Odesszai anzix

Mullmann műterem, Preobrazsenszkaja 68: épp az a szálloda, ahol ezt most írom.
A földszinti mobiltelefon-bolt ezek szerint azelőtt fotóműterem volt.

Ma reggel az odesszai ócskapiacon, még álmos szemmel figyelem a kirakodást, hol kerül elő régi fotográfia. „Emlékszik rám?” ereszkedik elém egy lapáttenyér. Majdnem egy éve vettem tőle hat fotót, egy családi hagyaték hat darabját. „Nézze csak.” Egy képeslap külön tasakba bugyolálva, nincs is kirakva, úgy hámozza elő, Tátraszéplak, villamosvasút távolodik a hegyek között, Ritter József hadapródjelölt a hadikórházból őnagysága Pozdnik Paula úrleánynak, Kispest, Üllői út 220-22, Teudloff-Dittrich gyár. Ezerkilencszáztizennégy októbere. „Ezt magának raktam félre.”

„Ali bácsi fivérével és apjával”. Egy kaukázusi Odesszában.

Czortków, Buczacz, Tarnopol, délkelet-galíciai városok a Monarchia határán, onnan jött Odesszába, ezeket gyűjtötte hosszan, hogy végül aztán eladja. Lengyel katonát osztrák mundérból büszkén átöltözve az újszülött ország egyenruhájába, „mire a levelek lehullanak”-propagandaképeslapot, galíciai udvaron szalonnázó német vezérkart. Vennék két osztrák-magyar tisztet is, Czortków, Photo-Atelier Kaufmann, egymás vállát átölelve lágy tekintettel néznek a lencsébe, de nem eladó. „Ez itt rajta a nagyapám.”

Én csak néhány szót tudok kiolvasni a népi helyesírással írt lengyel feliratokból, tudnak segíteni?

„Egy rubel”, mondja az apró, színes szovjet mesefüzetre. „Rubel?” kérdezem meghökkenve. „Nem hrivnya?” „Úgy is mondhatjuk”, mosolyodik el, „de hát Oroszországban vagyunk, nem?” „Vagy úgy, bocsásson meg. Külföldi vagyok.”

R. Rubinjanc fotóműterme, Jereván város

„Mibe kerül ez a vasúti igazolvány?” „Nem az enyém, itt a szomszédé, csak pont elment, várjon, felhívom.” „Ljozs, mibe kerül ez a Raszputyin-fejű?”

Thoma Zsuk (a forradalom által betiltott görög Th betűvel írva) igazolványa az odesszai vasutakra 1919. augusztus 16-tól 1924. augusztus 24-ig. Vajon végig kihasználta-e?

A katakombák háromezer kilométer hosszan hálózzák be Odessza alvilágát, valaha több mint ezer lejáratuk volt a városból, míg a szovjet rendszer elővigyázatosságból be nem betonozta valamennyit. Egyet hagytak csak, Nyerubajszkoje faluban, húsz kilométer biztonságos távolságra a várostól, itt ötszáz méternyi látogatható, ennyin sűrítik össze a partizánmozgalmat megelevenítő élethű installációt, kőből faragott ágyak, kőből készült iskolapadok, toalettasztalka kőből a női szálláson, fölötte életnagyságú tükörrel, meghatóan nett elképzelés a minden körülmények között szovjet emberről. Az elődök szájába adott üzenetnek szerves része a helyi vezető monológja, aki nem úgy mutatja be az installációt, hogy „ilyen volt”, hanem hogy „ez volt itt”. „És mit gondolnak ma erről a falubeliek?” zökkenti ki a sínről a kérdés. „Hát”, mondja, meg sem lepődve, „sokan azt mondják, jobb lett volna, ha itt maradnak a fasiszták. Mert ugye templomokat építettek, meg megadták a vasárnapi pihenőnapot, meg végre lehetett vállalkozni. Mások meg hogy jobb lenne, ha még ma is kommunizmus lenne. Mert van a faluban egy asszony, az apja Magyarországon esett el a háborúban, úgyhogy évente kétszer mehetett a sírt ápolni, mindig jó ruhákkal meg egyéb holmikkal jött haza, amit eladott, mindenki csodálta, de azért azt mondták, csak jobb itt, hát akárhogy is, itt ingyen van a tanulás, ingyen az orvosi ellátás. Hát ezért verték ki végül a fasisztákat is.”

Nem gyűjtöm a fotókat, csak a Wang folyón való bemutatás öröméért vásárolom, és ön+postaköltségért szívesen átadom olyannak, aki igazán megbecsüli őket. A 001 és 003 számúnak már van gazdája.

