Így kezdődik a spanyol himnusz tervezett új szövege, amelyet a spanyol olimpiai bizottság épp akkor vetett el, amikor én Spanyolországba érkeztem. A szöveg rövidke élete alatt is akkora vihart kavart, hogy még Magyarországra is jutott belőle. Ugyanekkor döntött a jobboldal vezetése arról, hogy a közelgő választásokon nem indítják utolsó hiteles emberüket, Gallardón madridi polgármestert, hanem helyette a vitatott múltú üzletember, Manuel Pizarro lesz a második a párt listáján. Az internetes El País olvasókör, amelynek én is tagja vagyok, jó szimattal tüstét felfedezte az összefüggést a fordulatok és az én spanyol utam között. A kelet-európai ágens a jobboldal bomlasztására Spanyolországba érkezett, és már munkához is látott.
Megérkezésem után mindenekelőtt internetet keresek, hogy kézhez vegyem az utasításokat. Az olvasókör tagjai még utazás előtt ígérték, hogy összeállítanak nekem egy listát azokról a bárokról, amelyeket föltétlenül meg kell látogatnom Madridban a pár nap alatt, míg a nemzeti könyvtárban dolgozom. Velük a Carabanchel negyed egy ecuadori internet-kávézójában lépek összeköttetésbe, amely példás internacionalista testvériséget épített ki a világ számos országának proletárjaival. A helyiség felét egy kolumbiai élelmiszerbolt foglalja el, amelynek polcain az áruk nem fajta, hanem eredet szerint sorakoznak, kézzel írott táblákkal szakozva, mint a könyvtárban, hogy a vendégmunkásnak ne kelljen soká keresgélnie: Ecuador, Argentína, Peru, Lengyelország, Románia... Az általam ismert országokat egyértelműen olyan áruk képviselik, amelyek nélkül az adott ország vendégmunkásai félkarú óriások: például borszéki ásványvíz és brassói cujka a román bevándorlóknak, akik épp ezekben a napokban bontják le illegálisan és árusítják ki francóista szuvenírként az egykor hírhedt, ma elhagyottan álló Carabanchel-börtön vaskorlátait, harminc euróért könyöknyi darabját. „Veszik ezt?” kérdezem a borszéki vízre mutatva a kis kerek kolumbiai eladótól. „Mint a cukrot!” feleli széles mosollyal.
Az első programpont a Rastro megtekintése, amelyre másnap, vasárnap reggel kerül sor. A Madrid meredek déli utcáin elterülő ócskapiac azonban ma már nem sok igazi érdekességet kínál, inkább csak turistalátványosság és olcsó kínai áruk piaca. A Ribera de Curtidores egymást érő halfalatozói azonban bőséges kárpótlást nyújtanak a tenger nélküli országból érkező megfigyelő számára.
Este még elmegyünk Anával a barátjuk, Carlos Salem argentin író által üzemeltetett Bukowski Clubba, de ezzel meg is szakad a sor. Nem jutok már el a Bilbao metróállomásnál lévő Cafe Comercialba, sem Moyano antikváriumaiba, sem a Sol metróállomásnál lévő „El Trebol” pizzeriába, ahol Gerardót és Arturót kellene üdvözölnöm Ariel nevében. Kitör rajtam az influenza, és lázasan fekszem odahaza a két napon át, amelyet pedig könyvtárazásra és városnézésre szántam. Mission incomplete. Még szerencse, hogy utolsó erőmmel legalább a nemzeti könyvtárhoz el tudtam vánszorogni, ahol megtudom, hogy a könyvtár váratlanul bezárt, mert egy argentin diplomata hónapokon át lopta a könyveket, és most, hogy lebukott, leltároznak. Jobb is így, legalább nem bosszant annyira a betegség által rám kényszerített tétlenség.
Ana és José, barátaink, akikkel még Iránban ismerkedtünk meg, odaadóan ápolnak. Teát főznek, gyógyszereznek, mellém adják Orsónt, a nagy plüss bernáthegyi kutyát ágymelegítőnek. Megkérem őket, hozzanak borszéki vizet a kolumbiai boltból, mert ezt gyógyszerként is használják a Székelyföldön. A brassói cujkával nem merek kísérletezni.
Szerdán kora reggel még a betegség utáni kábultsággal bolyongok a madridi repülőtér 4-es terminálján, konnektort keresve a számítógép számára. A spanyol repülőtereken mindig találok helyet, ahol dolgozhatok néhány órát indulásig. Itt azonban most ez sem sikerül. A kávézókban, a salátabárokban, sőt még a mindig megbízható McDonaldsban is irigy kezek simították el az oszlopok alját és a falakat a székek mellett.
