Nagyanyám családneve Czap volt. Nincs ebben semmi különös, hiszen a hatezres Mándok szinte minden családját így hívták. Olyannyira, hogy amikor a hatóság valamiképpen rendet akart vágni ebben az egynemű halmazban, kénytelen volt az ABC betűivel megkülönböztetni az egyes leszármazási ágazatokat, mint az antropológusok teszik: sokad-nagynénénk, Idusnéni például, aki második anyánkként nevelt tízünket, a Czap G. nevet viselte.
A név eredetét azonban homály fedi. Sokáig azt gondoltam, talán a közeli – a trianoni határ által félbevágott – Csap / Чоп városka nevéből ered, míg nyelvészeten meg nem tanultam, hogy az etimológiában Cs-ből nem lesz C, és viszont.
Egy másik, erősen alternatív magyarázatot a sumér-magyar rokonság egy elkötelezett híve sulykolt a fejembe – „capu”, a sumér „szapu”, azaz „szapul” szóból – miközben a sumér-magyar rokonság elkötelezett ellenfele, Komoróczy Géza ajtaja előtt vártunk konzultációra. Egyikünk sem járt még a professzornál. Ő utánam következett, és néha eltűnődöm rajta, miként végződhetett a beszélgetés.
Az internet azonban mindenre fényt derít. Az infanata.org szájton – a kortárs orosz könyvkiadás egyik legjobb terjesztője – nemrégiben jelent meg Pavlo Csucska „Прізвища закарпатських українців. Історико-етимологічний словник” (A kárpátontúli – tehát a történeti Magyarországtól 1918-ban Csehszlovákiához, majd 1945-ben Ukrajnához csatolt területen, mifelőlünk nézve Kárpátalján élő – ukránok családnevei. Történeti-etimológiai szótár) című gyűjtése (Львів 2005), címlapján az egyes ukrán dialektusokat ábrázoló térképpel, amelyen előzékenyen ukránul tünteti fel a magyar városokat (Mándok körülbelül Záhony lágyságjelénél található), miközben a dialektusok közül nagyvonalúan kifelejt minket, magyarországi ruszinokat (hogy milyen nemzetépítő célból, azt megtudhatjuk a ruszin Bonkáló Sándor Rutének, Budapest, 1996 c. könyvéből).
„Minket”, mondom, merthogy Mándok lakossága jórészt elmagyarosodott ruszinokból áll, akiket a falu földesurai több hullámban telepítettek be jobbágynak a Kárpátokból. Ők építették a 16-17. században a Bukóc nevű dombon a mai Magyarország egyetlen görögkatolikus ruszin fatemplomát – amely ma a szentendrei Skanzenben áll –,
s a nővéreimet máig keserítő vékony szálú szláv haj mellett ők hagyták a falura a Czap nevet is.
Izgatottan töltöttem le a könyvet: vajon benne vagyunk-e a történelemben? És benne vagyunk. Az 589-90. oldalon azt találja a sóvár olvasó:
Цап – Вл, Мк, Пр, Вб, Уж, Хс, Тч. 1695: Симко Цапъ – Давидково (ПаПо-I 176); 1705: свідок Czap Alexa, a 1715: кр. Andr. Czab (!) – Бирсана, Дубове (Bélay 143, 136); 1764: Czap – Чепа (Szabó 314); 1755: Ioann Цапп – Сокирниця (Гаджеґа-М 192, 193); 1787: Cap – Фолюш, Ославиця, Межибрід та ін. на Лемк, Присліп, Спас на Бойк (ЙМ). ◄ Від традиційної назви тварини цап (Чопей 422, ДэжеДел 177). Серед угорців апел. cáp має також “літній вусатий чоловік” (Kázmér 199)
Azaz hogy a név már a 17. századtól – az első fennmaradt összeírásoktól – kezdve legalább hét faluban, köztük Mándokon (Мк) dokumentált, s hogy a „kecskebak” jelentésű hagyományos „cap” elnevezésből ered, amelyet magyar nyelven „cáp” formában „nagybajszú férfi” jelentésben is használnak.
