tag:blogger.com,1999:blog-5957108594597125102.post1614793352617974932..comments2024-03-22T09:06:32.074+01:00Comments on A Wang folyó versei: PszichohorrorStudiolumhttp://www.blogger.com/profile/06377777909296284368noreply@blogger.comBlogger3125tag:blogger.com,1999:blog-5957108594597125102.post-29583056013762822592012-02-16T16:53:21.723+01:002012-02-16T16:53:21.723+01:00Kedves Hortus Carmeli!
A Mátrix filmben, amikor N...Kedves Hortus Carmeli!<br /><br />A Mátrix filmben, amikor Neo meg akar szabadulni Smith ügynöktől, nem tud. Aztán eggyé olvadnak a végén. Csak néztem, micsodaaa? Ez a megoldás? Én jó akarok lenni, nehogy hozzám érjen az a gonosz Smith, és megsemmisítsem engem, a Jót. De nem volt megsemmisülés. Én felnőttként találtam rá a magam hitére. Örülök, amikor hasonló felfogásúakkal találkozom, de nem akarok másokat meggyőzni. Azt sem szeretem, ha engem akarnak meggyőzni. Annyifélék vagyunk! Ettől még lehetünk szövetségesek az Életben, nem igaz?β-részecskenoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-5957108594597125102.post-66336101760544642942008-10-15T12:47:00.000+02:002008-10-15T12:47:00.000+02:00Először is nagyon köszönöm a bátorítást.Olyan nagy...Először is nagyon köszönöm a bátorítást.<BR/><BR/>Olyan nagyon sok kérdést vet fel ez a pár sor, amit írtál, hogy nem is tudom hol kezdjem. Talán a végéről. Számomra pont az az egyik legfontosabb tanítása a kereszténységnek, hogy az ember nem porszem. Hogy Isten számára végtelenül fontos vagyok, hogy minden határon túli bensőséges szeretettel folyamatosan figyel rám és szeret engem. Nagyon szeretem ahogy ezt <A HREF="http://hortuscarmeli-olvasonaplo.blogspot.com/2008/06/gyermek-jzusrl-nevezett-marie-eugne.html" REL="nofollow">Grialou</A> megfogalmazza: „Nincs olyan részecskéje az életünknek ami ne lenne Isten kezében: nincs olyan megmozdulása a testünknek és a szellemünknek, amit ő ne élne át. Ő bennünk és körölöttünk van, átjárja a lélek legrejtettebb és legmélyebb alapját.” Engem abszolút nem érdekel semmiféle önmagában való szellemi tökéletesedés. Istennek ebbe a nagy meleg szeretetébe akarom magam minél jobban befúrni.<BR/><BR/>S nem hiszem, hogy különféle szívatós csapdákat állítgatna nekem a tökéletesedésem érdekében. Azt gondolom, hogy azok a rosszak, amelyek engem érnek, Neki még sokkal jobban ellenére vannak és sokkal jobban fájnak, mint nekem. Semmiképpen nem mondanám, hogy Isten szeretetét látom ezekben a visszautasításokban. Ezekben a visszautasításokban az emberek rosszaságát látom. Ez a rossz nekem fájdalmat, keserűséget, haragot okoz, és ha mindezt nem érezném, az nagy baj lenne, mert azt jelentené, hogy elvesztettem a kapcsolatot a valósággal. Rendkívül fontosnak tartom, hogy ez ember meg merje élni a harag, a keserűség és a fájdalom érzéseit. Ezek testi szintű jelzései annak, hogy rossz történik velünk. Ezt a jelzést elutasítani nagyjából olyan, mintha az ember kiszúrná a szemét azért, mert azzal rosszat is lát. Az ember meg kell hogy lássa és nevén kell hogy nevezze a világban lévő rosszat, mert ha elspiritualizálja, akkor cinkosságot vállal vele.<BR/><BR/>Isten nem kívánja az embertől, hogy mindig pozitív érzései legyenek. Ezt a szeretetlen anyánk, apánk és egyéb elnyomóink szeretnék megkövetelni tőlünk a szeretetlenségeik leplezésére, és ráadásul ennek a megvalósítása kizárólag elhárító mechanizmusok kérdése.<BR/><BR/>Isten szeretetét abban látom, hogy ő ebben a rosszban is, a haragomban, a keserűségemben, a fájdalmamban is itt van velem az Ő feltétlen szeretetével. Ehhez a szeretethez tudok menekülni a rossz okozta bajaimmal és sebeimmel. S az Ő szeretetéből kérhetek a magam számára egy részt ahhoz, hogy a ez a rossz nálam megálljon, és lehetőleg megforduljon, hogy én jót akarjak annak is, aki nekem rosszat tesz.<BR/><BR/>Azért sem látom Isten által adott próbáknak az életemben lévő rosszakat, mert ezzel az ember valójában Istent teszi meg a rossz okává. Ebben a világban Isten valamiért <I>megengedi</I> a rosszat (számomra legmegyőzőbb érvelés szerint a szabadságunk következményeként), de soha nem <I>akarja</I> azt.<BR/><BR/>Én a rosszakban egyáltalán nem úgy látom magamat, mint egy sportolót, aki a maga erejéből versenyez és győz, Istent pedig mint az én könyörtelen, de igazságos edzőmet. Hanem mint egy kisgyereket, aki a bajban az anyjához, Istenehez menekül, aki engem mindig magához ölel, felemel, megvigasztal és segít. Ezért nem az az alapproblémám, hogyan érjem el Istennél, hogy Ő megtegye az én akaratomat, hanem bízok abban, hogy Ő sokkal jobban szeret engem, mint én önmagamat és sokkal jobban tudja, hogy mi nekem a jó, mint én.Templom Katahttps://www.blogger.com/profile/05237092775284198425noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-5957108594597125102.post-34913771512401903502008-10-14T20:49:00.000+02:002008-10-14T20:49:00.000+02:00Én -ha a helyedben lennék-, a következőt gondolnám...Én -ha a helyedben lennék-, a következőt gondolnám:Isten különös gondoskodását,és szeretetét látnám ezekben a visszautasításokban. Hiszen lehetőséget teremt, hogy gyakoroljam a türelmet (magammal és másokkal szemben), gyakoroljam a megbocsátást, erősödjek a kitartásban, a további elmélyülésben.Lehetőséget teremt, egyben próbára is tesz. Ha elbukok (ahogy én a blogjaimmal),- mit csinálok? Tanulok-e belőle?, feladom?, újrakezdem? <BR/>Az állandó önvizsgálat -jó úton járok-e, nem megkerülhető. <BR/>És persze az igazi kérdés, rábólint-e az Isten arra, amit én, (a porszem) akarok.<BR/><BR/>És ne aggódj,azok az emberek, akiknek csak Te tudsz segíteni, meg fognak találni!.https://www.blogger.com/profile/00608940224810579640noreply@blogger.com