Ezt a fametszetet Hanoi óvárosában vettem. A metszet nyilvánvalóan új, de sok száz éves vizuális hagyományt és azon belül is egy 16. századi ikonográfiai típust követ.
A vizuális hagyomány Ðông Hồ falujáról kapta a nevét, amely Észak-Vietnám Bắc Ninh tartományában, a Vörös-folyó deltájában, a nagy rizsföldek vidékén fekszik. A Ðông Hồ képek színes fametszetek voltak, amelyeket a falu szinte összes családja gyártott ünnepi dekoráció céljára, főleg Tết, a holdújév ünnepére, s a falu kikötőjéből a csatornák hálózatán át terítették tovább Észak-Vietnám piacaira. Az alkalomnak megfelelően szerencsehozó jelképeket és figurákat, s ünnepi vagy esküvői meneteket ábrázoltak, mint például ez a metszet:
Az én metszetem azonban bonyolultabb ennél. Mindenekelőtt nem egy sorban ábrázolja a felvonulást, hanem kettőben. Az alsó sor egyértelmű: egy patkányesküvő menetét látjuk, hátul a gyaloghintóban hordozott menyasszonnyal,
elöl lovon a vőlegénnyel, aki vágyakozva tekint vissza a hintóra, köztük az ESKÜVŐ (迎婚) feliratot hordozó heroldokkal.
A felső sor bal végén vonuló két zenész is a menethez tartozik.
Előttük azonban különös csoportot látunk: két patkány adományokat, halat és kakast visz egy kövér macskának (猫). Az első patkány félelmében még a farkát is behúzza.
Ez a csoport nyilvánvalóan azt a szokást karikírozza, hogy esküvő vagy más falusi ünnep alkalmával a parasztoknak ajánlatos volt ajándékkal szolgálni az ünnepséget engedélyező kínai mandarin számára. A realitások bölcs elfogadását mutatja, hogy ez a jelenet mint az esküvők elkerülhetetlen eleme felkerült az ünnepség ábrázolására, amely az elnyomásnak ezzel a nyilvánvaló jelével együtt is keresett és máig reprodukált ünnepi dekorációként szolgál.
A jelenet Đám Cưới Chuột (Patkányesküvő) címen a vietnámi fametszetek ikonikus típusává vált, és számos változatban látható boltokban és gyűjteményekben.
A kép annyira ikonikussá vált, hogy egyes elemeit külön is árulják, például a macskát Hanoi egyetlen még működő nyomódúc-műhelyében, pont szemben azzal a sarki fametszet-bolttal, ahol a saját metszetemet is vettem.
A bolt egyébként is egy kis csoda, itt, a belvárosi Sör utcában, a megállt idő apró szigete a szombat esti éttermi láz tengerében. Idős házaspár viszi, a férfi büszkén mutatja a falon bekeretezett mesterlevelét. Készít mindenféle nyomódúcot, az A4-est megközelítő mérettől az apró bélyegzőig, hagyományos és arra hajazó motívumokkal, de akár megrendelésre is, saját névvel és motívummal, azonnal. Körben a falakon sok-sok tárló mutatja a bőséges választékot. Mindegyiket használta is már, erre utal a dúcok festékes oldala, ami egyszersmind azt is mutatja, hogy a többszínű dúcok melyik részét milyen festékekkel ajánlja nyomtatásra.
A vevőkkel a felesége foglalkozik. Az árak kicsit hasraütésszerűek, és a válogatás során enyhén emelkednek, úgyhogy a hölgy már elfelejti, hogy egy nagy bivalyos dúcra az elején negyven eurót mondott, és öt másik után már hatvanat kér érte. De összességében észszerűek, a nagy metszetek 40-50, a kis pecsétek 4-5 euro körül vannak. Nem is alkuszunk.
A hölgy nehezen beszél angolul, a kínaira sem reagál, de amikor japán turisták kérdeznek be a boltba, kiderül, hogy a japánja penge. Innentől Noémi-szan veszi át a szót, olajozottan bonyolítja a vásárlást, két kézzel szórva az eltúlzott udvariassági formulákat. A hölgy hasonlóképpen válaszol, kosztümös filmbe illően hajlongva. A japán film happy enddel, a bolt kapujában kimerevített portréval ér véget.
A metszetek szülőföldjén, Ðông Hồban még egy-két család műveli a dúcfaragást és metszetnyomtatást, például Nguyen Huu Qua, akiről a Vietnam Times nemrég képes riportot közölt. A műfaj elevenségét mutatja, hogy az évszázadok során egyre újabb aktuális témákkal gazdagította hagyományos ikonográfiai repertoárját. Így például a francia megszállás alatt az európaiak által behozott új technikai vívmányokkal és szokásokkal, amelyek mellett többnyire „A civilizáció fejlődése” és „Új erkölcsök” feliratokkal kívánnak sikeres és boldog asszimilációt a holdújévre (az École Française d’Extrême-Orient gyűjteményének katalógusából):
A hagyományos fametszetek mindmáig tartó nagy reneszánszát azonban az hozta el és biztosította be, hogy az 1930-as években a francia alapítású Indokínai Képzőművészeti Főiskolán tanuló diákok mozgalmat indítottak a magas művészet „vietnámizációjára”, az európai formavilág felváltására a hagyományos művészeti formákkal. Vezetőjük Trần Văn Cẩn (1910-1994) volt, akinek egy ilyen stílusban készült 1949-es forradalmi plakátját láthattuk is most a Vietnámi Kommunista Párt alapításának 93. évfordulójára rendezett „Amikor a művész katonának áll” kiállításon a hanoi Képzőművészeti Múzeumban.
1948-ban a kommunista párt is ezt a stílust tette meg hivatalos irányvonalává, úgyhogy mind Cẩn, mind az évszázados metszetek jövője hosszú időre biztossá vált. Előbbi a Képzőművészeti Iskola igazgatója és a Képzőművészeti Szövetség elnöke lett haláláig, utóbbinak pedig a fenti hagyományos dúckészítő és metszetnyomtató műhelyek mellett a propagandaplakátok és kiadványok biztosítanak új életet.
A vietnámi FPT University COVID-ellenes plakátsorozatának egy darabja