De tényleg ezt jelenti a „cap”? Hiszen az orosz nyelvben – legalábbis az orosz szótárakban – nincs ilyen szó. Szerencsére az infanata.org nemrégen elkezdte felrakni a nagy ukrán értelmező szótárt is (Словник українскої мови, Київ 1980), s ennek frissen megjelent 11. kötetében (pp. 179-180.) az áll:
ЦАП, а. ч. 1. Самець кози. Валя виганяє з двору вівці, між ними цап (Вас., III, 1960, 326); Від сусіди вийшов з двору Сдоровенний сивий цап. Вийшов, свівся дибки вгору I зубами гілку хап! (С. Ол., Вибр., 1959, 159); * У порівн. Стриба, як цап на городі (Помис, 1864, № 12494); Чужі пішли, але з Бекіром трудна була рада: він уперся, як цап, і лишився на ніч (Коцюб., II, 1955, 155); Він, мов мой цап, буцнув головою і кунувся вниз (Чаб., Балкан. весна, 1960, 24); // Самець дикої кози, сарни; козел. Дикий цап кричав десь в лісі жалібно, різко (Фр., III, 1950, 433); // перен., ірон. Про чоловіка з неприємним, фальшивим голосом; про бородатого або старого чоловіка.
◊ Борода цапом – борода, яка формою нагадує цапину. Сурмач на березі сидимь, грає. Перед ним уже стоямь, завмерши, четверо бородамих людей. Бороди широкі й різноманітні: лопатою, цапом, бакенбардами, але бороди всі солідні й укохані (Ю. Янов., IV, 1959, 44); Цапом стрибати – високо й незграбно стрибати; стрибати як цап. А тим часом [чорт] скік к одвірку – Ну цапом стрибати! З прогонича зуздрів дірку – Та й шморгнув із хами (Г.-Арт., Байки., 1958, 74); Як з цапа вовни з кого – чого – те саме, що Як з цапа молока (див. молоко). Із нього науки, як з цапа вовни (Фр., IV, 1950, 226); Як з цапа молока див. молоко.
Azaz hogy a név valóban „bak”-ot jelent, s ez a szó az évszázadok folyamán számos szólást is nemzett, a „kecskeszakáll” és „bakugrás” kifejezésektől a „Baktól akar gyapjút / tejet” mondásig.
A szó azonban nyilvánvalóan nem szláv eredetű, hiszen szinte minden más szláv nyelv a козел, kozel, koza stb. változatokat használja a kecskebak megnevezésére. Akkor hát honnan származik?
Az Етимологічний словник української мови (Az ukrán nyelv etimológiai szótára) hat kötetéből még csak az első négy van fenn az infanata.org-on, s az utolsó kötet a Ц betűvel még várat magára. Minthogy azonban Pavlo Csucska névtára szerint a cáp változat a magyarban is honos, nézzük meg, mit mond erről a Tótfalusi-féle Magyar etimológiai nagyszótár:
cáp – ‘kecskebak’: Román eredetű szó (ţap) a keleti nyelvjárásokban, olykor ‘herélt hím háziállat’ értelemben is.
A román-magyar nagyszótár csakugyan tartalmazza a „ţap” szót, és miközben megismétli az ukrán kifejezéseket – ezáltal is igazolva az ukrán szó román eredetét –, számos további szólással is gazdagítja annak jelentését:
ţap, ţapi hn fn 1. áll bakkecske, kecskebak; ◊ ţap ispăşitor bűnbak; ar mulge şi ţapul megfejné a bakkecskét is; a sări ca un ţap úgy ugrik mint egy (bak)kecske; (a sta) ca un ţap logodit úgy bámul, mint borjú az új kapura (tkp. úgy áll mint egy eljegyzett bakkecske); 2. áll bak; ţap-negru zergebak; 3. cövek ţapi bătuti în pămînt földbevert cövekek; 4. egy pohár sör; a bea un ţap de bere iszik egy pohár sört 5. söröspohár [pahar pentru bere]; 6. csill Kos; 7. növ barba-ţapului szakállas tündérfürt, kecskeláb, erdei tündérfürt [Spiraea aruncus]
A teljesség kedvéért már csak annak kellene utánanézni, vajon a román szó honnan ered. A legtekintélyesebb román etimológiai szótár, Alexandru Ciobănescu Diccionario etimológico rumano-ja – amelyet a szerző spanyol emigrációban állított össze, s a lagunai egyetem spanyol nyelven adta ki 1958 és 1966 között – ugyan megvan a Széchényi könyvtárban, de ott most épp nyári szünet van. Ősszel, ha feljutok, megírom a folytatást, s addig is azt a humanista álmot dédelgetem: hátha a román ţap szó az ugyancsak „kecskebak” jelentésű latin caper-ből ered, s ilyenformán szerény ruszin nemzetségünk neve a Corvinusokéval és Ursinusokéval egy tőről sarjad.