Áttűnés: Ideális család

A krumme lankei SS-lakótelepről írva említettük, milyen pozitív fogadtatásra talált a német állampolgárok széles körében a nemzetiszocialista párt idilli családmodellje. A modell sikeres képi megfogalmazása az NSDP plakátjáról az 1933. szeptember 21-én a párt szervezeteként alapított Winterhilfswerk plakátjára is átkerült. A szervezet célja az volt, hogy széles körű gyűjtések révén juttassák meleg ruhához, fűtéshez és ételhez a rászorultakat. A feladat fontosságára való tekintettel a szervezet 1936. december 1-től közvetlenül Goebbels propagandaminisztériuma alá került át.


A képen szemmel láthatólag ugyanazt a családot látjuk, csak egy újabb taggal megszaporodva, mégpedig gyors ütemben, mert az angyalhajú lányka nem sokat nőtt közben. De a jól eltalált csoportnak számos egyéb változata is volt. Közülük talán a legszomorúbb az, amelyet segélybélyegen adtak ki a Winterhilfswerk tíz éves évfordulójára, 1943-ban, s amelyen az akkor már valószínűleg legelterjedtebbnek számító, apa nélküli családmodell látható.


A családmodell azonban nem csak a német párt- és állami szervezetek körében talált pozitív fogadtatásra, hanem napjaink Oroszországában is. Ezt bizonyítja, hogy a Sokgyermekes Orosz Családok Egyesületének (ОМС) szájtja első változatában éppen a Winterhilfswerkéhez meglepően hasonló motívumot választott beköszöntő képének.


Az orosz bloggerek hamarosan felfigyeltek a véletlen egybeesésre, s ezután a beköszöntő kép eltűnt a szájtról. De maga a toposz túlságosan is vonzó ahhoz, hogy teljes egészében kiöntsék a fürdővízzel együtt. Ahogy a későbbi német plakátok, úgy az ОМС is az eredeti Winterhilfswerk-csoportkép egy megfelelően stilizált változatát használja mindmáig internetes oldalán.

Egy év magány

A WordPress ez éves blogtevékenységemet summázó év végi üzenete kiábrándító tényre hívta fel a figyelmemet: „2012-ben 0 új poszt volt, ezáltal a blog teljes archívuma 25 posztra emelkedett.” Az automatikus üzenetnek már a szövegezése is letagadhatatlanná teszi, mennyire elképzelhetetlenül lusta író vagyok.

Magyar barátom mondta nekem, amikor tavaly márciusban meglátogattuk Budapesten: „ti törökök nagyszerűen tudtok szép és hosszú történeteket mesélni, de ezek aztán szétfoszlanak, mint a vízipipa füstje”. És tényleg, olyan sok történetet kellene már leírnom: a második világháborúban elesett nagy-nagybátyám történetének folytatását, a frontról küldött levelei alapján, amelyeket most találtam meg apám iratai között; egy fantasztikus történetet azokról az 1941-ben küldött frontlevelekről, amelyek soha nem értek haza; azoknak a történeteit, akik túlélték a koncentrációs táborok lidércnyomását, egyedülálló fotókkal illusztrálva; a kőbe vésett levelek történetét falunk elhagyatott régi temetőjében; egy dal történetét, amely sok ezer kilométert és öt népet ölel át, anélkül, hogy ezek tudnának róla; a nem-perzsa Perzsia történetét, és még sokat, sokat…

Régikönyv-árus a szovjet-azerbajdzsáni költőről elnevezett Islam Safarli (1923-1974) utcán. 1991-ig Mashadi Azizbekov (1876-1918) nevét viselte a rövid életű Bakui Szovjet Köztársaság bukása után kivégzett 26 bakui komisszár egyikéről, Voroncovét Mihail Voroncov (1782-1856) kaukázusi alkirályról 1922-23 között, és a Fonarnaja („lámpás”) utca nevet 1852-ig. Baku, 2011. október

Mindezek a történetek fényképekkel, térképekkel és háttéranyagokkal teli könyvtárakba rendezve várnak sorukra jó öreg laptopom winchesterén, amely minden bekapcsolásnál ezzel a nyugtalanító üzenettel üdvözöl: „1720 – SMART Hard Drive detects imminent failure (Failing Attr: 05); Please backup the contents of the hard drive and run HDD SelfTest in F10 Setup.”

