Sivatagi út

Sahra al-Beida, a Fehér Sivatag alkonyatkor

Hérodotosz azt írja, hogy II. Kambüszész perzsa király, a nagy Kürosz fia, aki nem irtózott a túlkapásoktól, gyilkosságoktól és szentségtöréstől, s háborodott elmével fejezte be életét („mert az a hír járta, hogy Kambüszész születésétől fogva valami súlyos betegségben szenvedett, amelyet némelyek »szent betegségnek« neveznek; nem csoda hát, ha elméje sem maradt egészséges, mikor testét nagy betegség kínozta”, 3.33) élete végén követte el legnagyobb őrültségét. Ötvenezer fős sereget küldött Ammon isten siwai szentélye ellen, a végtelen líbiai homoktenger északnyugati vidékére, szinte minden utánpótlás és muníció nélkül. Hérodotosz többféle változatot is ránk hagyott erről a tragikus történetről, amely talán valóban megesett, ám az ötvenezer embernek többé semmilyen nyomára sem bukkantak a sivatagban:

Az a seregrész, amelyet az ammóniosz törzs ellen küldött, útikalauzok vezetésével indult el Thébaiból, s annyi bizonyos, hogy elért Oaszisz városába, ahol a hagyomány szerint az aiszkhriónié törzshöz tartozó szamosziak laktak.Erre a vidékre, amelyet a hellének a Boldogok szigeteinek neveztek, hét nap alatt lehet elérni Thébaiból a sivatagon át. Idáig tehát állítólag még eljutott a sereg, de hogy utána mi történt vele, senki nem tudná megmondani, legfeljebb talán az ammónioszok, vagy akik tőlük hallottak róla. Mert nem jutottak el az ammónioszokig, de vissza sem tértek. Maguk az ammónioszok ezt mesélik. A sereg Oasziszból elindult feléjük a sivatagon át, mintegy félúton jártak, amikor reggeli étkezés közben iszonyú forgószél támadt dél felől; elsodorta őket a szél, maga alá temette a homok, mind egy szálig eltűntek. Ezt beszélik az ammónioszok a sereg sorsáról. (Hérodotosz 3.26)

Csak múlt év novemberében jelentette be egy olasz kutatócsoport – noha a megerősítés még várat magára –, hogy egy völgyben megtalálták a szerencsétlenül járt sereg csontjait. Hogy csontokat találtak, az az alábbi videón is látható. Nem vitás, hogy rengeteg ember pusztult el itt. De nem könnyű bebizonyítani, hogy éppen Kambüszész elveszett hadseregének katonái voltak.



Hérodotosz egy másik perzsa expedíció kapcsán érdekes kulcsot ad annak megállapításához, vajon perzsa vagy egyiptomi csontokról van-e szó. Úgy tűnik, az olasz kutatók nem figyeltek fel erre a bölcsességre:

Azon a helyen valami rendkívüli jelenséget tapasztaltam, amelyre az ott lakók figyelmeztettek. A csatában elesettek csontjából két külön halmot emeltek: egyik oldalon tornyosultak a perzsák csontjai – mert a perzsa holttesteket már eleve különválasztották –, a másik oldalon pedig az egyiptomiaké. A perzsa koponyák olyan puhák, hogy ha megdobják őket egy kaviccsal, az is lyukat üt rajtuk, az egyiptomiak viszont olyan kemények, hogy egy nagy kővel sem könnyű betörni őket. A dolgot azzal magyarázzák, és nem is hihetetlen, hogy az egyiptomiak kisgyermek koruk óta borotválják a fejüket, ezért koponyájuk megkeményedik a napsütéstől. Emiatt nem hull ki a hajuk sem, hiszen Egyiptomban alig látni kopasz embert. Ezért olyan kemény tehát a koponyájuk. A perzsák koponyája viszont azért olyan puha, mert kiskoruktól kezdve föveget viselnek. (3.12)

Itt, a végtelen egyiptomi Fehér Sivatagban merült el a nagyhéten Wang Wei is, Kairóból Bahariya, Farafra, Dakhla és Al-Kharga oázisain keresztül Abu Szimbelbe utazva. A következő napokban többet is megoszt velünk sivatagi peripluszából.

Húsvéti telihold a Fehér Sivatagban

Abu Minqar oázisából nyugat felé tekintve arra az útra – vagy inkább helyére – nyílik kilátás, amelyen Kambüszész ötvenezer katonája elveszett. Itt, az út kezdetén látható a környék csodája, a földből hatalmas sugárban feltörő meleg vizű forrás, amelyben az oázis lakói imádság előtti rituális mosakodásukat végzik, s amely az utazót is fürdésre csábítja.

A forrás vízsugara 40ºC-on ömlik a medencébe

És ott a vízsugár alatt az maga Wang Wei. Utána már csak a sivatag.