cáp 1560 k.: „Castratus: chap: órw: herelth kechke” (GyöngySzt. 3766.); 1627: czáp (Nyr. 14:82); 1637: csap (OklSz.); 1840: czaf (MNy. 12:43); 1863: Czápsa sz. (Kriza: Vadr. 495); – capf, capp (MTsz.); Czapi sz. (Herman: Pászt. 455); caff, cáp (ÚMTsz.). J: 1. 1560 k.: ’herélt hím állat (kecske, juh, bika stb.); verschnittenes männliches Tier (Ziege, Schaf, Stier usw.)’ (l. fent); 2. 1584: ’kecskebak; Ziegenbock | bak; Bock’ (OklSz.); 3. 1641: ’öreg, szakállsa ember; alter bärtiger Mann’ (Kereszt: FKer. 398: NySz.).
Román eredetű, esetleg szlovák közvetítéssel is; vö. rom. ţap ’kecskebak’; – vö. még szlk. ’(kecske)bak; mocskos ember’. A román szó etimológiája vitatott; talán az illírből származik; vö. albán capcap, cjap, sqap ’kecskebak’. A vlach pásztorterminológia elemeként Dél- és Kelet-Európa csaknem valamennyi nyelvébe belekerült; vö.: ol. N. zappe, zappo ’kecskebak’; dalmát zapo ’ua.’; szb.-hv. Ča cap ’ua.’ szln. càp ’ua.’; le. cap ’kos, (kecske)bak; herélt kecskebak; goromba, szakállas fickó’; or. N. цап ’kecskebak’. Hasonló hangalakú és jelentésű szó távolabbi nyelvekben is található (vö. krimi gót stap ’kecskebak’; perzsa čapiš ’egyéves kecskebak’; osz. caev ’kecskebak’; ótörök *čābiš ’féléves kecskegida’), de ezeknek a román szóhoz való viszonyuk még tisztázásra szorul. – A magyar szó 1637-i csap adata talán csak írásváltozat. A nyelvterület keleti és északkeleti részén a szó forrása a román volt; máshol szlovák közvetítéssel is számolhatunk. Az adatok időrendje ellenére is valószínűbbnek látszik, hogy a rom. ţap-ot eredeti ’kecskebak’ jelentésében vettük át, a magyarban azonban a cáp már igen korán a ’kiherélt bak’ jelentésre specializálódott, majd más herélt háziállatra is alkalmazták. – Németből való származtatása téves. – Nyelvjárási szó.
Budenz: NyK. 2: 475; Edelspacher: NyK. 12: 98; Szarvas: Nyr. 11: 121, 14: 7; Alexics: Nyr. 17: 320, 26: 502; Moldován: Alsófehér vm. 1/2: 799; Melich: NyK. 39: 35; Herman: Pászt. 455, 539, 703; ÉtSz.; Bernecker: SlEtWb. 120; Mariánovics Milán: Nyr. 46: 183; Drăganu: Rom. 185; Skalička: Sb.Fil. 11: 82; Cranjala: RumVl. 231; Gáldi-Makkai: RomTört. 29; Balogh: ErdMúz 47: 430; Blédy: Infl. 32; Kniezsa: SzlJsz 805, MNy. 61: 140; Cioranescu: DiccEtRum. 823; Márton: MNy. 52: 95, NyIrK. 6: 280; Machek: EtSlČSl. 54; Szabó T. A.: NyIrK. 4: 302, StUnBB. 1960. 2: 18, 24, 1962. 2: 15, 16, 21, 24; Molnár N.: Áll. 21 (Meyer-Lübke: RomEtWb.3 9599.; Vasmer: RussEtWb. 3: 281; Abajev: EtOs. 1: 307; Trubačev: DomŽiv. 89.)
Egy álommal kevesebb tehát: a román szó nem latin, hanem illír eredetű (s így újabb bizonyítékkal szolgál a balkanológus Schütz István elméletére, aki a román nyelvet az albánból származtatja). Ám még így is vigasztal a tudat, hogy a név legalább jelentésénél fogva rokon a történetíró Gnaeus Pompeius Trogus, a lantos Bakfark Bálint, vagy a botanikus Hieronymus Bock nevével. Meg a Velkopopovický Kozeléval.