A Wang folyó verseinek egy érdekes bejegyzése arra emlékeztet, hogy a történelem során mennyire fontosnak tartották írni a fenyegető vég előtt. S a bejegyzés címe – Élni, írni – René Descartes (1596-1650) híres „Cogito ergo sum”-jának parafrázisát sugallja: „Scribo ergo sum,” „írok, tehát vagyok.” Ezért hát álljon itt egy újabb bejegyzésem egy év magány és nem-lét után.

Előszó helyett

Ha jobban belegondolok, mi hiányzik nekem ahhoz, hogy leírjam történeteimet, azt anyanyelvem egyetlen szóval fejezi ki – qeyrət. A szó jelentése, amelyet többnyire egy másik szóval – namus, azaz ʻbecsület’ – együtt használnak, mára már némileg homályossá vált.

Namus and qeyrət in Polyglot electronic dictionary.

A kifejezés eredete az arab غيرة – gheyrat, amelynek kettős jelentése van: az egyik a féltékenység, amely vetélytársat gyanít a szerelemben; a másik a szenvedély, a lendület, láz vagy buzgalom. Érdekes, hogy a jealousy és zeal gyökere az angolban is azonos, akárcsak az oroszban: ревность és рвение.

Nem véletlen, hogy alapítói a Qeyrət nevet adták annak a tbiliszi kiadónak, amely 1906-ban elindította a Molla Nasreddin szatirikus folyóiratot. Időszerűtlen buzgalmuk valószínűleg ugyancsak az írás szükségességének történelmi felelősségéből fakadt, s már írtunk róla, hogyan emelték fel a felvilágosodás fáklyáját a régió népei számára. És ha magyar barátom kijelentésére gondolok, egyet kell értsek a Molla Nasreddin egyik gyakori szerzője, a jeles azerbajdzsáni szatirikus költő, Mirza Alakbar Sabir (1862-1911) száz évvel ezelőtti, de ma is érvényes soraival:

Biz qoca qafqazlı igid ərlərik, Cümlə hünərməndlərik, nərlərik, İş görəcək yerdə söz əzbərlərik, Aşiqik ancaq quru, boş söhbətə, Kim nə deyər bizdə olan qeyrətə?!

Derék férfiak vagyunk az ős Kaukázusból, Mindannyian bátor, erős szívű hősök, Ha tenni kell, szájunkon kész a frázis, Az üres beszédnek nagy barátai vagyunk, Ki merne bármit szólni becsületünk ellen?!

Múltunk elbulldózerezése

Kinga egy tavalyi bejegyzése A Wang folyó versein nagyon megérintett. Azt hiszem, sok olvasó élhette át, hogy a Városismeret szerzője mennyire pontosan az ő érzéseiket írja le:

Szülővárosomat, Budapestet két éve hagytam el, a dolgok jelen állása szerint végleg. Ha becsukom a szemem, a képek, melyeket róla őrzök, éppolyan frissek és elevenek, mintha most is ott élnék… Rá kellett jöjjek, szándékom ellenére minden egyes újabb város csakis Budapesthez képest lehet valamilyen… Ez nem honvágyból, vagy ehhez hasonló érzésből következik. Harmincöt év alatt, amíg ott éltem, a város szeretett és utált részleteivel együtt a részemmé vált, akár a csontvázam…

De az ember anélkül is átélheti ezt az érzést, hogy bárhová elmenne, hiszen összehasonlítást nemcsak tér-, de időbeli távlatból is tehetünk. S ha a saját városomra gondolok, azt kell mondjam, hogy gyermekkorom Bakuja, a vadszőlővel elborított erkélyek, a történelmi mellékutcák Bakuja eltűnőben van.

Egy szép ház az Islam Safali utcán, a város 1883-ban elfogadott három lángú címerével. 2013 március

Az utca, amelyben felnőttem, a középkori városmagot körülvevő késő 19. századi történelmi negyedben van. A szovjet uralom évtizedi alatt a szűk utcák házai lassan enyészetnek indultak, homlokzataik egykori szépségét elektromos és csővezetékek dzsungele takarta el. Az eredeti tulajdonosok és lakók többsége valószínűleg a bolsevik terrornak esett áldozatul. Az új lakók és tulajdonosok pedig, úgy tűnik, nem sokra becsülik a házak építészeti értékét, minthogy minden további nélkül építenek rájuk – elsősorban az erkélyekre – meghökkentő toldalékokat, és törik át az évszázados falakat légkondicionálóikkal és parabolaantennáikkal. De az idő és a nemtörődömség pora alól még mindig számos kincs csillan elő.

