|
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása
A születésnap szemerkélő esőre virrad, de délelőtt már találomra ki-kisüt a nap. Ismét kivillamosozom Libeňbe, ahogy húsz évvel ezelőtt.
„»Ti ezért jöttök Libeňbe? Látni a Hrabal urat?« Kaparósan nyel egyet, kiszáradt szájában tejfehér zselé a nyál. »Ismertem Hrabal urat, szerette a sört. Fizetett sokat nekem is.« Most már tuti, hogy pénzt akar. »Tudsz csehet?« Nem, biccentem kelletlenül, szabadulnék már, kotorászok a zsebemben, de apróm nincs, csak papírpénz, és hát csórók vagyunk mi is. »Akkor nem is tudod, mi van írva?« – mutat a falfestményre. Nem, valóban nem. Tady stojím, čelo mám korunované deseti vráskami, tady stojím jako starý bernardýn a dívám se do veliké dálky, až do svého dĕtství… Buzgón fordítani kezdi: »Itt állok… tíz ráncból korona az enyém homlokon« – egészen beleizzad az igyekezetbe. »Itt állok, úgy nézek ki, mint bernardin… mentőkutya… bernáthegyi, az, az… nagy messzire nézek, amikor gyerek voltam.« Megörülök, hogy felismerem a szöveget. Nyúlok a hátizsákba egy húgymeleg Soproniért, ezzel talán leszerelem, amikor meglátom a könnycseppet az arcán. Összenézek Annával. Elszégyelljük magunkat. »Köszönöm magyarok, hogy eljöttetek. Megnézni Hrabal urat, az én barátomat.« Kénytelen vagyok megfogni kinyújtott, szurtos kezét.”
Falvai Mátyás: „hrabal_wall.jpg” Új Könyvpiac, 2012. szeptember.
Éppen ma, a születésnapon nincs semmi rendezvény Libeňben, csak az iskolákban van Hrabal-nap. Hétfőn este lesz majd megemlékezés a libeňi utcaszínházban, aznap nyílik kiállítás is „Szigorúan ellenőrzött Hrabal” címmel, mindkettőről tudósítok majd. Privát megemlékezésként beülök az
Hétmérföldes csizmád van, ez most már bizonyos. Kérlek, egy pofa sört gurítsál le az én nevemben is Hrabal úrra emlékezve.
VálaszTörlésDe jó, hogy itt járhattam a segítségeddel! Köszönöm! Ehhez fogható emlékhelyet itthon csak egyet tudok - az Örkény-telefonfülkét a Hűvösvölgyön túli tisztás közepén, ami, ha leemeled a telefonkagylót, egyperceseket mond... Tavaly avatták Remeteszőlősön
VálaszTörlés