Legalább egy kávéra leülök, könyvvel a kezemben. Közben bemondják, hogy a mallorcai gép egy órás késéssel indul. Épp azt olvasom, milyen reménytelenül próbálkozik Kapuściński repülőt találni a kongói forradalom idején, amikor valaki dúdolni kezd mellettem. Felkapom a fejem. Egy fiatal nő dúdol hangosan a szomszéd asztalnál a kávé fölött, félig még alva, kitartóan. Nem tudom kivenni a dallamot, a ritmus is szabad. Mintha flamenco lenne, aztán mintha valami ballada. A rekedtes alt hang betölti, otthonossá teszi a kávézót. Bienvenido a España.
Megérkezésem után mindenekelőtt internetet keresek, hogy kézhez vegyem az utasításokat. Az olvasókör tagjai még utazás előtt ígérték, hogy összeállítanak nekem egy listát azokról a bárokról, amelyeket föltétlenül meg kell látogatnom Madridban a pár nap alatt, míg a nemzeti könyvtárban dolgozom. Velük a Carabanchel negyed egy ecuadori internet-kávézójában lépek összeköttetésbe, amely példás internacionalista testvériséget épített ki a világ számos országának proletárjaival. A helyiség felét egy kolumbiai élelmiszerbolt foglalja el, amelynek polcain az áruk nem fajta, hanem eredet szerint sorakoznak, kézzel írott táblákkal szakozva, mint a könyvtárban, hogy a vendégmunkásnak ne kelljen soká keresgélnie: Ecuador, Argentína, Peru, Lengyelország, Románia... Az általam ismert országokat egyértelműen olyan áruk képviselik, amelyek nélkül az adott ország vendégmunkásai félkarú óriások: például borszéki ásványvíz és brassói cujka a román bevándorlóknak, akik épp ezekben a napokban bontják le illegálisan és árusítják ki francóista szuvenírként az egykor hírhedt, ma elhagyottan álló Carabanchel-börtön vaskorlátait, harminc euróért könyöknyi darabját. „Veszik ezt?” kérdezem a borszéki vízre mutatva a kis kerek kolumbiai eladótól. „Mint a cukrot!” feleli széles mosollyal.
Az első programpont a Rastro megtekintése, amelyre másnap, vasárnap reggel kerül sor. A Madrid meredek déli utcáin elterülő ócskapiac azonban ma már nem sok igazi érdekességet kínál, inkább csak turistalátványosság és olcsó kínai áruk piaca. A Ribera de Curtidores egymást érő halfalatozói azonban bőséges kárpótlást nyújtanak a tenger nélküli országból érkező megfigyelő számára.
Este még elmegyünk Anával a barátjuk, Carlos Salem argentin író által üzemeltetett Bukowski Clubba, de ezzel meg is szakad a sor. Nem jutok már el a Bilbao metróállomásnál lévő Cafe Comercialba, sem Moyano antikváriumaiba, sem a Sol metróállomásnál lévő „El Trebol” pizzeriába, ahol Gerardót és Arturót kellene üdvözölnöm Ariel nevében. Kitör rajtam az influenza, és lázasan fekszem odahaza a két napon át, amelyet pedig könyvtárazásra és városnézésre szántam. Mission incomplete. Még szerencse, hogy utolsó erőmmel legalább a nemzeti könyvtárhoz el tudtam vánszorogni, ahol megtudom, hogy a könyvtár váratlanul bezárt, mert egy argentin diplomata hónapokon át lopta a könyveket, és most, hogy lebukott, leltároznak. Jobb is így, legalább nem bosszant annyira a betegség által rám kényszerített tétlenség.
Ana és José, barátaink, akikkel még Iránban ismerkedtünk meg, odaadóan ápolnak. Teát főznek, gyógyszereznek, mellém adják Orsónt, a nagy plüss bernáthegyi kutyát ágymelegítőnek. Megkérem őket, hozzanak borszéki vizet a kolumbiai boltból, mert ezt gyógyszerként is használják a Székelyföldön. A brassói cujkával nem merek kísérletezni.
Szerdán kora reggel még a betegség utáni kábultsággal bolyongok a madridi repülőtér 4-es terminálján, konnektort keresve a számítógép számára. A spanyol repülőtereken mindig találok helyet, ahol dolgozhatok néhány órát indulásig. Itt azonban most ez sem sikerül. A kávézókban, a salátabárokban, sőt még a mindig megbízható McDonaldsban is irigy kezek simították el az oszlopok alját és a falakat a székek mellett.
Legalább egy kávéra leülök, könyvvel a kezemben. Közben bemondják, hogy a mallorcai gép egy órás késéssel indul. Épp azt olvasom, milyen reménytelenül próbálkozik Kapuściński repülőt találni a kongói forradalom idején, amikor valaki dúdolni kezd mellettem. Felkapom a fejem. Egy fiatal nő dúdol hangosan a szomszéd asztalnál a kávé fölött, félig még alva, kitartóan. Nem tudom kivenni a dallamot, a ritmus is szabad. Mintha flamenco lenne, aztán mintha valami ballada. A rekedtes alt hang betölti, otthonossá teszi a kávézót. Bienvenido a España.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.