Írtunk már a Baku belvárosának masszív átépítését kísérő „bűnös történeti-építészeti nemtörődömségről”. A bontások akkoriban már 2009 óta folyamatban voltak, hogy előkészítsék a terepet az úgynevezett Téli Park/Körút építése számára. Már ezt megelőzően is számos elszigetelt történelmi épület esett áldozatul az építési láznak, de a rombolás most korábban ismeretlen méreteket öltött.


A projektet eredetileg még a szovjet 1980-as években vázolták fel, de a kezdeti változat még számolt legalább 20 történelmi épület megőrzésével. Az évtizedek során a helyzet nagy mértékben megváltozott, minthogy a területen több új felhőkarcolót építettek. És míg Baku központjában a telekárak hírhedetten csillagászati magasságokba szöknek, a lebontani kívánt házak tulajdonosainak csupán nyomorúságos kompenzációt ajánlottak fel, s aki ezt nem fogadta el, azt egyszerűen kilakoltatták. Újságírói nyomozások tömeges visszaélésekre mutattak rá.

A 2012 májusában Bakuban rendezet Eurovízió Dalfesztivál a kényszerkilakoltatásokat is reflektorfénybe helyezte. A hírekről már 2011 novemberében tudósított az UN in Action program #1320, és 2012 februárjában a Human Rights Watch is. Ám míg a legtöbb beszámoló a lakók tulajdonjogának megsértését helyezi előtérbe, a történelmi örökségben okozott kár jóval drámaibb és visszafordíthatatlanabb. A helyzet iróniája, hogy mialatt történelmi épületeket bulldózerolnak el, aközben a környező szovjet-kori épületekre ráncfelvarrásként „történelmi” homlokzatokat applikálnak. Baku valóban „az ellentétek városa”.

Bontási terület Baku belvárosában, a Google-térképen és Baku 1898-as térképén

„Baku kormányzósági város fennálló és tervezett elrendezési térképére” tekintve az 1898-1890-es évekből láthatjuk a bontás által érintett utcák régi orosz neveit:

A Балаханская – Balahani utcát a szovjet időben Baszin névre „keresztelték” át a kivégzett 26 bakui komisszár egyikéről, s most Fuzuli utcának hívják a középkori azerbajdzsáni török költő, Muhammad Fuzuli (1483-1556) után. Ez az utca kötötte össze a Quba bazárnegyedet a bakui Balahani külváros felé vezető úttal, ahol az olajmezők többsége koncentrálódott.

A Бондарная – Rézműves utcát ugyancsak a szovjet időkben nevezték át Dimitrovra a bolgár kommunista aktivistáról és politikai vezetőről. A függetlenség elnyerése után Shamsi Badalbeyli (1911-1986), a jeles azerbajdzsáni színigazgató és színész nevét kapta. Az utca eredeti nevét az első bakui olajboomnak köszönhette: itt sorakoztak azok a műhelyek, ahol az olaj szállítására szolgáló hordókat kovácsolták. Ez volt egyszersmind a hegyi zsidók hagyományos bakui negyede is.

A Чадровая – Csador utca a muszlim nők hagyományos, egész testet takaró öltözékéről kapta a nevét. Nem tudni, azért-e, mert sok csador-árus működött itt. Az 1920-as években az utca, hangsúlyos szimbolikával, az Egyenjogú Azerbajdzsáni Nő Utcája nevet kapta. Később Mirza Agha Aliyev (1883-1954), a jeles azerbajdzsáni színész után nevezték el.

Novruzi (tavaszújévi) örömtűz a bontási területen. Sajó Tamás fotója

Noha a hatóságok szerint a bontásra ítélt terület egészségtelen nyomornegyed volt csupán, az azerbajdzsáni internet igen hevesen reagált a Téli Parkkal kapcsolatos bontásokra, a veterán blogger Ali Novruzov nyílt vádjaitól az orosz nyelvű net ismert figurája, Vjacseszlav Sapunov csöndes keserűségéig. A civil szféra minden tiltakozása ellenére 2011 tavaszára, amikor a fenti fotó készült, a bontás nagy része már lezajlott.

