány miatt van ilyenkorán). Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezekben az időpontokban ténylegesen küld is csoportot, többnyire nem, de a könyvtár nem írhatja ki, hogy ha nincs csoport, akkor egyéni látogatót is fogad.