Immár hagyománnyá vált, hogy születésnapunkon rendszeresen meglepjük három újfundlandi kutyánkat, Burkust, Vidrát és Brumit. Kata születésnapján, júniusban nyírjuk őket, hogy a kanadai fagyokra méretezett bundájukkal kevésbé szenvedjenek a magyar nyár hevétől, az én születésnapomon, decemberben pedig kifésüljük vedlő szőrüket, hogy mi is kevésbé szenvedjünk a mindennapi takarítástól. Azért épp a születésnapunkon, mert így, azt reméljük, nem felejtjük el a kutyafodrásszal már hónapokkal előbb megbeszélt időpontot. De van a dolognak valami szép középkorias íze is, amikor még az ünnepelt ajándékozta meg a barátait.
A decemberi eseményt, amikor a kefével jólesően végigmasszírozzák a bőrüket, talán a kutyák is ajándéknak tekintik. Legalábbis csöndes apátiával tűrik.
A júniusi nyírást azonban, amikor a bőrükre megy a játék, már jóval kevésbé.
A fésülés végére közös születésnapi ajándék is érkezik. Szállingózni kezd a hó, és hamarosan beteríti a falut. Megjött a tél. Brumi idén lát először ilyet. Egymás kifésült szagától és a havazástól megvadulva rontanak ki az erdőbe, boldogan fetrengenek a hóban, teli szájjal habzsolják Újfundland üzenetét.
A decemberi eseményt, amikor a kefével jólesően végigmasszírozzák a bőrüket, talán a kutyák is ajándéknak tekintik. Legalábbis csöndes apátiával tűrik.
A júniusi nyírást azonban, amikor a bőrükre megy a játék, már jóval kevésbé.
A fésülés végére közös születésnapi ajándék is érkezik. Szállingózni kezd a hó, és hamarosan beteríti a falut. Megjött a tél. Brumi idén lát először ilyet. Egymás kifésült szagától és a havazástól megvadulva rontanak ki az erdőbe, boldogan fetrengenek a hóban, teli szájjal habzsolják Újfundland üzenetét.
Nahát! Ez a legszebb bejegyzés. :)
VálaszTörlésLupus? Nem Canes?
VálaszTörlésÉs a szerző vajon kivel azonosul a nevezettek közül?
Én sok évvel ezelőtt láttam valódi lupusokat a stockholmi Skanzenben (A Skanzenben). Szépek voltak, és oda volt írva a kerítésükre, hogy kihalóban vannak, ezért védik őket. Nem tudom, most mi a helyzet; de ahogy a közbeszéd utálja vagy egyenesen gyűlöli a farkasokat (netán fél tőlük, de az lényegében ugyanaz), kevés a remény. Nem érnének meg egy külön bejegyzést tán?
De, persze canis midhárom, csak azzal mindössze a „canis merga” latin mondás jut eszembe, míg ha lupusok – aminek méretüknél fogva szívesen tekintjük őket – akkor a „lupus in fabula” helyzetleírás kis változtatással tökéletesen illik erre az évente kétszer ismétlődő helyzetre. Tabulára, azaz asztalra a nyíró szerint azért kell helyezni őket, mert a földtől ilyen magasságra emelve inukba száll a bátorság, és jámboran tűrik a procedúrát.
VálaszTörlésÉn leginkább a szegény gazdával azonosulok, aki vagyok, hogy jó másfél órán át vigasztalgatnom és csitítgatnom kell három berezelt kutyát, miközben az orrom lassan megtelik finom szőrrel.
Igazi lupusokkal kevés tapasztalatom volt életemben, még csak állatkertben sem voltak említésre méltó találkozásaink. Egy emlékezetes könyvet viszont olvastam róluk, Jiang Rong nemrég megjelent Farkastotemét, arról gondolkodtam is, hogy írok, de nálam hivatottabbak végül is megtették helyettem.