A név eredetét azonban homály fedi. Sokáig azt gondoltam, talán a közeli – a trianoni határ által félbevágott – Csap / Чоп városka nevéből ered, míg nyelvészeten meg nem tanultam, hogy az etimológiában Cs-ből nem lesz C, és viszont.
Egy másik, erősen alternatív magyarázatot a sumér-magyar rokonság egy elkötelezett híve sulykolt a fejembe – „capu”, a sumér „szapu”, azaz „szapul” szóból – miközben a sumér-magyar rokonság elkötelezett ellenfele, Komoróczy Géza ajtaja előtt vártunk konzultációra. Egyikünk sem járt még a professzornál. Ő utánam következett, és néha eltűnődöm rajta, miként végződhetett a beszélgetés.
Az internet azonban mindenre fényt derít. Az infanata.org szájton – a kortárs orosz könyvkiadás egyik legjobb terjesztője – nemrégiben jelent meg Pavlo Csucska „Прізвища закарпатських українців. Історико-етимологічний словник” (A kárpátontúli – tehát a történeti Magyarországtól 1918-ban Csehszlovákiához, majd 1945-ben Ukrajnához csatolt területen, mifelőlünk nézve Kárpátalján élő – ukránok családnevei. Történeti-etimológiai szótár) című gyűjtése (Львів 2005), címlapján az egyes ukrán dialektusokat ábrázoló térképpel, amelyen előzékenyen ukránul tünteti fel a magyar városokat (Mándok körülbelül Záhony lágyságjelénél található), miközben a dialektusok közül nagyvonalúan kifelejt minket, magyarországi ruszinokat (hogy milyen nemzetépítő célból, azt megtudhatjuk a ruszin Bonkáló Sándor Rutének, Budapest, 1996 c. könyvéből).
„Minket”, mondom, merthogy Mándok lakossága jórészt elmagyarosodott ruszinokból áll, akiket a falu földesurai több hullámban telepítettek be jobbágynak a Kárpátokból. Ők építették a 16-17. században a Bukóc nevű dombon a mai Magyarország egyetlen görögkatolikus ruszin fatemplomát – amely ma a szentendrei Skanzenben áll –,
s a nővéreimet máig keserítő vékony szálú szláv haj mellett ők hagyták a falura a Czap nevet is.Izgatottan töltöttem le a könyvet: vajon benne vagyunk-e a történelemben? És benne vagyunk. Az 589-90. oldalon azt találja a sóvár olvasó:
Цап – Вл, Мк, Пр, Вб, Уж, Хс, Тч. 1695: Симко Цапъ – Давидково (ПаПо-I 176); 1705: свідок Czap Alexa, a 1715: кр. Andr. Czab (!) – Бирсана, Дубове (Bélay 143, 136); 1764: Czap – Чепа (Szabó 314); 1755: Ioann Цапп – Сокирниця (Гаджеґа-М 192, 193); 1787: Cap – Фолюш, Ославиця, Межибрід та ін. на Лемк, Присліп, Спас на Бойк (ЙМ). ◄ Від традиційної назви тварини цап (Чопей 422, ДэжеДел 177). Серед угорців апел. cáp має також “літній вусатий чоловік” (Kázmér 199)
Azaz hogy a név már a 17. századtól – az első fennmaradt összeírásoktól – kezdve legalább hét faluban, köztük Mándokon (Мк) dokumentált, s hogy a „kecskebak” jelentésű hagyományos „cap” elnevezésből ered, amelyet magyar nyelven „cáp” formában „nagybajszú férfi” jelentésben is használnak.
De tényleg ezt jelenti a „cap”? Hiszen az orosz nyelvben – legalábbis az orosz szótárakban – nincs ilyen szó. Szerencsére az infanata.org nemrégen elkezdte felrakni a nagy ukrán értelmező szótárt is (Словник українскої мови, Київ 1980), s ennek frissen megjelent 11. kötetében (pp. 179-180.) az áll:
ЦАП, а. ч. 1. Самець кози. Валя виганяє з двору вівці, між ними цап (Вас., III, 1960, 326); Від сусіди вийшов з двору Сдоровенний сивий цап. Вийшов, свівся дибки вгору I зубами гілку хап! (С. Ол., Вибр., 1959, 159); * У порівн. Стриба, як цап на городі (Помис, 1864, № 12494); Чужі пішли, але з Бекіром трудна була рада: він уперся, як цап, і лишився на ніч (Коцюб., II, 1955, 155); Він, мов мой цап, буцнув головою і кунувся вниз (Чаб., Балкан. весна, 1960, 24); // Самець дикої кози, сарни; козел. Дикий цап кричав десь в лісі жалібно, різко (Фр., III, 1950, 433); // перен., ірон. Про чоловіка з неприємним, фальшивим голосом; про бородатого або старого чоловіка.