Mubariz Mustafazade fotója

Kíváncsi volnék, emlékszik-e még valaki a festő Mir Teymur magányos hangjára, aki egy évtizeddel ezelőtt vívott reménytelen harcot az Icheri Sheher, Baku középkori városmagja védelmében. 2009-ben Baku városmagját, beleértve a Shirvanshahok palotáját és a Szűz-tornyot is, levették a veszélyben lévő világörökség listájáról, amelyre még 2003-ban került fel. Ám Mir Teymur, aki ott született és él, rámutatott, hogy a városmag sajátos történelmi atmoszféráját és régészeti lelőhelyeit számos illegális építkezés pusztította már 2000 decembere előtt is, amikor felkerült a UNESCO Világörökség Listájára. Be kell valljam, hogy én magam sem éreztem át a pusztítás nagyságát egészen két évvel ezelőttig, amikor magyar barátommal egy egész napon át jártuk az Icheri Sheher kis utcáit, távol a szokásos turistaútvonalaktól.

Megállítani az időt Bakuban

Az építés évét jelző építészeti elemek. Anar Gasimov fotói

Azt mondják, az ember csak akkor becsüli meg igazán a dolgokat, mikor már elvesztette őket. Újabban azon kapom magam, hogy Baku történelmi utcáin járva rendszeresen fényképezem a régi épületeket. Gyakran fedezek fel olyan szép részleteket, amelyeket sok éven át észre sem vettem. És úgy tűnik, nem vagyok egyedül: honfitársunk, a ma Oroszországban élő Anar Gasimov számos blogbejegyzésben közöl amatőr fotókat bakui épületekről és építészeti elemekről.

Dena Barmas fotói

A fotográfia nagyszerű találmány, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen gombnyomással megállítsuk az időt, ahogy barátunk is gyönyörű pillanatokat rögzített gépével 2009. júniusában, esküvőnket megelőző rövid városjárásunk során. Mindkét képen Baku régi városfalai látszanak, s a jobb oldalon egy kicsi kapu is felbukkan. Ha közelebb mennénk, a kapu fölött egy arab betűs feliratot és egy kőből faragott órát láthatnánk. Az órán akkurátusan kifaragták az órát és a percet, mintegy az idő megállításának szép metaforájaként.

Az óváros kapuja fölött örökké 4 óra van

Kíváncsi volnék, hogy a kapun áthaladók közül hányan veszik észre a feliratot, hogy ne is említsük, hányan értik azt. Néhány évvel ezelőtt tanúja voltam, amint egy amúgy igen jó hírű idegenvezető azt állította egy turistacsoportnak, hogy az óra azt a pontos időt mutatja, amikor Cicianov tábornokot megölték. De ekkor már tudtam, hogy nem így áll a dolog.

A grúz származású Pavel Cicianov (1754-1806) orosz tábornokot Ganja erődjének bevételéért emelték gyalogsági tábornok rangjára 1804-ben. Ganja kormányzója, Javad khan Ziyadoghlu Qajar (1748-1804) véres csatában esett el, a várost Elizavetpolnak nevezték át I. Sándor feleségéről, Ganja kánságot pedig eltörölték. Több más kán viszont értett a szóból, s 1805-ben ketten is olyan szerződést írtak alá, amely Karabah és Shirvan kánságokat az orosz birodalom védnöksége alá helyezte.

M. Andrejev: „A P. D. Cicianov gróf elleni merénylet Bakuban”, A meghódított Kaukázus c. könyvből (Szentpétervár, 1904). Forrás: Online Library Tsarskoe Selo.

Ezt követően 1806 februárjában a bakui Huseynqulu kán és csekély kísérete is találkozott a külső várfal előtt (amelyet majd 1886-ban rombolnak le), a Shamakhy-kapu közelében Cicianov tábornokkal, hogy átadja neki a város kulcsait. Váratlanul azonban a kán kíséretének egyik tagja pisztolyt rántott, és lelőtte a tábornokot. Az ezt követő összecsapásban az orosz kíséret meghátrált, de a gyilkosság csak hét hónappal odázta el Baku bevételét.

Cicianov tábornokot tehát a város teljesen más kapujánál ölték meg, ahol 1846-ban emlékpiramist is emeltek Voroncov kaukázusi orosz alkirály parancsára, s ahol ma a nagy költő, a ganjai Nizami (1141-1209) szobra áll.

„Plan de la forteresse de Bakou en Perse, avec l’attaque des Russiens – A perzsiai Baku erődjének alaprajza, az orosz támadás bemutatásával”. A 18. századi térkép jól mutatja Baku második falgyűrűjét, az ágyúzás irányával együtt, amelynek következtében Bakut 1723. júliusában bevették. Forrás: Bibliothèque Nationale de France.

