Egyenérték

Március 6-án Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégnél íratlan törvénnyé vált kenőpénz-szabály értelmében hatalmas összegeket kellett rendszeresen átadnia Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek: „azóta tudom, hogy tizenötmillió fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer például abban adtam át az összeget”.

Csela képe, innen

A „Nokia-doboz” azonnal a magyar köznyelv bevett kifejezésévé vált. Jelentése a Szlengblog meghatározása szerint: Jellemzően befolyással bíró politikai szereplő által, közbeszerzésre szánt pénzösszegekből, törvénytelenül, szabályokat megkerülve, trükköket bevetve eltulajdonított több tízmillió forint. Az „N”-t a korrupció mértékegységének javasolják. Külön blogok foglalkoznak azzal – az olvasók fotóit is kérve –, hogy mi minden fér egy Nokia-dobozba. Az indavideo ál-BKV-s oktatófilmet sugároz a Nokia-doboz helyes használatáról, és álhírek jelennek meg arról, hogy Magyarországon a kiterjedt korrupció miatt tavaly 47-szer több Nokia-doboz fogyott mint Nokia-telefon. Sőt már a Nokia finn lapja is beszámolt a kezdeményezésről (gépi fordításban itt olvasható), s az olvasók sürgetik, hogy a cég használja ki reklámcélokra a váratlanul jött népszerűséget.

Udo képe, innen és innen

Filológusként szeretem az efféle, egy-egy történetet magukban sűrítő mémeket, különösen amikor alkotóik és terjesztőik saját nyomorúságukon igyekeznek a humor segítségével felülkerekedni. Fordítóként azonban meggyötrik az embert, mert kénytelen körülírni őket a szövegben, vagy meglábjegyzetelni, ami azért már nem az igazi. A Nokia-doboz azonban váratlan kivétel. A mémnek spanyolul és katalánul is megvan a pontos megfelelője. Úgy mondják: Cola Cao.


Mallorcán már három éve folyik a Magyarországhoz hasonlóan az egész hatalomban lévő politikai elitet érintő korrupció felgöngyölítése. Az érintettek között van Antònia Ordinas, a Baleari-szigetek gazdasági fejlesztési tanácsának igazgatója is, aki az enyhébb büntetés reményében a hatóságokkal való együttműködést választotta. Többek között megmutatta, hová rejtette a kenőpénzek egy 240 ezer eurós – tehát körülbelül „4 N” értékű – részét: a kertjében elásva, egy Cola Cao kakaós dobozban.

A Cola Cao azonnal olyan slágerré vált Mallorcán, mint nálunk a Nokia. Egymást érik róla a viccek, karikatúrák, blogbejegyzések, sőt kiállítások. Állítólag az üres Cola Caós dobozok ára felszökött 15 euróra, azaz a teli dobozok háromszorosára, s már az egész korrupciós botrányt és felszámolását – amelynek során a résztvevők, ugyancsak hozzánk hasonlóan, zsinórban vallanak egymásra – is összefoglalóan Cola Chaos néven emlegetik. A mém egyik jellemző példája az alábbi „Mallorkistan” című rövid video, amelynek főszereplője a már a szárazföldi katalánok számára is érthetetlen archaikus mallorcai tájszólásban beszél, úgyhogy kénytelenek vagyunk átiratot is adni.



Avui he vist als diaris que els interessos han tornat a devallar … tots els bancs són iguals … Amb els collons d’un fan pagar a l’altre … ¿Qué faig? Ara he copiat a na Ordinas … mira-ho, hombre … Fa vint anys … tots el governs tenen la pella pel mànec … fan anar s’oli cap on ells volen … són tots iguals … – I has tret tot els doblers? – Tot! Hombre! Ara veuràs qué faré, Tot. Tot en bitllets de cinquanta … Perquè no n’hi ha molts, però si els hagués tret més petits no haguessin cabut. No és cap doi el que ha fet na Ordinas. Governs i putes governs. Au! Ja està!

Ma láttam az újságban, hogy a kamatok megint csökkennek … minden bank egyforma … az egyikünk tökével fizetik ki a másikat … Mit csináljak? Ordinast utánzom … nézd csak, hombre … már húsz éve minden kormányzat a nyelénél fogja a serpenyőt … oda öntik az olajat, ahová akarják … mind egyformák … – És minden pénzt kivettél? – Mindet! Hombre! Most majd meglátod, mit csinálok. Mindet. Mindet, ötvenes bankjegyekben … mert nincs sok, de ha kisebbekben vettem volna ki, nem fértek volna el a dobozban. Egyáltalán nem hülyeség, amit Ordinas csinált. Kormányok, kurva kormányok. No megvan. Kész!

„Az egymást követő korrupciós botrányok már összemosódnak az emlékezetben” – írja A korrupció fétisei című cikkében Matías Vallés – „de szerencsére főszereplőik előrelátóan gondoskodtak a mnemotechnikai eszközökről, amelyek megőrzik emléküket. A Casa Alfredo milliós számlája, a Matas-kormány homárvacsorája, Hidalgo papa pónija, Ordinas Cola Caós doboza közérthetővé teszik és szilárdan lehorgonyozzák a történelmi emlékezetben az átláthatatlanul bonyolult ügyek szövevényét.”

Tulajdonképpen vigasztaló, hogy a mai főszereplők már régen nem lesznek színpadon, de a kollektív emlékezet és a köznyelv még mindig számon tartja majd a Nokia- és Cola Cao-dobozok, ezüsthajók, völgyhidak, chilei cseresznyék, digitális táblák és sünök emlékét. Semmi sem örök, csak a becstelenség, mint Jerofejev mondta. Még ha nem is egészen így értette.