◊ Борода цапом – борода, яка формою нагадує цапину. Сурмач на березі сидимь, грає. Перед ним уже стоямь, завмерши, четверо бородамих людей. Бороди широкі й різноманітні: лопатою, цапом, бакенбардами, але бороди всі солідні й укохані (Ю. Янов., IV, 1959, 44); Цапом стрибати – високо й незграбно стрибати; стрибати як цап. А тим часом [чорт] скік к одвірку – Ну цапом стрибати! З прогонича зуздрів дірку – Та й шморгнув із хами (Г.-Арт., Байки., 1958, 74); Як з цапа вовни з кого – чого – те саме, що Як з цапа молока (див. молоко). Із нього науки, як з цапа вовни (Фр., IV, 1950, 226); Як з цапа молока див. молоко.
Azaz hogy a név valóban „bak”-ot jelent, s ez a szó az évszázadok folyamán számos szólást is nemzett, a „kecskeszakáll” és „bakugrás” kifejezésektől a „Baktól akar gyapjút / tejet” mondásig.
A szó azonban nyilvánvalóan nem szláv eredetű, hiszen szinte minden más szláv nyelv a козел, kozel, koza stb. változatokat használja a kecskebak megnevezésére. Akkor hát honnan származik?
Az Етимологічний словник української мови (Az ukrán nyelv etimológiai szótára) hat kötetéből még csak az első négy van fenn az infanata.org-on, s az utolsó kötet a Ц betűvel még várat magára. Minthogy azonban Pavlo Csucska névtára szerint a cáp változat a magyarban is honos, nézzük meg, mit mond erről a Tótfalusi-féle Magyar etimológiai nagyszótár:
cáp – ‘kecskebak’: Román eredetű szó (ţap) a keleti nyelvjárásokban, olykor ‘herélt hím háziállat’ értelemben is.
A román-magyar nagyszótár csakugyan tartalmazza a „ţap” szót, és miközben megismétli az ukrán kifejezéseket – ezáltal is igazolva az ukrán szó román eredetét –, számos további szólással is gazdagítja annak jelentését:
ţap, ţapi hn fn 1. áll bakkecske, kecskebak; ◊ ţap ispăşitor bűnbak; ar mulge şi ţapul megfejné a bakkecskét is; a sări ca un ţap úgy ugrik mint egy (bak)kecske; (a sta) ca un ţap logodit úgy bámul, mint borjú az új kapura (tkp. úgy áll mint egy eljegyzett bakkecske); 2. áll bak; ţap-negru zergebak; 3. cövek ţapi bătuti în pămînt földbevert cövekek; 4. egy pohár sör; a bea un ţap de bere iszik egy pohár sört 5. söröspohár [pahar pentru bere]; 6. csill Kos; 7. növ barba-ţapului szakállas tündérfürt, kecskeláb, erdei tündérfürt [Spiraea aruncus]
A teljesség kedvéért már csak annak kellene utánanézni, vajon a román szó honnan ered. A legtekintélyesebb román etimológiai szótár, Alexandru Ciobănescu Diccionario etimológico rumano-ja – amelyet a szerző spanyol emigrációban állított össze, s a lagunai egyetem spanyol nyelven adta ki 1958 és 1966 között – ugyan megvan a Széchényi könyvtárban, de ott most épp nyári szünet van. Ősszel, ha feljutok, megírom a folytatást, s addig is azt a humanista álmot dédelgetem: hátha a román ţap szó az ugyancsak „kecskebak” jelentésű latin caper-ből ered, s ilyenformán szerény ruszin nemzetségünk neve a Corvinusokéval és Ursinusokéval egy tőről sarjad.