A kőóra alatti feliratra még apám hívta fel a figyelmet gyerekkoromban. Noha az arab írást ekkor már jól ismertem, az egyetlen, amit világosan értettem belőle, a dátum volt, minthogy a felirat nyilvánvalóan perzsául szól. Amikor aztán apám évekkel később megvette a nagy régész és epigráfus, Meshedi-khanym Nemat (1924) által összeállított Azerbajdzsán feliratos emlékeinek korpusza I. kötetét, ez a felirat volt az első, amelynek utánanéztem benne. Az 1991-ben orosz nyelven publikált kötet több mint 400 feliratot közöl, amelyeket a szerző maga olvasott le az elmúlt 40 év során különböző helyszíneken és gyűjteményekben. A fenti felirat a 109. oldalon, a 346. szám alatt így szól:

به اشاره علیه جناب امپراطور اعظم و قیصر افخم آلکساندر سیم و بسعی جناب مجدت همراه کلانتر شهر باکو ستانسلاو ایوانج دمیون یویج و بدستیاری همت … سمیونیج کاندیناوف آقا تعمیر داروازه قدیم بعمل آمد ۱۴ ذیقعدة ۱۳۰۷

A legnagyobb uralkodó és a legdicsőségesebb császár parancsára, III. Sándoréra, és Baku dicsőséges polgármestere, Sztaniszlav Ivanovics Demjunovics erőfeszítésével, és … Szemjonics Kandinov támogatásával a régi kapu javítása befejeződött 1307 Zu-l-qa’da 14-én  (= 1890 július 2-án).

Az emlékfelirat észrevétlenül vészelte át a szovjet uralom évtizedeit, miközben számos egyéb császári emléket, köztük a Cicianov-piramist is, elpusztítottak. Érdekes, hogy soha nem olvasták el teljes egészében. Minthogy nem tudok perzsául, nem sokban járulhatok hozzá a fenti olvasathoz, de az át nem írott részben világosan látszik a „معمار” azaz „építész” szó. A dátumot is olvashatjuk „ذ”۴ ذ.القعدة ۱۳۰۷ formában, s ekkor 1307 Zu-l-qa’da 4, azaz 1890 június 22 lesz. S minthogy ismerjük mind a polgármester, mind az építész nevét, így tehetjük teljessé a fordítást:

A legnagyobb uralkodó és a legdicsőségesebb császár, III. Sándor parancsára, és Baku dicsőséges polgármestere, Sztaniszlav Ivan[ov]ics Deszpot-Zenovics erőfeszítésével, és … Anton Szemjon[ov]ics Kandinov építész nagylelkű támogatásával a régi kapu javítása befejeződött 1307 Zu-l-qa’da 14-én (1890 július 2-án).

„Muszlim temető Bakuban”. A Molla Nasreddin élclap karikatúrája. A háttérben az Alexander Nyevszkij székesegyház. Forrás: Mohamad Tavakoli flickr-oldala.

Valószínűleg ez a kőbe vésett óra és rövid ajánlás őrzi csupán a két úriember emlékét. III Sándor cár (1845-1894) 1888. októberi bakui látogatása idején családjával – köztük a majdani utolsó cárral, II. Miklós herceggel – együtt a Kormányzói Házban szállt meg, nem messze a helyreállított új kaputól. Ez volt az egyetlen orosz uralkodói látogatás Bakuban. A cári család sok egyéb hivatalos esemény mellett ünnepélyesen letette az Alexander Nyevszkij székesegyház alapkövét a régi muszlim temetőben. A város vezetése ellenezte a tervet, de kérvényeik és alternatív javaslataik süket fülekre találtak. Az új templom, amelyet a város csak „qyzylly kilsa”, „aranyozott templom” néven emlegetett, 1898-as befejezésétől kezdve Baku látképének uralkodó elemévé lett.

Két évtizeddel később a Romanov-házat a bolsevik forradalom vihara söpörte el. A székesegyházat 1936-ban felrobbantották, s 2006-ban még a cári családnak otthont adó épületet is lebontották, hogy új sokszintes szállodát építsenek a helyére. A kőóra azonban még mindig ott áll, s századok óta mutatja ugyanazt az időt.

A Kichik Qala utcai kőóra pontosan 9 órát mutat.

Van még néhány másik kőóra is Bakuban, amelyet a legtöbben valószínűleg észre sem vesznek. Az egyik mindössze két sarokra, a Kichik Qala (Kis Erőd) utcában. Az épület homlokzatán szép felirat is olvasható, ám ezt nem találtam meg Meshedi-khanym Nemat könyvében. Az alsó sor könnyen kiolvasható, minthogy ez a shahadát, azaz a muszlim hitvallást tartalmazza: „بحقّ اشهد انلا اله الا لله” „Igazán vallom, hogy Istenen kívül nincs más isten”, de a szöveg további részét képtelen voltam kibogarászni.

A Torgovaja utca kőóráján 1 óra 47 perc van.

Ez a kőóra Baku legnépszerűbb sétálóutcájában van, a Nizami utcán, amelyet még gyakran emlegetnek régi orosz nevén, Torgovajának, azaz Kereskedőutcának. Ugyanennek az épületnek a másik, Tolsztoj utcai homlokzatán is van egy kőóra, amelyet a régi térképen Gimnazicseszkaja, azaz Gimnázium utca néven találunk. Egy kis tábla is áll rajta, amely 1890-es évszámmal és a „Гаджи Раджабъ-Али Гаджиевъ” névvel emlékeztet az egykori tulajdonosra, a shamakhi Haji Rajabali Hajiyevre. Sajnos az épületnek erről az oldaláról nem tudtam jó képet készíteni, minthogy a mellette épült új felhőkarcolók örökös árnyékot vetnek rá.

Haji Rajabali házának másik kőórája 2 óra 57 percet mutat.

A Tolsztoj utca és a Zargarpalan, azaz Ékszerész utca sarkán egy másik épületet is találunk, homlokzatán kőórával. Az utcának ezt a nem-hivatalos nevét 1993-ban állították vissza, ám oroszul hivatalosan Szpasszkajának nevezték 1929-ig, amikor az azerbajdzsáni bolsevik Qasım İsmayilov nevét kapta. A főbejárat fölötti kis felirat mind muszlim, mind keresztény időszámítás szerint jelzi az alapítás évét: 1305 (١٣٠٥) és 1887.

A Zargarpalan utcai kőórán 12 óra 20 perc és 30 másodperc van.

Míg fotóztam, egy fiatalember jött ki az ajtóhoz. A ház építéséről kérdezve azt válaszolta, hogy az idősebb lakók szerint ez volt Naghiyev első háza. Ez a név Baku minden lakója előtt ismert a másik olajbáróéval, Haji Zeynalabdin Taghiyevével (1823-1924) együtt – akiről nemrég röviden írtunk –, és elsősorban filantróp tevékenysége miatt maradt emlékezetes. Musa Naghiyev (1849-1919) alapította a város legnagyobb kórházát és adományozta a gyönyörű Ismailiyya Palotát a Muszlim Jótékonysági Társaságnak. Emléke ugyanakkor, amely túlélte a szovjet uralom évtizedeit, úgy él a városi legendákban, mint szűkmarkú milliomosé, aki gyakran Taghiyev ellentéteként jelenik meg a történetekben.

Beszélgetésünk a régi bakui negyedek lerombolására terelődött, ami nem meglepő, minthogy híresztelések szerint ezek az utcák is szerepelnek a rekonstrukciós terven. Kérdésemre – „lehetséges, hogy ezt az épületet is lebontják?” a keserű válasz az volt: „Miért ne, ha egyszer ennél már sokkal szebb történelmi épületeket is elpusztítottak.”

A Zargarplan uca kis kőórája 12 óra 20 percet mutat.

Beszélgetőtársam nem tudott választ adni az órán látható időpontra. Így hát a bakui kőórák titka továbbra is homályban marad előttem. Vajon az alapítás időpontját mutatják, vagy valami hasonló emlékezetes pillanatot, például az első fiú születését? Vagy a kőórák valamennyien a Mahdi megjövendölt eljövetelére utalnak, az utolsó próféta, Mohamed családjából származó megváltóéra, s az Imam az-Zaman, azaz az Idők Imámja iránti hűségről tanúskodnak, ahogy a síita muszlimok nevezik őt imádságaikban, amikor eljöveteléért könyörögnek, hogy szabadítsa meg a világot a zsarnokságtól, s hozzon békét és igazságot az emberiségek?

Epilógus helyett

Ez év áprilisában Baku lakói egyedülálló eseménynek lehettek tanúi: a Téli Park építési területén egy háromemeletes történelmi épületet, az úgynevezett Hajinsky-házat körülbelül tíz méterrel „arrébbcsúsztattak”, „ahelyett, hogy lebontották volna”. Bakuban ez volt az első az épületáthelyezések hosszú történelmi sorában, amelyeket Aristotile Fioravanti (1415-1486) nyitott meg 1455-ben a bolognai Szent Márk harangtornyának arrébbhelyezésével.