* * *
Lapzárta után. Noha a román szótár még elérhetetlen, de legalább A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárá-hoz sikerült időközben hozzáférnem (köszönet érte annak, akit illet!) Ez pedig a következőt írja a cáp szóról:cáp 1560 k.: „Castratus: chap: órw: herelth kechke” (GyöngySzt. 3766.); 1627: czáp (Nyr. 14:82); 1637: csap (OklSz.); 1840: czaf (MNy. 12:43); 1863: Czápsa sz. (Kriza: Vadr. 495); – capf, capp (MTsz.); Czapi sz. (Herman: Pászt. 455); caff, cáp (ÚMTsz.). J: 1. 1560 k.: ’herélt hím állat (kecske, juh, bika stb.); verschnittenes männliches Tier (Ziege, Schaf, Stier usw.)’ (l. fent); 2. 1584: ’kecskebak; Ziegenbock | bak; Bock’ (OklSz.); 3. 1641: ’öreg, szakállsa ember; alter bärtiger Mann’ (Kereszt: FKer. 398: NySz.).
Román eredetű, esetleg szlovák közvetítéssel is; vö. rom. ţap ’kecskebak’; – vö. még szlk. ’(kecske)bak; mocskos ember’. A román szó etimológiája vitatott; talán az illírből származik; vö. albán capcap, cjap, sqap ’kecskebak’. A vlach pásztorterminológia elemeként Dél- és Kelet-Európa csaknem valamennyi nyelvébe belekerült; vö.: ol. N. zappe, zappo ’kecskebak’; dalmát zapo ’ua.’; szb.-hv. Ča cap ’ua.’ szln. càp ’ua.’; le. cap ’kos, (kecske)bak; herélt kecskebak; goromba, szakállas fickó’; or. N. цап ’kecskebak’. Hasonló hangalakú és jelentésű szó távolabbi nyelvekben is található (vö. krimi gót stap ’kecskebak’; perzsa čapiš ’egyéves kecskebak’; osz. caev ’kecskebak’; ótörök *čābiš ’féléves kecskegida’), de ezeknek a román szóhoz való viszonyuk még tisztázásra szorul. – A magyar szó 1637-i csap adata talán csak írásváltozat. A nyelvterület keleti és északkeleti részén a szó forrása a román volt; máshol szlovák közvetítéssel is számolhatunk. Az adatok időrendje ellenére is valószínűbbnek látszik, hogy a rom. ţap-ot eredeti ’kecskebak’ jelentésében vettük át, a magyarban azonban a cáp már igen korán a ’kiherélt bak’ jelentésre specializálódott, majd más herélt háziállatra is alkalmazták. – Németből való származtatása téves. – Nyelvjárási szó.
Budenz: NyK. 2: 475; Edelspacher: NyK. 12: 98; Szarvas: Nyr. 11: 121, 14: 7; Alexics: Nyr. 17: 320, 26: 502; Moldován: Alsófehér vm. 1/2: 799; Melich: NyK. 39: 35; Herman: Pászt. 455, 539, 703; ÉtSz.; Bernecker: SlEtWb. 120; Mariánovics Milán: Nyr. 46: 183; Drăganu: Rom. 185; Skalička: Sb.Fil. 11: 82; Cranjala: RumVl. 231; Gáldi-Makkai: RomTört. 29; Balogh: ErdMúz 47: 430; Blédy: Infl. 32; Kniezsa: SzlJsz 805, MNy. 61: 140; Cioranescu: DiccEtRum. 823; Márton: MNy. 52: 95, NyIrK. 6: 280; Machek: EtSlČSl. 54; Szabó T. A.: NyIrK. 4: 302, StUnBB. 1960. 2: 18, 24, 1962. 2: 15, 16, 21, 24; Molnár N.: Áll. 21 (Meyer-Lübke: RomEtWb.3 9599.; Vasmer: RussEtWb. 3: 281; Abajev: EtOs. 1: 307; Trubačev: DomŽiv. 89.)
Egy álommal kevesebb tehát: a román szó nem latin, hanem illír eredetű (s így újabb bizonyítékkal szolgál a balkanológus Schütz István elméletére, aki a román nyelvet az albánból származtatja). Ám még így is vigasztal a tudat, hogy a név legalább jelentésénél fogva rokon a történetíró Gnaeus Pompeius Trogus, a lantos Bakfark Bálint, vagy a botanikus Hieronymus Bock nevével. Meg a Velkopopovický Kozeléval.