A városi vezetés 2012 decemberében jelentette be a tervet, és sokan sajnálták, hogy ugyanennek a területnek számos „szerencsétlen” épülete más, tragikus sorsra jutott. Tőlük eltérően ez a „szerencsés” ház az összes helyi tévé kereszttüzébe került.

Márciusban, nem sokkal e bejegyzés megkezdése előtt felkerestem a környéket. Kiderült, hogy az azerbajdzsáni filológusról és emberjogi aktivistáról elnevezett  Dilara Aliyeva (1929-1991) utcán (korábban Május elseje, majd Szurahani utca) újabb bontásokat kezdtek. A már lebontott házak között állítólag egy másik Naghiyev-ház is volt.

A Téli Park-építési terület, 2013. március 22.

A romok között néhány, látszólag lakatlan szép ház is állt. Lefényképeztem egyet, amelyen az erkélyek között kifeszítve egy nemzeti zászló lobogott. Egy héttel később ugyanennek a háznak a lakói bajba kerültek, minthogy gázvezetékük megsérült, s azt mondták nekik, parancs van rá, hogy ne javítsák meg, minthogy az épület hamarosan bontásra kerül. Erről azonban ők még semmilyen hivatalos értesítést sem kaptak.

Számos épületet lebontottak már a Dilara Aliyeva utcán. 2013. mácius 22.

Nem fogtam fel azonnal, hogy a Téli Park építése kettőzött erőfeszítéssel folyik, hogy készen legyen május 10-re, az úgynevezett Gül bayramıra, a Virágfesztiválra, amellyel 2000 óta az elhunyt elnökre, Haydar Aliyevre (1923-2003), a jelenlegi elnök apjára emlékeznek. Az idősebb Aliyevet a hivatalos propaganda nem kisebb címekkel tiszteli meg, mint ulu öndər és ümummilli lider, azaz Nagy Főnök és Az Egész Nemzet Vezetője, s minthogy hivatalosan ő A Nemzet Megmentője, ezért a nap, amelyen 1993-ban hatalomra került, A Nemzet Megmentésének Napja, hivatalos ünnep Azerbajdzsánban.


Nem tudni pontosan, mennyire terheli meg a Virágfesztivál az állami költségvetést, minthogy Baku különc polgármestere, aki azt hangoztatja, hogy „angyalokká fogja változtatni az ördögöket azok szívében, akik kritizálják a bontásokat”, nemrég jelentette ki: „Nem is akarok a pénzre gondolni, csak annyit mondok, hogy idén két és félszer annyi virág lesz, mint tavaly.” Tekintve, hogy a tavalyi ünnepségek költségét 60-80 millió dollárra becsülték, az idei összeg hajmeresztően magas lesz.

A történelmi Hajinsky-ház „arrébbcsúsztatásának” költségét szintén nem tették nyilvánossá. A kivitelező cég, a Bresser Eurasia BV, amely a munka elvégzése céljából felvásárolta a holland Bressert, már támogatói szerződést írt alá az azerbajdzsáni építészek szövetségével, ami valószínűleg annyit jelent, hogy több hasonló eseményre kerül majd sor Bakuban. Leon Sweegers, az Institutional Business Development BVBA elnöke – ehhez a társasághoz tartozik a Bresser Eurasia BV – azerbajdzsáni partnerétől eltérően készségesen ad interjút Bakuban, s azt állítja, hogy a 18 ezer tonnás épület áthelyezésével világrekordot állítottak fel. Akárhogy is, ebben az esetben legalább olyasmire költötték a pénzt, ami hozzájárul a történelmi örökség megőrzéséhez.

Eközben, minthogy a nyilvánosságot nem tájékoztatják Baku központjának rekonstrukciós terveiről, továbbra sem szűnik meg az aggodalom a történelmi városrészek más gyönyörű épületeinek sorsa felől.

Köszönetnyilvánítás

A Bakuval kapcsolatos történelmi anyag legnagyobb részét a város történelméről szóló Our Baku virtuális enciklopédiából merítettem: http://www.ourbaku.com.

A Bourne-rejtély

Hány apró hibát fedeznek fel James Bourne ügynök orosz útlevelén A Bourne-rejtély (2002) c. hollywoodi filmből?

Haladóknak: Meg tudják indokolni, miért éppen ezekkel a cirill betűkkel írták át a képzeletbeli orosz nevet?